Különösen most, a februári tavaszban lehet érezni a vágyódást az igazi tavasz után, ami azonban az évnek erre a szakaszára markánsan rányomja a kézjegyét, az – a karácsonyi égősoroknak bágyadt papírvirágokra való lecserélésén kívül – a nagyböjt időszaka.
A mai napon kezdődik a nagyböjt hamvazószerdával, negyven nappal húsvét előtt, arra emlékezvén, amikor Jézus negyven napig a pusztában böjtölt. Pont olyan várakozási időszak ez, mint a karácsonyt megelőző advent, de mert az ünnep maga másról szól, a készületi időszak is nagyon különbözik adventtől, és látszólag ellentmond minden józan észnek. Bűnbánat, hamuval beszórás, böjtölés? Miről is van itt szó?
Hallgassuk meg régi jó tanácsadónkat, Somogyi Elek szegedi minorita szerzetest (1752-1805), aki már a farsangról is értekezett, s akit az időgéppel pár szempillantás alatt elérhetünk. Ha némi nehézség is adódik a beszélgetés során, tudjuk be az idők változásának. Elek atyát, akinek 1792-ben megjelent Idvességes múlatság című munkája Füskúti Landerer Mihály nyomdájában készült, mindenképpen érdemes meghallgatni.
– Mi okból neveztetik ez a’ nap Hamvazó Szerdának?
– Azért, hogy ezen a’ napon a’ Katolikus Anyaszentegyház az elmúlt tavalyi virágvasárnapi szentelt pálma ágakból és berkékből hamvat készít, és aztat bizonyos czeremóniával megszentelvén, az hívek’ homlokát véle meghinti.
– Mi végre szenteltetik az Anyaszentegyházba ez a’ hamu?
– Hogy az megszenteltetésnek erejével azoknak az embereknek, akik véle meghintendetnek, testekben erőt és egészséget, lelkekben pedig óltalmat és segítséget szerezzen az Istennek kegyelme által. És hogy nékik azáltal megtörődött lelket, és bűnöknek bocsánatját engedje el az Úr Isten.
A hamu több ezer éve a gyász szimbóluma, ezen a napon a világ katolikusai hamvazkodnak, vagyis a mise hagyományos szertartásrendjébe bekéretőzik egy újabb sorakoznivaló: a hívek homlokára ma a pap keresztet rajzol a hamuval, s – választása szerint – a következő mondatot mondja az áhítatos/türelmetlen/megszeppent sorban állónak: „Emlékezz, ember, porból lettél s porrá leszel!” – ez az, amelyet talán konkrét és borzongatóan homályos mivoltával megfoghatóbb. A másik mondat az átlagos hívőben talán nagyobb ellenállást szülhet: „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” Ez Rilke „változtasd meg élted”- szövegére rímel, és erre a magát hétköznapinak vélő halandó nem szívesen hajlik.
De hallgassuk csak tovább a jó Somogyi Eleket, aki már mondja is a választ gondolatban is alig feltett kérdésünkre.
– Mire tanít minket a’ fejünkre hintett hamu?
– Emlékeztet bennünket közönséges halandó életünk erőtlenségére, és mik vagyunk, s mivé leszünk, előnkbe adja. Nem tészen különbözést, mondván: emlékezzél meg ember: koldus vagy, gazdag vagy, szegény vagy, tudós vagy, tudatlan vagy. Hanem egyáltalán mondja mindeniknek: emlékezzél meg, hogy por vagy és porrá lészesz. Alázatosságra tanít minket a fejünkre hintett hamu. A páva madár ékes tollait kiterjesztvén azokban kevélykedik, de otsmány fekete lábait megtekintvén legottan megszégyenli magát, és kiterjesztett fényes tollait lebotsátja.
A nagyböjtről magáról is kérdeztük a bölcs ferencest.
A’ negyven napi böjt szomorúságnak ideje, melly emlékeztet amaz időre, melyben első szülőink a paraditsomból kiűzettek az ördögnek rabságára. A negyven napi böjtön ha bűneinkért penitentziát nem tartunk, az Isten és a’ szentek’ orczáját meg nem látjuk. Azért van, hogy ez idő alatt emlékezzünk meg leginkább Krisztusnak kínszenvedéséről,mellyért méltó minden külső ékességet béfödnünk. Sőt ez üdő alatt minden vígságot, úgy minden tántzot, lakodalmat abba kell hagynunk a’ szerént, amint mond Salamon: Mindeneknek ideje vagyon. Ideje a’ sírásnak és ideje a’ nevetésnek, ideje a’ jajgatásnak és ideje a’ táncolásnak. (Préd 3,4)
Ezek szerént – ahogy népi hagyományaink is mutatják – béfejeződött a farsang és a tánc időszaka. A legközelebbi nagy ünnep húsvét lesz, a feltámadás örömünnepe. Addig marad a kenyér és a víz – vagy hal, ha már böjti étkekről is szó vagyon. Valamint az önmagunkba tekintés. Hol is tartunk? Elolvastuk egyáltalán e cikket?
