Kigyúltak az őrtüzek Székelyföld határain – fotók

Székelyföld peremtelepülésein több száz helyszínen gyújtottak őrtüzet szombat este a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tiltakozó akciójában a régió önkormányzási jogát követelve.

A tömegrendezvény Székelyföld 68 peremtelepülésén kezdődött egy időben ökumenikus istentisztelettel, amelynek végén felolvasták a demonstráció kiáltványát, és a résztvevők kivonultak a környező magaslatokra őrtüzeket gyújtani, illetve a gépkocsik fénycsóváját tükrökkel az ég felé irányítani.

A dokumentumban kinyilvánították, hogy a határok kivilágításával kívánják a román kormány és a világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, és élni akar az önrendelkezés jogával.

E jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé

– áll a kiáltványban, melyet a Maros megyei Lukafalván (Gheorghe Doja) Izsák Balázs SZNT-elnök olvasott fel.

székelyföld
MTI Fotó: Marjai János

A dokumentum szerint Románia kormánya nem mondott le a szándékáról, hogy Székelyföldet egy román többségű óriás-régióba olvassza be, valamint arra, hogy a több ízben kinyilvánított autonómiaigényről párbeszéd sem kezdődhetett, mert az erre irányuló székelyföldi kezdeményezések rendre válasz nélkül maradtak.

Van egy nép a Kárpátok kanyarulatában, amely szabadon és békében akar élni, szabadon akarja használni anyanyelvét, és maga akar dönteni a saját sorsáról szülőföldjén

– idézte a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatait a kiáltvány.

Követeljük, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek és a Székely Nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni, amelynek megfelelően, a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell

– fogalmazott a kiáltvány.

A dokumentum ismételten kinyilvánította: Székelyföld autonómiája a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciáját biztosítja a régió minden lakója számára nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától függetlenül. Azt is leszögezi, hogy Székelyföldnek önálló fejlesztési régiót is kell alkotnia.

székelyföld
Kovács Zsolt felvétele

A kiáltvány párbeszédre szólította fel Románia kormányát, Magyarország kormányát pedig arra kérte, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti alapszerződés 15/9. cikkelyének. Ebben a felek azt vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek a régiók etnikai arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák a kisebbségek szabadságjogait.

A lukafalvi demonstráción Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke közvetítette a partiumi magyarok szolidaritásvállalását. Tőkés László szerint „olyan időket élünk, amikor meg kell gyújtani a lármafákat”. Reményik Sándor költőt idézve mondta: „egy lángot adok, ápold, add tovább”.

A lukafalvi templommal szemközti területen meggyújtott őrtüzet több száz fős tömeg állta körül. Sokan székely és magyar zászlót lengettek, a székely és a magyar himnusz eléneklése után népdalok éneklésébe kezdtek.

 

Megosztás: