Az állatokon végzett kísérletek 60 százaléka katonai célú, az emberi betegségek megismerésének és a tudományos kutatás céljára végzett állatkísérletek száma nem éri a 10 százalékot. A katonai célokról persze vajmi keveset tudunk, míg az ún. humán célú állatkísérletek nyilvánosak, ezért sokan tiltakoznak is ellenük.
Egy kutató zaklatásának kapcsán idéztek a Frankfurter Allgemeine Zeitungból Friderikusz csütörtöki külföldi lapszemléjében az ATV-n. A halálosan megfenyegetett professzor állatkísérleteket végzett. A cikk kommentjében Aczél Endre a következőket mondta:
Az emberiség csak jogot nyert a teremtőtől arra nézve, hogy gondoskodjon önmagáról, és megpróbálja megérteni, hogy a fejében mi zajlik. És ha ehhez majmok segítik hozzá, akkor igénybe veszi a majmok segítségét. Idézőjelben. (31 perc 50 másodpernél kezdődik a téma)
Aczél Endre rendkívül széles látókörű újságíró, épp ezért nem tudom szó nélkül hagyni ezt az érvelést. Az állatkísérletekről mindenkinek megvan a maga véleménye. Az ún. jó érzésű ember azt mondja, ne. Nekem a majomkísérletekről azok a brutális keleti éttermek is eszembe jutnak, ahol a meglékelt koponyájú, asztalhoz kötözött élő majmok agyvelejét kanalazza a csúcsra járatott gasztroszadista. Az állatkísérletek, felteszem, még ha háborús célt szolgálnak is, közel sem ilyen vizuális háttérrel élnek az emlékeinkben.
Az, hogy miként ítéljük meg az állatkísérleteket, alapvetően szemléletbeli, filozófiai, etikai, de semmiképpen sem vallásos kérdés, még ha Aczél csupán szimbolikusan is érthette a teremtő hozzájárulását. Valójában azt mondta, hogy mint ún. főemlősnek valamiféle jogunk van hozzá. De ez olyan jellegű állítás, mintha azt mondanánk, hogy az oroszlánnak joga van megenni a nyulat, vagy az embert. A természetben nincs jog, ez nyilvánvaló, túlélés van, és ha azt mondta volna Aczél, hogy azért végzünk állatkísérleteket, mert túlélni szeretnénk, hosszabb életet akarunk, akkor ez valamivel jobban hasonlított volna a természetben működő tápláléklánc hierarchikus működéséből nyert érvelésre.
De amennyiben a kérdés etikai és szemléletbeli, akkor még kevésbé fogadható el számomra. Én olyan világban szeretnék élni, és nem gondolom magam naivnak, ahol ne állatkísérletek, állatszenvedések és -pusztulások szolgálják azt a plusz öt évet, amivel túlélek – és aminek a finanszírozása minden fejlett országban gondot okoz. Hanem éljek harmóniában a világgal (direkt nem természetet írtam) ismerjem meg a testem működését, és ésszel szolgáljam, és ésszel táplálkozzam.
Aczél mondandójának másik része iránt is kétségeim vannak. A tudományos diszciplínák közül az agykutatás az egyik, ami izgalomba hoz, olykor azonban mégis kétségeim vannak afelől, hogy valóban tudni akarom-e, mi zajlik a fejemben. Nem attól működik-e a művészet, az értelmezői emberi tapasztalat, hogy óriási ürességek tátonganak a tudásunkban, és a velünk született metafizikai érzékenységünkkel párbeszédet folytatunk ezzel a semmivel? Nem attól vagyunk-e igazán elképesztő lények, hogy tudomásunk van a pusztulásunkról, mégis képesek vagyunk ezzel a tudással élni, és ennek ellenére csodálatosnak tekinteni a létezésünket? Dehogynem.
Aczél szakrális csomagolásúnak látszó feltevése egy gyakorló ateista tudományfilozófiai igénytelenségével vált haszontalan, de nevezhetjük nyugodtan: veszélyes ismeretterjesztéssé. Nem örültem neki.
Hogy a szakma és a közvélemény hol tart? Mesze Aczél állításától.
Az Állítsuk meg az élveboncolást! (Stop Vivisection European Citizens’ Initiative, ECI) elnevezésű európai polgári kezdeményezés pontosan 1 millió 100 ezer aláírót állított maga mellé.
– írta az origo.hu március elején, majd így folytatta:
A kezdeményezés aláírói ellenzik azt a 2010-es uniós törvényt, amely ugyan engedélyezi az állatokon végzett kísérleteket, de előírja azt is, hogy ahol csak lehetséges, más eljárásokkal helyettesítsék őket, és a fájdalom mértékét tartsák a lehető legalacsonyabb szinten. A petíció ezzel szemben az állatkísérletek teljes betiltását szeretné elérni.
