Március 19-én a Ludwig Múzeumban is bemutatkozott Volker Morawe és Tilman Reiff interaktív kiállítása a no pain no game, amit a Goethe Intézet felkérésére dolgoztak ki. Morawe űrelektronikusként, Reiff interfész-tervezőként dolgozott korábban. A kölni Médiaművészeti Főiskolán ismerkedtek meg, és a /////////fur//// néven futó páros azóta rendre izgalmas installációkkal rukkol elő. A no pain no game olyan játékokat tár elénk, melyekkel eddig semmilyen konzolon vagy játékteremben nem találkoztunk. És egy ideig talán nem is fogunk. Amellett, hogy remekül szórakoztat, sokszor érdekes kérdéseket feszeget és görbe tükröt állít társadalmunknak. A március 19-én Volker Morawe és Tilman Reiff is részt vett a no pain no game magyarországi debütálásán. Maguk a szerzők kalauzoltak el minket játékbirodalmukban.
Az egyik legnagyobb érdeklődés a Pain Station-t övezte. Ez egy kétszemélyes Pong játék, amit egy tekerővel irányíthatunk. És hogy akkor miért pain? Azért, mert egyik kezünket egy PEU (Pain Execution Unit) lapfelületre kell helyeznünk, és amikor hibázunk, a gép kíméletlenül büntet: kisebb áramütéssel kínál meg, elkezd forrósodni, vagy egy kompakt kis ostorral kezdi el csapkodni a kezünket. Kicsit olyan, mintha egy Fűrész filmbe csöppennénk, de egyrészt ez önkéntes alapon működik, másrészt nincs szó életveszélyről. Az alkotók érdekességképpen megemlítették, hogy egyesek olyan komolyan veszik a Pain Station-t, hogy még akkor sem húzzák el kezüket, amikor már vérezni kezd a sok ostorcsapástól.
A His Master’s Voice játékban énekhangunkat csillogtathatjuk meg, high-tech kinézetű golyókat késztethetünk mozgásra pusztán azzal, hogy változtatjuk hangmagasságunkat. Hasonló mulatságot kínál az Amazing gépezet, amiben egy labirintusból kell kiénekelnünk a golyókat.
A Facebox a személytelenné váló közösségi oldalaknak kíván fricskát mutatni. Két egymással szembefordított monitorba dughatjuk be fejünket játszótársunkkal, akivel ilyenkor a külvilágot kizárva nézhetünk farkasszemet. Ha nem kezdünk el beszélgetni, a gép azonnal kiszúrja, és kérdéseket tesz fel nekünk. Az OIS lámpa szintén az online világ kérdéseire reflektál: a lámpát csak interneten keresztül tudjuk felkapcsolni egy QR-kód segítségével, lekapcsolni viszont kizárólag a jó öreg ON/OFF gombbal lehet. Ezzel azt kívánják érzékeltetni az alkotók, hogy aki ma nincs online, az kimarad minden buliból.
A Furminator segítségével egy hiperrealisztikus flipperbe csöppenhetünk. Az biztos, hogy flipperezés közben így még nem izgultunk, hiszen a gép képernyőjét nézve olyan érzésünk támad, mintha a golyó egyenesen az arcunkba csapódna.
A Volker Morawe és Tilman Reiff alkotta művészpárosban nem csupán két zseniális játékmestert ismertünk meg, hanem két igazi showman-t is. Szó sem volt izzadó tenyerekről, lámpalázról és izgatott motyogásról. A duó olyan örömmel ragadott mikrofont, mintha épp saját tévéműsoruk vette volna kezdetét. Gyermeki lelkesedéssel, vigyorogva mutatták be mókásabbnál mókásabb gépeiket, miközben megállás nélkül villogott arcukba a vaku. Kedvcsinálásból csillagos ötös!
A Ludwig Múzeumban május 10-ig megtekinthető, kipróbálható no pain no game technika és látásmód kapcsán merően újat mutat. A gépeket itt nem mi irányítjuk, hanem inkább azok késztetnek interaktivitásra minket. Itt a játék kifejezés merőben új értelmet nyer. Volker Morawe és Tilman Reiff alkotásai remek szórakozást nyújtanak fiataloknak és idősebbeknek egyaránt, és ami nem elhanyagolható, sokszor el is gondolkoztatnak minket.
