A nő úgy érzi, mendemondákra nem lehet adni. Mégis követi a férfit, és nem szól egy szót sem. [Szeles Judit prózája a Jávorszarvaslesen]
Egy senki élete
„azért vagyunk, mert nem lehetett, hogy ne legyünk…”
M. de Sade
Ž. K.-nak, malmöi barátaimnak
és a lövöldözések áldozatainak
(Background music: Life On Mars
by David Bowie)
Malmö, Rosengård, 2001. augusztus 4.
Délután. A tizennyolcas busz megáll egy felüljáró tövében. Kinyílik az ajtó. Leszáll egy lány. A megállóban hosszú fekete csadorban siíta nő, mellette a gyereke. Kislány. Nem erre a buszra vártak. A buszról leszálló lány egy közeli betonház felé megy. Fel a lépcsőn, át a kereszteződésen. A ház előtt rövidre nyírt fű. A lány húsz év körüli, barna, átlagos testalkatú. Nadrágot és rövid tavaszi kabátot visel. Huszonegy fok van.
Este. Ugyanaz a lány elindul a barátaihoz kerékpáron. Jellegzetes városi kerékpár, semmi különleges nincs benne, hacsak az nem, hogy különlegesen kopott. Miután az első sarkon befordul egy sötét utcába, néhány suhanc megállítja, és elveszik tőle a biciklit. Meglökik és a földre esik. De nem sérül meg.
Ugyanazon a napon koradélután egy pár sétál a Ribbanon (Ribersborg), a város strandján. Szélcsend van, a tenger szakadatlan locsogása is megszünt. A pár egy darabig a fövenyen, majd a réten sétál. A kiégett fűben libaszar. Távolabb csipkebokor. Félig elnyílt rózsaszín virágok, bimbók és narancssárga termés a bokron. Némelyik rózsának kifejezetten erős rózsaillata van. A rózsaolajra emlékeztet.
A Ribbanon sokan vannak. A homokban heverésznek. Vagy kutyát sétáltatnak. A járdán kerékpározók és görkorcsolyázók minden nemzedéke. Időnként felbukkan egy-egy futó is. Viszonylag jónak mondható az idő, nem esik. Virágzik a pipacs és a katáng. Annyi köze van a pipacsnak az ópiumhoz, mint a katánggyökérnek a kávéhoz.
A pár keresztülhalad egy erdős részen. Elől megy a férfi, utána a nő. A férfi az átlagosnál gyorsabban megy, így kettejük sétája inkább valami üldözőversenyhez hasonlít. A férfi magas. Gyakran hátra tekint, hogy a nő követi-e. De fölöslegesen aggódik. A nő hűséges.
Kiérnek a műútra. Egy éttermet keresnek. A férfi hallomásból szerzett tudomást egy új étteremről a Malmöt Koppenhágával összekötő híd tövében. Ám a nő úgy érzi, mendemondákra nem lehet adni. Mégis követi a férfit, és nem szól egy szót sem. A híd szemmel láthatólag több kilóméterre van. Mindketten tudják, hogy eltévedtek, de egyikük sem mondja. A férfi még hisz abban, hogy igaza van, a nő pedig hagyja, hogy a férfi majd magától ismerje be, hogy tévedett. A férfi megkérdezi egy galvanizáló műhelyben, hogy egyáltalán hol vannak. Aztán rágyújt egy cigarettára, és köhög.
Busszal mennek be a központba, a tizennyolcassal. Nincsenek sokan. De elég sokáig tart az út. A busz megáll egy felüljáró tövében. Kinyílik az ajtó. Leszáll egy lány. A megállóban hosszú fekete csadorban siíta nő, mellette a gyereke. Kislány. Nem erre a buszra vártak. A férfi és a nő egymás mellett ül a hátsó ülésen. A nő a férfi kezére teszi a kezét. Senki sem láthatja. Felszáll két idős svéd nő. A hajuk ősz, vékony ajkukon élénk színű rúzs. A nő a férfi combjára teszi a kezét. A férfi fojtottan nevet kifelé az ablakon. A nő a férfi két combja közé csúsztatja a kezét. A busz beér a központba. Ott keresnek egy éttermet. Egy spanyol étteremre esik a választásuk. Sertéssültet esznek és fagylaltot. A személyzet perzsául beszél, mint Seherezádé.
Este elered az eső. A héten minden este kékesfekete felhők gyűlnek Malmö fölött, és hamarosan esni kezd. Csendesen és kitartóan.
{jcomments on}
