Oda vagy a pörgős thrillerekért? Érdekel a hekkerkedés? Szeretted a Harcosok klubját? Akkor adhatsz egy esélyt Who Am I – Egy rendszer sincs biztonságban című német mozinak, ami hazánkban július 9-én kerül bemutatásra a Vertigo Média jóvoltából.
Benjamin (Tom Schilling) hihetetlenül sótlan fiú. Az a fajta srác, akivel nem szívesen utaznánk egy buszon, amikor épp kifogy a szusz az mp3-lejátszónkból. A magányos és hányatott sorsú tinédzsert egyedül a hekkerkedés hozza lázba. Amikor megismerkedik a vagány Max-szel, elhatározza, ő lesz az egyik legnevesebb cyberkalóz. Max negyedik tagként beveszi hekkercsapatába Benjamint, és CLAY (Clowns Laughing At You) néven, jellegzetes bohócmaszkjaikban kezdenek el bajt keverni a virtuális térben. Eleinte csak kisebb csínyekkel próbálják felhívni magukra a figyelmet: neonácikból és gyógyszergyárakból csinálnak viccet. Ám mint kiderül, az egyik legnagyobb hekkercsapat, az MRX nem veszi komolyan Benjaminék virtuális bohóckodását. Ezért a CLAY úgy dönt, ideje bevállalni súlyosabb balhékat is, hogy kivívják a nagyhalak tiszteletét: akkora hepajt csapnak, hogy még az Interpol is a nyomukba ered. Ahogy mondani szokták, innentől már nem babra megy a játék. Közben Benjamin megtanulja úgy irányítani az emberi agyat, akár egy operációs rendszert.
A Who Am I – Egy rendszer sincs biztonságban három szobrot zsebelt be a Német Filmakadémia díjátadóján: a legjobb vágás, a legjobb hang, valamint a legjobb látványtervezés kategóriájában is nyert. Tökéletesen igazuk is van a németeknek, Baran bo Odar alkotása ugyanis képi világát, hangját tekintve hihetetlenül modern és vagány. A 100 percet maximális fordulatszámon pörgi végig a film, nem hagyva időt az unatkozásra. A világháló hekkereinek képzeletbeli közösségébe egy titokzatos, fiktív világon keresztül nyerünk betekintést, ahol eltorzított hangú, arctalan, csuklyás alakok gyülekeznek. Két cyberbűnöző levelezése nem lenne túl izgalmas, ha egy szimpla csetelést látnánk a vásznon, ez a megoldás viszont abszolút telitalálat.
Főszereplőnkkel, Benjaminnal nehezünkre esik az azonosulás: ahogy a filmben is mondják, ő a lúzereknek az unalmas fajtája, akit a suliban még meg sem vertek az osztálytársai. Éppen ezért a Benjamint alakító Tom Schillingnek nincs sok dolga, csak unott arccal járni-kelni a kamera előtt. Ellenben Max (Elyas M’Barek), Stephan (Wotan Wilke Möhring) és Paul (Antoine Monot Jr.) már keményebb figurák, akiket inkább néznék drogdealernek, mint hackernek.
Ha valaki attól fél, hogy 100 percen keresztül azt kell néznie, ahogy négy férfi görnyed a monitor előtt és vadul gépel, azt megnyugtatom, ettől nem kell tartani. Egy kicsit azért beleshetünk a cyberbetyárok világába, hallhatunk pár hangzatos IT-s kifejezést: hogy mi a csuda az az IP-továbbító, arról fogalmam sincs, de a filmben szinte fegyverként használják.
Ahogy telnek-múlnak a percek, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Baran bo Odar nem csupán egy szimpla hekker-sztorit tálal. A rendező úgy mutatja be a cyberbűnözőket, mint afféle modern punkokat, akik lázadnak az intézmények és a szabályok ellen. Kívülről szemlélik a társadalmat, amit áldott tudatlanságban tartott birkacsordának tartanak, ezért rendre megpróbálják bomlasztani, megbotránkoztatni, megrémíteni.
Ennek köszönhetően egyre többször és többször asszociálunk a Harcosok klubjára. A film végét elnézve Baran bo Odar le sem tagadhatja, hogy David Fincher klasszikusa ihlette meg. A fináléra olyan duplacsavart biggyesztett be a német direktor, hogy csak kapkodjuk a fejünket. De nem azért, mert olyan nagyot vagy egyedit húzott volna. Ez a slusszpoén inkább volt öncélú, mint okos megoldás. De még ezzel sem tudta agyoncsapni saját filmjét. Merthogy a Who Am I így is izgalmas és pörgős 100 percet kínál nekünk. Csak aztán nehogy valaki kedvet kapjon a cyberkalózkodáshoz, mert akkor jaj nekünk!
