Nicholas Ganz, művésznevén Keinom, német graffiti művész, aki nemcsak a műalkotásaival, hanem könyveivel is világsikert aratott. 2004-ben jelent meg Graffiti World című könyve, majd 2006-ban a Graffiti Woman. Ezenkívül több könyvet is publikált Burmáról és Nepálról. A graffitiről, a női művészek szerepéről és a politikai szerepvállalásról, valamint tapasztalatairól és útjairól beszélgetett vele Schranez Rebeka. (A cikkben felhasznált fotók Nicholas Ganz honlapjáról származnak, és 2012-ben készültek.)
Alapvetően graffiti művészként kezdted. Mit gondolsz nem csökkent-e a graffitiművészet, a festészet jelentősége mostanában? Hiszen az internet miatt alapvetően megváltoztak a kommunikációs felületek és csatornák.
Én még mindig az a művész vagyok, aki az utcákon dolgozik és graffitiket készít. A kommunikációs csatornák valóban drasztikusan megváltoztak, de segített, hogy a graffiti elterjedjen az egész világon. A népszerűsége sem igen változott, valaki szereti, valaki nem. Azt hiszem, a kereskedelmi érdeklődés enyhén csökkent, mert kevesebb pénzt lehet a graffitiből kihozni.
Az egyik könyved a női graffitiművészekről szól. Szerinted miben különböznek az ő munkáik a férfiakétól? Milyen szín-, témaválasztás, motiváció jellemző rájuk leginkább?
Valójában nincs nagy különbség a női és férfi művészek között. Amikor meglátsz egy alkotást az utcán, sosem mérlegeled, hogy férfi, vagy női művésztől származik. Rájöttem, hogy a női művészek motivációja nem áll messze a férfiakétól, néhányuk a népszerűségért, pénzért csinálja, vandálkodásból, vagy világos üzenetet akar közvetíteni a közönségnek. Különbség esetleg abból adódhat, hogy mennyire nehéz egy-egy női művésznek az érvényesülés, akár a társadalmon belül is. Épp ezért pletykák is terjednek róluk.
Tervezel-e kiadni mostanában új könyvet?
2015 tavaszán jelenik meg az új könyvem Az utca üzenetei címmel. Bemutatja majd a graffitiket és az utcai művészeket, akik kizárólag vagy részben használnak írott üzeneteket a közterületeken. Ez lesz az első ilyen jellegű könyv, mely erről az egyedülálló művészeti formáról szól.
Két köteted is Burma történelmével, a Shan emberek szokásainak, hagyományainak bemutatásával foglalkozik. Minek a hatására kezdtél el tudatosan Ázsia, főként Burma felé fordulni? Filozófiát, értékrendet vagy különleges egyéni sorsokat kerestél?
Az volt a szándékom, hogy megismerjem a katonai diktatúra hatását a burmai emberekre, és dokumentáljam a polgárháborút. Ezt az országot elhanyagolják a médiákban. Különösen Németországban értik félre. A média az állam álláspontját tükrözi, amelynek gyakran semmi köze az általam közvetlenül tapasztalt valósághoz.
Tehát ezért is akartam elmenni oda, személyesen megismerni és dokumentálni a helyzetet. A graffiti egy „politikai akció”. Épp ezért tűnt logikus lépésnek számomra Burmában élni a menekültekkel a polgárháborús zónákban, és egy kis fényt vinni az életükbe. Publikáltam egy könyvet Burmáról és egy másik könyvet, ahol leírom utazásomat a Shan Államot bemutatva. Az életüket, kultúrájukat, történelmüket és a Shan emberek szenvedését.
Mit tapasztaltál, az alapítványod mennyiben tud segíteni a shanoknak?
