Egyetlen pillantással meg lehet számolni, hányan lézengenek egyszerre a város egyik legnagyobb pályaudvarán. Egyik napról a másikra kihalt a Déli pályaudvar, még szerencse, hogy a Kelenföldi a négyes metró kapcsán kikupálódott, és hogy a Keletivel együtt úgy-ahogy át tudják venni a Dunántúl és a nyugatra menő közlekedés teljes forgalmát. Az alagút támfalomlása letagadhatatlan, a felelősség már annál bonyodalmasabb kérdés. Közmunkások bozótirtása? Újbuda vagy MÁV?
A támfalomlás maga látványos, legalábbis szalaggal és tiltó táblával próbál ijesztgetni, de egy lélek sem látható közel s távol. Január 31-én zárták le a forgalmat a Déli felé, azóta az ország utazóinak és a város lakosainak látványos az üresség. Gyermekkoromban főként a Déli pályaudvar jelentette nekem Budapestet, ez alapján szűrtem le: szűk, sötét helyek, tömeg van, büdös emberek. Végül is, mindezek nagyjából eltűntek…
Most egy kézen megszámolható a pályaudvar forgalma, az is főleg a metró és a villamos közti útvonalon. A nagy kijelző vonatok garmada helyett sajnálattal és feltűnés nélkül közli:
Műszaki okok miatt a vonatok Kelenföldre érkeznek és indulnak. Pótlóbuszok indulnak…
Ha valaki innen tudná meg a helyzetet, kevés vigasz-kávét találna a 87 üzlet választékából. Alig harmada, huszonöt bolt van nyitva, az aluljáró zugárusai is eltűntek, mint süllyedő hajóról a patkányok. Egy-egy kocsmalakó, hirdetőtábla-ember, szatyros bácsi és a kínai ruhaárusok látszanak élőnek. Meg a szigorúra beállított arcú biztonsági őrök. Meg az elmaradhatatlanul nyitva lévő dohánybolt, pénzváltó és gyógyszertár, hátha. Legalább nincs verseny a piacon, mindenből legföljebb egy van nyitva.
Melyik jobb, hogy a főnök bezár, és tovább fizeti a bérleti díjat, vagy hogy nem zárunk be, van valami minimális bevétel, és tovább fizeti a bérleti díjat?
– jellemzi a helyzetet az egyetlen nyitva lévő zöldség-gyümölcsárus fiatalember.
A könyvárusok azonban nem így gondolják, se a lángososok, se az árusok nagy része. Kultúrát nagyítóval kell keresni, az újságosnál talán-talán van valami, ha más nem, ponyvaregények, pletykalapok, magazinok. Meg persze az örök optimista jehova tanúi, akikkel szóba lehet állni, ha már nagyon nincs kivel. Lehet hot-dogot is enni, sőt, parfümöt is, biztos olcsóbb az átlagnál. Vagy nem.
Közösségi térnél sokat számít a hely elrendezése (kör alakú tér, bár padok nélkül, egészen stimmelne), az épület stílusa (nem egy Eiffel-terv, de azért mégiscsak műemlék), és persze az, hogy mennyi dolga van ott az embernek. Momentán semennyi, hacsak direkt fel nem akarja vidítani/bosszantani az agóniába süppedt árusokat vagy a hátramaradt vasutasokat. A metró vagy a villamos felé menet most még inkább szaporázza az ember, mintsem andalogna az aluljáróban. Mások sincsenek, én miért maradjak?
Süllyedő hajó. Ha nincsenek más emberek, nem jó ott lenni. Közösségi tér lehet egy pályaudvar is, átutazókkal, akik egy darabot látnak a városból, egy darabot otthagynak magukból. A Déli azonban most szellemjárta pályaudvar, néhány hétig legalábbis biztosan.
