A szétszórtság vagy a koncentráció mélyéről nagyon hasonló intenzitású képek törhetnek elő. Mellesleg épp Berlinben időzöm, és szeretek itt történeteket építeni a történelmi nyomok romjaiból. Ez a város a 20. század granulátuma: porából a személyes figyelem jelenlétet varázsolhat. A nyom addig marad, amíg annak tekintjük, akként ismerjük fel. A nyomok többsége persze láthatatlan, mégis érzékelhető. (Fotó: Révai Sára)
Talán az álmainkban lehetne szisztematikusan leképezni őket. De az álmok nem kényszeríthetőek hál’istennek semmire. Tehát egy reggel, miután befejeztem az éjjeli álomképek leírását (évek óta vezetek álomnaplót), ébredező érzéseim és beinduló benyomásaim spiráljából hirtelen kipattant Álomkisasszony, az én kis nyűgös Athéném. Még öntudatlan volt az éjszakától, de már a gondolkodás derengő ablaka felé igyekezett. Ám mielőtt levetette volna magát a racionalizálás kövezetére, elkaptam kisujját, és rögvest táncba vittem, bár tudtam ezerarcú, sőt halálosan veszélyes nőszemély.
Álomkisasszony támadása
Álomkisasszony a Rossmann előtt
szőtte rejtélyes terveit.
Feketelyukat váj a falba.
Berohan. Kihozza Mona Lisát.
Ilyesmik.
Elárvultnak tűnt.
Oldalazott, tekergette tincseit,
mégis úgy éreztem, jobb, ha nem hergelem.
Így néma csodálattal, de jelenlététől
átlényegülve haladtam mellette el.
Azonban mindig eljő a pillanat: amikor.
A színváltó leopárd, az aranyló oroszlán,
a figyelmes kenguru, a bölcs jegesmedve
átharapja, feltépi, szétszakítja, megeszi.
Jobb, ha lépek, míg élek,
futott át rajtam a félelem teli talppal.
Szemében épp
vallomását zárta egy mellékszereplő.
De mielőtt behúzta
zöldeskék bársony függönyét,
rárontottam a bestiára.
Akció sajnálatosan,
lévén álomkisasszony álomszép,
mint gigantikus ejakuláció, nyomban
deformálódott. Sőt
minden fekete és vörös lett,
mert szétkentem és szétnyomtam
a szemfestékét és a rúzsát.
Végső helyemen, bódultan nyílik szemem a kertre:
félbe hagyták, vagy bontani kezdték ?
A felismerés, „mennem kell, mert itt a vég”,
rávesz, hogy hörögjek egyet.
Szolid csengőszónak tűnik.
És lám!
Egy abszolút topmodell lejt felém.
Érdeklődő, friss tekintettel,
már-már szerelmesen, akiben
örömömre, vagy rémületemre,
(már nem dönthetek),
Álomkisasszonyra ismerek.
Berlin, 2011. 10. 10.
{jcomments on}
