Szép Ernő-díjat vett át életművéért Nádas Péter író 2015. szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján. A Dömötör András és Eszenyi Enikő laudációját követő díjátadás után Radnóti Zsuzsa, a Találkozás című dráma egykori dramaturgja beszélgetett Nádas Péterrel a darabról, majd a szerző az alkotók és szereplők jelenlétében felolvasta a művet, amelyet október 23-án mutatnak be a Pesti Színházban. Az előadás rendezője Eszenyi Enikő, a főszerepet Börcsök Enikő játssza, partnere Király Dániel. A darab zeneszerzője Vidovszky László.
Dömötör András ekképpen méltatta a friss Szép Ernő-díjas írót:
,,Nádas Péter írásművészete természetes, mint az állatok tekintete rajtunk. Ezt a természetességet vagy természetiséget úgy is kifejezhetném: szövegeiből, de talán még a riportokból, beszélgetésekből is teljesség árad. Mindez azért igazán fontos, mert megszoktuk a fragmentumokat. A töredékesség nemcsak egzisztenciális alapélményünk, egy Isten nélküli vagy istentelen világban, aminek szinonimájaként az apátlan jelzőt is használhatnánk, hanem formai jelenség is, például az irodalomban, a színházakban.
Nádas azonban a polgári és a szentségtelen örök feszültségében olyan kíméletlen alapossággal vizsgálja meg választott témáit, olyan radikálisan megy bele egy-egy jelenség vonatkozásainak megismerésébe, ami – azonos optikán keresztül lehet tömeggyilkosság, egy szexuális aktus vagy egy margitszigeti kuka ételmaradéka is –, hogy végül képes a töredékek ok-okozati összefüggéseinek komplex és egészen újszerű hálóját megteremteni. Amivel természetesen – a nyelvi szenzációról nem is beszélve – tulajdonképpen a megismerhetőség határáig jut el. Ez a komplexitás és ez a legnagyobb csoda, bizonyos értelemben olyan tartományok felé nyit tovább, amik szétfeszítik a megképződött tudás kereteit, és paradox módon valamiféle transzcendenciát vagy sorsszerűséget sejtetnek. Egy mélyebb, egyszerre idegen és ismerős szinten ismerünk magunkra.
És ezen a ponton válik számomra természetivé minden nádasi szöveg. A formák, történetek nála is töredékesek, de mintha éppen ez adna hitelt a teljességnek. Az olvasáshoz bátorság is kell. Ez a szemlélet, amely semmitől nem idegenkedik, ami emberi, soha nem tabudöntögető. Egyszerűen csak arról van szó, hogy Nádas – alaposságában – szükségszerűen mindig szűz földre lép, és gyakran olyan területekre téved, amiktől a tudat szeretné megkímélni magát. Azt mondta nekem egy beszélgetésünkkor: amikor meghaltam, a kép, amit láttam, olyanná változott, mintha – Rilkét idézte – angyal szemével néztem volna, aki addig a vállam mögött állt. Mintha az ő szemszögébe léptem volna hátra vagy vissza.
A fogalmi háló béklyói megszűntek. Szerintem ez a tekintet Nádas Péter sajátja volt mindig is, és mintha inkább ő állna így a hátunk mögött, hogy vele tisztán lássunk. Amikor a történelem újra és sokadszorra megismétli majd önmagát.
Egy távoli, magányos zalai falucska házán belül is el van különítve a dolgozószobája, és íróasztala mögül, aminél rendezettebbet még nem láttam, egy óriási ablakon át kizárólag egy hatalmas erdőt lehet látni.
Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója méltatta Nádas Péter Takarítás című drámájának egy 1980-as évekbeli, győri előadását, amely rabul ejtette. ,,Ez a letaglózó érzés velem maradt, és csak fokozódott, ahogy megismertem Nádas többi darabját is, elsősorban a Találkozást” – mondta. Drámái az élet olyan oldalait mutatják be, amelyekről nem szoktunk beszélni.
Az emberi létezés olyan rétegeit tárják fel, amelyeket mély titok övez. Nádas szövegeiben az egyik legizgalmasabb számomra az, hogy még a legtragikusabb, legvégletesebb pillanatokban is van humora és eleganciája’.
Az igazgatónő felidézte, hogy a Találkozás 1985-ös ősbemutatója a Pesti Színházban – amelyet videofelvételről látott –Valló Péter rendezésében, Ruttkai Évával és Hegedűs D. Gézával, felkavaró élmény volt számára. Megjegyezte, hogy a Találkozás Máriáját az egyik legnagyobb női szerepnek tartja, amelyet valaha írtak.
Mindig úgy éreztem, hogy dolgom van ezzel a darabbal, és ebben az évadban elérkezett a pillanat, amikor műsorra tűzzük.
A Találkozás a Nádas-trilógia három T-jének –Takarítás (1977), Találkozás (1979), Temetés (1980) – második darabja. ,,Mindhárom műben egy-egy szertartás játszódik le a színpadon: a köznapi, konkrét cselekvések is túlnőnek hétköznapi jelentésükön, s a dráma szövetében szertartásértékűvé válnak. Mindhárom mű közös jellemzője, hogy a szereplők és a jellemek nem közelíthetők meg a hagyományos, pszichológiai-racionális síkon, de nem is szimbolikus alakok” – írta Erdődy Edit a Tiszatájban.
