Három napja folyamatosan felfelé megyünk. A tábor bejárata és az étterem közötti pár száz méteres szakasz lefelé meg se kottyan, visszafelé, közepesen jóllakottan viszont minden lépés kín. Többen állítják, hogy évek óta ugyanaz a mogyoróhegyi menü, isten tudja, nekem csak az tűnik fel, hogy erősen felülreprezentált a disznóhús. Natúr, rántott, pörkölt, a fantáziátlan feldolgozási módozatokat lassan mind kipipálják, és közben annyira beleszokunk a disznózabálásba, hogy amikor csirkecombot kapunk, a szomszédos asztalnál valaki reményvesztetten azt mondja, biztosan ez is sertés, csak ilyen fura fajta. Harmadik napja a hegyen, hangulatjelentés a FISZ-táborból. (Itt az első nap Szilasival, és második nap Péterfyvel készült riportját olvashatod)
A harmadik nap kaphatta volna a Szerelem és házasság az irodalmi életben munkacímet, a sztárvendég Dragomán György volt, a líraműhely vendégelőadója pedig nem teljesen véletlenül felesége, Szabó T. Anna. A költőnő kedves szabadkozással indított, azt mondta, reméli, nincs itt olyan, akinek még nem válaszolt a levelére, sajnos eléggé elúszott. A műhely munkájában aztán a legkevésbé sem megmondóemberként, kicsit szebben fogalmazva vendégelőadóként volt jelen, nem kímélte magát, hamar átvette a stafétát a műhely vezetőjétől, Csehy Zoltántól. Csombor Rita, a műhely egyik tagja a foglalkozás után azt mondta, Szabó T. Anna végtelenül szimpatikusan és alázatosan közelített a szövegeikhez.
Nem volt felületes, nem úgy adott tanácsot, hogy ő az, aki tudja, mi a tuti, hanem inkább befogadóként viselkedett, mindenkit biztatott. Engem személyesen abban erősített meg, hogy nem kell sajnálni az időt, dolgozni kell a verseken, amiben nagy segítség a csapatmunka.
A délutáni műhelymunka levezetéseként Urbán Bálinték értelmiségi mulatós zenekara rázendített a Teenage dirtbag-re, innentől kezdve nem volt kétséges, hogy a tábor bejárata dimenziókapu, ami nyílegyenesen a középiskolás időkbe vezet vissza. A srácok Dragomán György előzenekara voltak, de ezt bárki könnyen kitalálhatta, ha végignézett a közönségen: mindenhol fehérlett egy-két Máglya. A harminchárom fokos hőségben Szekeres Nikoletta kritikus beszélgetett a szerzővel. Kicsit döcögősen indult a program, sok volt a száraz szakmázás, de az első tíz perc után belendültek mindketten. Dragomán először arról beszélt, hogy eredetileg filozófusnak készült, és ugyan váltott, de az ismeretelméleti problémák máig meghatározzák a szövegalkotáshoz fűződő viszonyát. Arra a kérdésre, hogy A pusztítás könyvének elbeszélési technikájától hogyan jutott el a Máglyában használt monologikus formáig, azt válaszolta:
Igazából fordítva csináltam, mint ahogy szokás, mert monológot könnyebb és evidensebb írni, mégse azzal kezdtem a pályát. Hiperrealista író akartam lenni, az első könyvem egy komoly kísérlet volt, ismeretelméleti alapon megírt regény, a lehető legpontosabban leírva az érzékelt világot, nyelvi reflexió nélkül. Azt gondolom, hogy amit vállaltam, megcsináltam, az axiómákat sehol nem törtem meg. A Máglyában aztán Emma monologikus világa az én kamaszkoromból épült fel. A kamaszkor különösen érdekel, szerintem úgy lehet vázolni, hogy van a gyerekkorod, kamaszként megbolondulsz, aztán felnősz.
Idén nyáron elkezdődött a világszerte nagy sikert aratott Dragomán-regényből, A fehér királyból készülő film forgatása. Az adaptációt a brit alkotópáros, Alex Helfrecht és Jörg Tittel forgatja. Az író elárulta, statisztaként ő is felbukkan a filmben
Amikor kint voltam a forgatáson, érdekes volt látni, mennyi ember szenved azért, mert leírtam, hogy lelőttek egy macskát.
Ahogyan az eddigi előadók, úgy ő is adott néhány tanácsot a pályakezdőknek. Úgy fogalmazott, az írás aszkézis, ott kell ülni és küzdeni a gépnél.
Nem szabad a körülményekre hivatkozni, ha nem tudsz írni, te vagy a hibás, külső oka nincsen. Az írás mellett olyat érdemes csinálni, ami nem vonja el a figyelmed. Nekem a főzés ilyen, bár elég fanatikusan csinálom, végtelen mennyiségű szakácskönyvet olvastam el, van saját kovászom, tíz éve sütök kenyeret, de csak húsz év tapasztalattal merek majd róla könyvet írni.
Dragománnak igaza van, a harminc fokos hőségben, túl az esti hegymászáson, gyomromban a napi sertésadaggal még egy beszámoló megírását sem tudom vidám szabadidős tevékenységként felfogni. És igaza van abban is, hogy a gyerek- és felnőttkort a megbolondulás közeli meg, én azonban a Teenage dirtbag alatt rájöttem, hogy ha ezt a felnövéses dolgot esetleg megbánja valaki, még mindig eljöhet a FISZ-táborba, itt egy pillanat alatt elintézik, hogy a megbolondulás legyen a fejlődés utolsó stációja.
