Írta: Nógrádi Gábor
Nincs az a határsértés, amiért csatába küldenénk a fiainkat.
Mi nem akarunk háborút.
Remélem, azok sem akarnak, akik a hatalom csúcsán most erősködnek, és odamondogatnak Horvátországnak. Ha a patakot elrekesztem a falum szélén, a szomszéd falut fogja elönteni a víz, ezt minden nyolc általánost végzett tudja. És a szomszéd falu nem fog örülni neki. Talán új árkot ás felénk, hogy a víz, a maga természetes medre felé haladjon, ha már nincs mód betömni a forrását.
Mi nem akarunk háborút.
A migránskérdés, a határkérdés, a horvátkérdés, meg az összes felfújt kérdés igen alkalmas arra az új csóvás embereknek, hogy eltereljék a figyelmet más, sokkal fontosabb kérdésekről, és új ellenséget kreálva fellobbantsák a szokásos nemzeti öngyilkos elvakultság fáklyáját.
De mi nem akarunk háborút.
Akkor sem akarunk, ha 3000 migránst áthoznak a határon. Mi kétszázezren mentünk neki Ausztriának hatvan éve, és Ausztria kibírta, hogy ott dekkoltunk a táborokban, míg be nem fogadott minket valamelyik ország. (Megjegyzem, anno, mi is illegálisan léptük át a határt.) Mi akkor sem akarunk háborút, ha átjön negyven rendőr. Vagy négyszáz. Szépen visszaküldjük őket rögtön, mert mindet várja anyu meg a gyerekek.
És minket is vár anyu meg a gyerekek, ezért nincs az a határsértés, amiért csatába küldenénk a fiainkat, hacsak nem fegyverrel támad ránk az ellen.
Írásomnak nem tárgya az újkori népvándorlás okainak elemzése. Sem Európa, az Egyesült Államok, és főleg a dúsgazdag arab országok bűneinek feltárása ebben a folyamatban. A történelemben előbb vagy utóbb mindenki elnyeri méltó büntetését a vétkeiért.
De miért bűnhődjünk mi, akiknek az egész rettenetes emberi özönvízhez annyi közünk van, mint egy szúnyogcsípésnek a rákhoz?
Mi nem akarunk háborút.
Hiszem, hogy valójában az Orbán-Áder-Simicskó stb. urak sem akarnak, mert tudhatják, hogy egy háborúban nincs győztes, mikor minden oldalon az anyák sírása száll az égre.
