Salman Rushdie: Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszaka – fordította Greskovits Endre – Helikon Kiadó, 2015 – 424 oldal, kemény kötés védőborítóval – ISBN 9789632275932
Salman Rushdie legújabb regényében káosz uralkodik a földön. Most beleolvashatsz:
Geronimo Manezes a korábban szeretett utcákat járva ráébredt, hogy valami összetört. Amikor néhány nappal később elhagyta „Mumbáít”, tudta, hogy nem tér vissza. Charles bácsival utazgatott az országban, épületeket néztek. Gudzsarátban ellátogattak abba a házba, amelyet Le Corbusier épített egy textildinasztia mátriárkájának. Hűvös volt és szellős, brise-soleil szerkezet óvta az erős napsütéstől. De Geronimót a kert szólította meg. Mintha belekapaszkodott volna a házba, belopózott a belsejébe, megpróbálta ledönteni a korlátokat, amelyek a külső teret a belsőtől elválasztották. A ház felső részein virág és fű uralkodott sikeresen a falakon, és a padló gyepszőnyeggé változott. Úgy távozott onnan, hogy tudta, már nem akar építész lenni. Charles bácsi délre ment, Goába, de Geronimo Manezes Kiotóba indult, hogy leüljön a nagy kertész, Rjúnoszuke Simura lába elé, aki megtanította neki, hogy a kert a belső igazság külső megjelenése, az a hely, ahol gyermekkorunk álmai találkoznak kultúránk őstípusaival, és szépséget teremtenek. Lehet, hogy a föld a földbirtokosé, de a kert a kertészé. Ez a kertművészet hatalma. Az il faut cultiver son jardin nem tűnt annyira kvietistának, amikor Simura látomásos szemével látta. De ő a Hieronymus nevet kapta, és a nagy festőtől, óriás névrokonától tudta, hogy egy kert a pokol metaforája is lehet. Végül mind Bosch rémisztő „földi gyönyöreinek” képe, mind Simura mormoló miszticizmusa segített neki abban, hogy megfogalmazza saját gondolatait, s azután már úgy látta a kertet meg benne az ő munkáját, mint valami blake-i dolgot, Menny és Pokol házasságát.
Az indiai utazás után Charles bácsi bejelentette a döntését, hogy elviszi a kevés spórolt pénzét Goába, és visszavonul. Vásárolt ott egy egyszerű kunyhót, és áruba bocsátotta a St. Mark’s-i házat (az 1970-es évek Raúljai már rég eltűntek). Ebből majd gondoskodni tud magáról öregkorában. Ami a praxist illeti, „a tiéd, ha akarod”, mondta Geronimónak, aki talán először életében pontosan tudta, hogy mit akar. Átvette a Greenwich Avenue-i irodát, s Bento Elfenbein némi pénzügyi segítségével újraindította mint kertészeti-tájépítészeti vállalkozást „Geronimo kertész” néven, amihez Bento kincset érő lánya, Ella hozzátette a Mr.-t, s ettől a név szinte dalolt, mert jelezte Geronimo új amerikai identitásának teljességét. Attól fogva ő mindenkinek Mr. Geronimo volt.
Persze ő igazából az ifjú Ella Elfenbeint akarta, és megmagyarázhatatlan módon őt is akarta a lány: az anyátlan Ella, akinek nem volt emléke Rakel Elfenbeinről, mert az asszony meghalt rákban Ella kétéves korában, de a lány az apja szemében az anya képmása és reinkarnációja volt. Ella titokzatosan megingathatatlan szerelme Geronimo iránt, akit a lány – mint szerette mondogatni – végül is részben kitalált, arra késztette Bentót, hogy befektessen a férfiba, akihez a lánya hozzámegy. Ella kreol bőrű szépség volt, álla kissé túlságosan előreugrott, füléről, akár a férfinak, különös módon hiányzott némi cimpa, és felső szemfoga kissé vámpírosan hosszú volt, de Mr. Geronimo nem panaszkodott, tudta, hogy szerencsés ember. Ha hitt volna a lélekben, azt mondja, hogy a lánynak jó a lelke, és tudta a történetekből, amelyeket Ella akaratlanul is elmesélt neki, hány férfi csapja neki a szelet nap mint nap. De a lány hűsége ugyanolyan rendíthetetlen volt, mint amilyen rejtélyes. Ráadásul Mr. Geronimo még életében nem találkozott ennyire optimista szellemmel. Ella nem szerette a boldogtalan végű könyveket, életének minden napját örömmel szemlélte, és hitt benne, hogy minden csapást a hasznunkra tudunk fordítani. Elfogadta a gondolatot, hogy az optimista gondolkodás gyógyítja a betegségeket, a harag viszont megbetegíti az embert, és egy nap, amikor szórakozottan keresgélt a vasárnap délelőtti csatornák közt, látott egy televangélistát, aki azt mondta, Isten segíti a hívőket, mindent megad nekik, amit csak akarnak, mindössze annyit kell tenniük, hogy őszintén akarják, Mr. Geronimo hallotta, hogy a lány azt mormolja: „ez igaz”. Ugyanolyan szilárdan hitt Istenben, ahogy a gefilte fischt utálta, nem gondolta, hogy az ember a majomtól származna, és tudja, mondta Geronimónak, hogy létezik mennyország, ahová eljut majd végül, és pokol is, ahová sajnos Geronimo tart, csakhogy ő meg fogja menteni, úgyhogy számára is eljöhet a boldog vég. Geronimo úgy határozott, hogy mindezt nem idegen, hanem elragadó dolognak tekinti, és a házasságuk remek volt. Repültek az évek. Nem születtek gyerekeik. Ella meddő volt. Talán ezért imádta, hogy a férfi kertész. Legalább ültethet pár magot, és nézheti, hogyan növekednek a virágai.
