Megegyezett egymással a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság elnöksége arról, hogy a júniusi Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) zsűrijébe mindkét szervezet négy-négy jelöltet állít önállóan.
Ezután Csáki Judit kritikus levelet írt Csizmadia Tibornak, a színházi társaság elnökének.
Semmit nem értettetek meg ebből az egészből, ami most zajlott-zajlik; még azt sem, hogy ez nem arról szólt, hogy a korábbi egyeztetéseknél nem viselkedtetek karakánul. A személyes vetület egyrészt öt perc alatt elillant, másrészt teljesen lényegtelen
írja a kritikus, akinek a személye körül kirobbant a vita, bár ez szerinte és a szakma jelentős része szerint sem róla szólt.
Csáki Judit kiemeli: az, hogy Vidnyánszkyék „szakmai szervezetként” aposztrofálják a Teátrumi Társaságot, elemi legitimációs érdekük.
Csakhogy ettől ez még nem igaz: politikai alapon jött létre, politikai célkitűzések szerint működik, a jelenlegi hatalmi struktúrában összehasonlíthatatlanul nagyobb érdekérvényesítéssel, mint ti. Centrális erőtér van ott is, akár az országban – nagyjából ugyanolyan állapotban. Csakhogy immár ti is „szakmai” szervezetről beszéltek, mintha nem hallottatok volna a „területfoglalásról”, a „remény színházáról”, meg arról, hogyan kell lecserélni, leváltani, kiszorítani mindazokat, akik másként gondolkodnak, és közben „liberálisan” hangoztatni, hogy itt mindenkinek tere és helye van.
A kritikus szerint nem kell kollaborálni azzal, amivel egyetlen közös elv nincsen.
A Teátrumi Társasággal, Vidnyánszky Attilával nekem semmi dolgom. Színházat nézek, sokat, nem válogatok a két társaság színházai közt (zárójelben ideírom, hogy látok-hallok eleget különféle teátrumiak panaszaiból a megosztottság miatt, de ők színházi emberek, és nem kibélelt próféták), és írok róla, amíg van hová. Alkalmasnak gondolom magam arra, hogy színházi versenyhelyzetben elfogulatlanul megítéljek előadásokat. Tudok érvelni, elemezni, és ismerem a terepet. Ezért vállaltam el a zsűritagságot.
Csáki szerint ő arra alkalmatlan lenne, hogy vele legitimáljanak egy képtelen kompromisszumot, és nem fog tárgyi szempontokról győzködni a „hovahúzás” jegyében odaküldött embereket.
Hogy is képzelitek? Négy ember innen, négy ember onnan mondja a magáét; és mi lesz az a „magáé”? Nem kellene a díjakat is megfelezni? Vagy bekövetkezik – ez a legvalószínűbb – a látványos összeborulás, közös örvendés, hogy van POSZT, és a többi nem számít? Hazugság itt meg ott?
Most ügyesen és látványosan kettéosztottátok a szakmát. Eddig is ketté volt osztva, de most rá is bólintottatok: legitimáltátok. Ez, mondjuk, olyasmi, ami megér egy üveg pezsgőt Pécsett. Lehet közösen ünnepelni a POSZT-on – egészségetekre
– zárta bírálatát Csáki Judit.
POSZT-ügyben az első hírösszefoglalónkat itt, a másodikat itt, a harmadikat itt olvashatjátok, míg az eddigi legutolsót itt. Mondanánk, hogy vége, de valamiért nem hiszünk benne teljesen őszintén.
