A két világháború közötti magyar kultúráról és társadalomról tartottak konferenciát szombaton Kaposváron a Horthy Miklós Alapítvány szervezésében.
Először Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, az esemény fővédnöke a mintegy 300 résztvevő előtt mondott beszédében a két világháború közötti időszakról szólva kiemelte:
Egyre inkább tisztul az a korszak. Horthy Miklós kormányzó szerepét elemezve pedig szembe kell nézni a tényekkel. Aki úgy mond ítéletet cselekvő, döntéshozó történelmi személyiségekről, hogy figyelmen kívül hagyja a körülményeket, annak reménye sem lehet arra, hogy reális vagy legalább méltányos ítéletet alkosson.
A politikus hosszúra nyújtott Horthy-ellenes kampányról beszélt, amelynek véleménye szerint „karmesterei” is vannak. Ők rendre tudatosan torzítják a történelmi tényeket, és ugyanilyen tudatossággal igyekeznek sárba döngölni azokat a történelmi személyiségeket, akik alkottak valamit a maguk korában, és akiket ők diktátornak bélyegeznek, anélkül, hogy mérlegelnék a lehetőségeket és korlátokat, amelyek között politikai, kormányzati döntéseket kellett hozni.
Horthy Miklós kormányzóként vállalta a rendteremtő szerepét és felelősségét, neki köszönhetően – politikusok, civil és egyházi közösségek segítségével – sikerült új életre kelteni a megcsonkított Magyarországot. (Vö. György Péter állításával: Tudatosítani kell magunkban: elfogadhatatlan, ha egy hatalom a rendfenntartás ürügyén emberáldozatokat szed.)
Lehet támadni Horthyt a németekkel való szövetségért, de ugyan milyen eszközökkel védekezhetett volna a megcsonkított, katonailag is megbénított kis Magyarország a német hadigépezettel szemben?
A történészek dolga és felelőssége, hogy tisztázzák:
a Horthyról alkotott, évtizedeken át torzított képet. A politikusok, közéleti emberek dolga is megbecsülni és vállalni – mindenféle támadása ellenére – a Horthy-korszakból és a kormányzó államférfiúi tulajdonságaiból mindazt, ami józan ésszel és méltányossággal vállalható.
A rendezvény díszvendége, ifj. Horthy István, a néhai kormányzó, Horthy Miklós unokája köszöntőjében felidézte, hogy négy és fél évtized külföldi tartózkodás után 1989-ben jött először haza Magyarországra, majd 1993-ben kísérte haza nagyszülei hamvait Kenderesre, végső nyughelyükre.
Elmondása szerint ekkor tapasztalta, hogy Magyarországon
történelmi lövészárkok által elválasztva élünk (…), ez a megosztottság áthatja a mindennapjainkat, a magyarországi politikai folyamatokat, és akadályozza, hogy bármit közösen tegyünk a jobb jövőért.
Ezek a konfliktusok, bár látszólag ideológiák mentén zajlanak, érzése szerint valójában traumák, amelyeket sok-sok generáción átörökített családi történetek tartanak életben. Amikor ezek az értelmezések ideológiai köntöst öltenek, az egymással való párbeszéd még nehezebbé válik – mondta ifj. Horthy István.
Sajnos vannak olyanok is, akik politikai előny szempontjából az ilyen konfliktusokat inkább táplálni, mint megoldani igyekeznek. A konfliktusokat táplálni veszélyes üzem.
Azokban a társadalmakban, ahol a történelmi traumák mély megosztottsághoz vezettek, és ezeket nem oldották fel egy generáció élete során, ott a következő nemzedékek – örökségként – újabb és újabb erőszakhullámoktól szenvednek.
Az első lépés az ilyen konfliktus feloldására a történelemtudás, az, hogy mindenki tudja, hogy valójában mi történt. Hasznos a vita is, de csak abban az esetben, ha egymást meghallgatják a felek. A mostani konferencia is egy lépéssel közelebb visz a társadalmi lövészárkok felszámolása felé.
Az esemény résztvevői a tanácskozás előtt ünnepi szentmisén vettek részt, majd megkoszorúzták a vitézi emléktáblát.
Az egész napos konferencián három szekcióban a korszak meghatározó, sorsfordító eseményeiről, kultúrpolitikájáról, Horthy István és Horthy Istvánné munkásságáról történészek tartanak előadást.
A rendezvényt este a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház Kié ez az ország? című előadása zárja a Szivárvány Kultúrpalotában.