A Találkozást Radnóti Zsuzsa dramaturg felkérésére írta a szerző. „Felhívott Zsuzsa, hogy nincs-e kedvem darabot írni. Mondtam, hogy nincs. Majd mint két jól nevelt ember még elcsevegtünk kicsit, aztán bementem a fürdőszobába, zuhanyoztam, és közben meggondoltam magam” –mesélte Nádas. Eredetileg Sulyok Máriára szabta Mária szerepét, de – emlékei szerint – mire elkészült vele, Sulyok megbetegedett. Radnóti azonban úgy fogalmazott: menet közben rájöttek, hogy bár Sulyok Mária csodálatos színésznő, 1985-ben, amikor a Találkozást színpadra állították, már túl volt azon a koron, amikor még élt benne a darabbeli nő belső ragyogása. „Vissza tudott volna ragyogni” – cáfolta némileg Nádas.
Végül Ruttkai Éva választotta ki magának a szerepet, és Hegedűs D. Gézával tették legendásan felejthetetlen előadássá a Találkozást. Ruttkai több menetben is megharcolt érte. Aczél György akkori kultúrpápa bűvös három T-jéből (támogatott, tűrt, tiltott) az utolsó kategóriába került a darab. Nem csoda, hiszen – többek között – a diktatórikus hatalom természetéről szól. Arról, hogy a kifinomultan ravasz módszereket hogyan váltja fel a nyílt erőszak és brutalitás; hogyan fosztják meg az áldozatot minden emberi jogától és méltóságától. Ruttkai minden lehetséges alkalommal ,,belengette” Aczélnak a Találkozást, Várkonyi Zoltán, a Vígszínház akkori igazgatója is, aki nagyon értett a libikókázáshoz, tőle telhetően tett erőfeszítéseket, mígnem ,,valamiért egyszer csak belementek”. Vélhetően az akkor már nagybeteg Ruttkai Éva unszolásának nem tudtak ellenállni.
De feltételeket szabtak: az erkélyen nem ülhetett senki, csak éjjel tizenegykor kezdődhetett az előadás, és nem lehetett „bérletesíteni”. Aczélék igyekeztek a lehető legjobban eldugni a darabot a közönség elől. Persze, ahogy az a tiltott gyümölcsökkel lenni szokott, egyre nőtt iránta az érdeklődés, és végül – már Horvai István igazgatása alatt – a kezdési időpont is mind előrébb, este kilenc óra körülre tolódott.
A legcsodálatosabb az volt – ironizált Nádas –, hogy folyton kiment valaki.
Az én előadásaimról mindig kimegy valaki. Három okból mennek ki: egyrészt pisilni, mert nem tudják visszatartani, másrészt undorodnak tőle, ki kell menniük, mert nem bírják elviselni, harmadrészt olyan súlyos, hogy azért nem bírják elviselni, de ez esetben van, amikor visszajön az illető.
Ruttkai Éva egyszer teljesen összeomolva panaszkodott az öltözőjében:
azt mondom, hogy a világ legszebb szerelmes történetét fogom elmesélni, és erre föláll és kimegy!? Mondd meg, mit csináljak még?
Nádas azt válaszolta: ,,Ne csinálj semmit, Éva! Semmi mást, mint eddig”.
Azt is megtudtuk a szerzőtől, hogy darabjai előadásain gyakran alakult ki konfliktus a nézőtéren ülő párok tagjai közt. Egy győri estén például az egyik nő izgalmában annyira dörzsölte a combját, hogy állandóan felcsúszott a szoknyája. A férje ezen láthatóan nagyon felháborodott. ,,Volt még egy csodálatos dolog ” – mesélte Nádas –, ,,egy győri bencés diák hat–nyolc társával kilógott az előadásra, amiért aztán kirúgták”. Erről tíz évvel később, Hollandiában értesült, amikor egy konferencia fogadásán odament hozzá, és elmondta, milyen hálás neki.
A kirúgása után ugyanis disszidált, és ott végezte el a teológiát, így végül is a darabom volt az, ami teljesen megváltoztatta az életét.
Az író a rendhagyó olvasópróbáról elmondta: fontos számára, hogy felolvassa a darabot, mert a színészek az intonációjából hallják, mit akart. Segít nekik értelmezni, hogy mi volt a szándéka ,,a mondatok rendjével, ritmusával lejtésével, a szóválasztással, a hangzóválasztással”, hiszen a szövegzene nagyon fontos. A szerző a további munkát is figyelemmel kíséri majd, és szívesen beszélget a színészekkel.
A Találkozásban Máriát Börcsök Enikő játssza, a fiút pedig Király Dániel. A bemutatót október 23-án tartják.
A tragédia teljes terjedelmében ITT olvasható.
A Szép Ernő-díjat Pogányné Szép Berta, Szép Ernő húga alapította 1984-ben. Az elismerést szakmai kuratórium ítéli oda, amelynek munkáját az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet segíti. A díjjal járó anyagi fedezetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja. A díjat 1992-ig csupán a legjobb drámaíró vehette át, 1992-től viszont a díjazottak köre 2-3 főre bővült. Az idén a Szép Ernő-különdíjat Csukás István kapta, fiatal nemzedékek színpadi mítoszainak megteremtéséért, továbbá Schilling Árpád, experimentális, égető társadalmi kérdéseket felvető színpadi szövegeiért. A két díjazott egyéb elfoglaltságai miatt később veszi át az elismerést.
