Három évtizeden keresztül oktatta a Képzőművészeti Főiskola hallgatóit anatómiai ábrázolásra, de nem csak kiváló professzor volt, hanem a 20. századi magyar képzőművészet szimbolikus alkotója is, akinek 260 alkotásával találkozhat a közönség.
Kevés olyan művészünk van, aki képes átfogni az egész 20. századot, ki tudja hány korszakot az impresszionizmustól kezdve az új konstruktivizmusig. Barcsay Jenő össze tudta kötni Munkácsyt Tornyaival, Tornyait Cézanne-nal, Hódmezővásárhelyt Szentendrével és Szentendrét Párizzsal. Barcsay Jenő a 20. századi magyar művészet szimbolikus alakja, részben alkotóként, részben tanárként és mesterként.
– mondta el a művészről Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban.
Barcsay Jenő 1900. január 14-én született az erdélyi Katonán. 1919 és 1924 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei Vaszary János és Rudnay Gyula voltak. 1925-ben ismerte meg Endre Bélát, 1925 és 1928 között a nyarakat Mártélyon töltötte. Kétszer is járt Párizsban ösztöndíjjal; az ott felfedezett kubizmus alapvetően befolyásolta stílusának alakulását. Szentendre városa és a környező táj egy életre meghatározóvá vált számára. A harmincas évek elején együtt alkotott a szentendrei művésztelepen Tornyai Jánossal.
1945-től közel három évtizeden át a Képzőművészeti Főiskolán az anatómia és tárgyábrázolás professzora volt. Világhírű, több nyelvre lefordított Művészeti anatómia című könyve mai napig alapműnek számít a képzőművészeti oktatásban. Barcsay 1954-ben kapta meg a Kossuth-díjat, 1978-ban nyílt meg Szentendrén a Barcsay Múzeum állandó kiállítása, amelynek anyagát maga a mester válogatta és rendezte. 1988-as halála előtt számos alkotását a Tornyai-múzeumnak adományozta.
