Senkiföldje címmel személyes, összegző jellegű, zenei élményekkel teli novelláskötettel jelentkezett Marton László Távolodó. A zenei újságíróként, koncertszervezőként is ismert szerző nemrég töltötte be 60. születésnapját.
A címadó novellát eredetileg megrendelésre, egy antológia számára írtam, amely Charles Bukowski amerikai író művei előtti tisztelgett volna, de ez a kötet végül nem készült el. A Senkiföldje szövege egy korábbi novellámra, a nyolcvanas években született Lenin körútra reflektál. Arról szól, hogy évtizedekkel később, vidékről visszaérkezve újra végigmegyek a ma már Teréz körúton, és a régi, számomra fontos dolgokból semmi nincs
– mondta Marton László Távolod. A Senkiföldje című novellában egyszerre akarta megjeleníteni a keserűséget, az iróniát, illetve az idő múlásával való játékot. Hozzátette: nem sokkal a befejezése után késztetést érzett a folytatásra, és akkor találta ki, hogy a már kész novella formájával, ízével, szerkezetével fog újabb szövegeket írni.
Ez két évvel ezelőtt volt, és bevillant, milyen jó lenne, ha ezekből a 60. születésnapomra csinálnék valamit. A szövegek sokat foglalkoznak az elmúlással, az öregedéssel. A sorsommal, az életemmel való szembenézéshez, a totális krízis és kibukottság érzésének elkerüléséhez fontos volt ez a múltbeli utazás
– fogalmazott a szerző. Az írót gyerekkorában az anyja állandóan az emlékeivel traktálta, amit gyűlölt. Ezért korán elhatározta, hogy ő nem fog visszanézni.
Mégis ezt teszem, ami egyfajta kényszerpálya számomra: a jelen idő akkor izgalmas, ha tudok írni, az írás tárgya pedig a múlt idő, már a könyveim címében is, ettől nem tudok szabadulni, lásd Folyamatos múlt vagy Mindig régen van.
Az író szerint technikai értelemben ebben az is benne van, hogy nem fikciós író, nyersanyaga a saját élete. Mint kifejtette, lényegében semmilyen szinten nincs jelen az úgynevezett irodalmi életben, nem is kereste a kapcsolatot. Ha eddigi kötetei példányszámát nézi, nem igazán tudta megvalósítani céljait, a minőség kapcsán azonban nincs benne elégedetlenség: amit eltervezett, megcsinálta. „Alapvetően zenei újságíróként tartanak számon, miközben ez a tevékenységem harmad- vagy negyedrendű fontosságú az irodalomhoz képest„.
Akárcsak Távolodó korábbi munkáiban, a novellák visszatérő eleme a zene; a szerző ismeretterjesztést is elvégez, amikor egy-egy számára fontos előadó, köztük a világzenében utazó Lo’Jo vagy a dzsesszista Andreas Schaerer művészetéről, lemezekről ír.
Életemben sokáig misszió, illetve a Magyar Narancs újságírójaként mindennapi gyakorlat volt, hogy mindenkit különböző zenékkel terheljek. Kölyökkoromtól szinte csak a zenéről lehetett velem beszélgetni, minden másra ráuntam. Izgatott, lehet-e ötvözni az irodalommal a zenét: íróként is előadókon, albumokon jár az eszem, miközben a recenziókban, kritikáimban törekszem egyfajta irodalmi hangra.
Marton László Távolodó 1956-ban született, magyar-történelem szakos tanárként kezdte pályafutását. 1975 és 1985 között elsősorban verseket írt, 1990-től 2006-ig a Magyar Narancs zenei szerkesztője. 2000-től a Sziget fesztivál világzenei nagyszínpadának művészeti vezetője, emellett a Radio Q Érintés című műsorának szerkesztő-műsorvezetője és a Müpa Bábel-estek sorozatának rendezője. Fontosabb kötetei: Pécsi szál – Kispál-könyv (1997), Érintés (világzenei könyv, 2001), Folyamatos múlt (cikkgyűjtemény, 2008), Mindig régen van (novellák, 2010), Az utolsó funky (versek, 2011), Bakelitszomj (napló, 2013).