Egy alapítvány, ahogy az enyém is, nem segíthet egy egész nemzeten, ahogyan nem tudja megoldani a problémás helyzeteket sem az országban. Segélyszervezetünk támogatja a burmai és tibeti menekülteket, akik elszenvedik a kormány intézkedéseit. Próbálunk törődni a helyzetükkel, csökkenteni a kormányok, vállalatok vagy külföldi nemzetek által okozott nehézségeket. A politikai gondokat nem fogja tudni megoldani csak egy humanitárius segítségnyújtás. A politikai megoldás sajnos nem a humanitárius szervezetek kompetenciája, és célja sem lehet. Még a nyugati országok politikai hatásgyakorlása sem lehet megoldás. Ezt tapasztaltam a politikai csoportokkal kapcsolatosan, akik Burmával, vagy Tibettel foglalkoznak évek óta. Nem sok hasznuk van, mivel az emberek élete nem nagyon változott azóta. Nem látom a szabad Tibet kialakulását, ahogy a reális fejlődést sem Burmában. A legkevésbé hatékony, amikor megpróbálsz lobbizni ezekért az országokért a saját hazádban. Tapasztaltam, hogy a német kormány egyáltalán nem kíséri figyelemmel a hétköznapi emberek hangját. Saját elképzeléseiket követik, a kormányzati tanácsadók javaslatai alapján, melyek néha nagyon távol állnak a valóságtól, mert nem kint, az emberek között, a mezőn dolgoznak, hanem az irodájukban. A hosszú idő alatt, amit ezekben a falvakban töltöttem, egyszer sem láttam egyetlen kormányzati tisztviselőt sem, és tudom, egyszer sem jöttek el hozzájuk.
És egyetlen ország sem tesz kemény lépéseket Kínával szemben az emberi jogok tiszteletben tartásának védelmében, mert akkor eleshetnének az olcsó kínai munkaerőtől.
Mennyire lehet egy ilyen népcsoport története tanulságos az európai embereknek, vagy az 50 éves polgárháború történetei, amelyek Burmában zajlottak?
Amikor megírok egy könyvet, nem érdekel a pénz, a népszerűség. Elvégzem a munkám, mert nekem ezt kell tennem. Az emberek a világ minden tájáról sokat tanulhatnak egymástól. Látod, hogyan élnek más emberek tőled nagyon távol, és ez arra inspirálhat, hogy megváltoztasd az életed. Burma háborús övezetei és a menekültek közötti élet tényleg megváltoztatta az enyémet. Különösen fontosnak tartom az európai emberek és a nyugati országok tekintetében, akik elvesztették a szociális, társadalmi értékeiket és a spiritualitásukat.
Korábban írtam a világ leghosszabb polgárháborújáról, amit a média nem fedezett fel és nem mutatott be, ezért is nagyon fontos, hogy itt Európában megfelelően legyenek tájékoztatva az emberek. A második fontos kérdés, hogy miért is kell egy ilyen könyv megírásához a tények ismerete. Egyes újságírók egy hetet töltenek ott, ahol én hónapokat, így a kutatás és az eredmény hamis képet ad a valóságról számukra. Hónapokat éltem ezekkel az emberekkel, megszámlálhatatlanul sok interjút készítettem, beszélgettem velük és megpróbáltam a hangjukat tolmácsolni, nem a róluk alkotott saját elképzeléseimet leírni. Ez valóban nagy különbség.
A következő köteted a nepáli tibetiekről fog szólni. „Tibet” mennyiben létezik még, mint Kína része?
Tibet még fizikailag létezik, nem tűnt el a Himalájából, tudtommal… Azonban a kínai kormány kizsákmányolja, hiszen látja a gazdasági lehetőségeit z ország a természeti erőforrásaiban. Amikor Nepálban éltem a tibeti menekültek között, megtaláltam ott is Tibetet, mely életben maradt azokban a kis közösségekben, amelyek odakerültek. Sajnos az anyaországukban nem engedik meg nekik, hogy saját kultúrájuk szerint éljenek.
Tibet számára szerinted mit jelent, hogy a Dalai Láma lemondott a reinkarnációjáról?
Nem tudom mit jelenthet ez az ország számára. Félek, ha nem lesz többé Dalai Láma, akkor a tibeti eszme támogatása is csökkenni fog, de reméljük, eljön a nap, amikor a tibetiek visszakaphatják a hazájukat.
A Burmáról szóló könyveidben szerepelnek interjúk helyi képviselőkkel is, tervezel-e interjút készíteni a Dalai Lámával?
A Dalai Lámával nagyon nehéz lenne interjút készíteni, mert sem az egészségi állapota sem az ideje nem igazán teszi lehetővé. Igazából Tibet helyzetéről szeretnék egy könyvet írni. Leginkább a hétköznapi emberekről és a tibeti menekültekről szeretnék szólni bővebben.
