A gondolat könnyű volt, de a gomba nehéz, és így a két merész vándor nem is járt volna sikerrel, ha nincsenek barátaik. – Böszörményi Gyula meséje
Két apró sün az éjjel, épp álmomnak közepén, majdnem felébresztett engem, kiáltásukkal hasítva likat a csendnek szövetén.
– Ezer ágra süt a nap, hőség olvasztja a betont, füstölve tapossa lábunk a forró homokot!
Azért kiálthatott ilyet a két sünök közül egy, mert útjuk véletlen a városba vezetett, messze tévedve el a vadontól, az árnyas sünlakoktól. A szertelen tüskések világot vágyni láttak, s most biz’ egy játszótéri homokozó dombjaira hágtak, amit ők – a kis buták – sivatagnak láttak.
A nap pedig tényleg hétágra sütött, ember ki se bújt a házból, hűs szoba békés árnyékából, ha esze volt, legalább szemernyi. De szemünket vigyük vissza a sünökre legelni, mivel szegény oktondiak a melegtől már nyelvüket lógatták, bár azért mégis csak egymást nógatták.
– Gyerünk tovább, a sivatagon át, hátha árnyékra lelünk!
– S ha nem, hát végül meggebedünk!
S tényleg találtak valamit, bár annak árnyéka csekély: kiskocsit, mit játék közben megakaszthatott egy homokmeredély, így gazdája sorsára hagyta azt.
– Vigyük magunkkal a szekeret, hisz könnyen meglehet: a nagy úton találunk oly holmikat, miket rá felrakhatunk, és hazáig fuvarozhatunk.
Nyögve, izzadva vonszolták tehát a homokdombon át a csinos szekeret, míg egy bogárka fedeles szárnnyal rájuk nem berregett.
– Siessetek, sünök, a homoknak mindjárt vége, s ott, ha figyeltek, csodát láthattok végre!
A kis szekér kereke betonszegélynek ütközött, hol a homokozó tényleg véget ért, és a két sün olyat látott, mit soha nem remélt. A játszótér szélén, fák árnyas tövén hatalmas gomba ült, kalapja szélesen elterült, hűs árnyat adva annak, ki utazója volt a napszítta, forró katlannak.
– Mily jó volna, ha e szépséges gomba otthon állna, a sünházikó előtt – hallhatta a bogár a két kis merengőt. – Rakjuk hát fel kiskocsinkra gyorsan gomba urat, aztán keressük meg végre a hazautat!
A gondolat könnyű volt, de a gomba nehéz, és így a két merész vándor nem is járt volna sikerrel, ha nincsenek barátaik. Csakhogy voltak, kik a gombát elcipelték a betonfalig, majd ráemelték a kocsira. Két egér meg a fedeles szárnyú bogár, és ráadásként egy zöldruhás cincér, mind mondták: Hó-rukk!, s helyére került a cókmókjuk.
– Akkor hát lássuk, merre a haza! – zengett a sünök szava. Csakhogy a sivatagon át irányt vesztettek ők, a szertelen kis csellengők, így hiába lestek jobbra és balra, nem leltek sehol az árnyas sünvadonra. Szerencsére már rég kereste őket a bölcs bagoly, ki minden elveszettet felkarol. Szárnyat suhogtatva fölébük lebegett, s szavával fentről irányította a szekértoló menetet. Így történt végül, hogy a világlátott kis sünök a házuk elé állították az árnyékot vető óriási gombát.
Folyt. köv.