Január 29-én megérkezett a magyar mozikba a Mancs című film, amelyet már 2008-ban elkezdtek volna forgatni, aztán sok huzavona után csak mostanra készült el. A főszerepekben Trill Zsolt, Keresztes Tamás, Szarvas József és Szacsvay László; a rendező pedig Pejó Róbert.
A film körül még nemrég is állt a bál, ugyanis az igazi Mancs (1994-2006) gazdája és rajongói több fórumon is kifakadtak a filmkészítőkre, szerintük ugyanis kegyeletsértő az, hogy bár a vásznon megjelenő kutya is Mancs néven fut, az alkotók mégsem ragaszkodtak a pontos életrajzhoz. Őszintén megvallom, híján vagyok a szükséges jogi szaktudásnak, így fogalmam sincs, hogy le lehet-e védetni egy kutya nevét és azt sem tudom, ha az én életemből forgatnának egy filmet, amelyben egy Sallai nevű mélynövésű figura újságot ír, de mondjuk nem a Librariusnak, hanem a fiktív Budakalászi Hírcsokornak, akkor felléphetnék-e bármiféle jogi követeléssel; az, mondjuk, valószínű, hogy a helyzetet rosszallnám.
Nem is az én tisztem igazságot tenni, azt pedig nehéz kikezdeni, hogy a készítők a filmet a világ összes mentőkutyájának ajánlották, illetve azzal a szlogennel hirdetik, hogy „Mese, amit egy hős kutya ihletett”. Más kérdés, hogy a kutya nevén lehetett volna variálni esetleg, például lehetett volna Mancsosnak hívni, vagy mondjuk Bodrinak és akkor a filmbeli és a valóságbeli kutya közötti hasonlóságok (csípőbetegség, kislánymentés a földrengésnél stb.) sem vágták volna ki a biztosítékot a miskolci speciális mentőknél, de most már térjünk rá inkább a filmre.
Pejó Róbert filmjében keveredik az élőszereplős és animációs technika, amely valóban kissé meseszerűvé teszi a Mancsot, de félreértés ne essék: Igor Lazin messziről felismerhető animációja inkább csak kiegészítés, és a film hangulata leginkább a klasszikus ifjúsági sorozatokat juttatja eszünkbe. Időnként nehéz volt eldönteni, hogy az animációnak dramaturgiai szerepe van-e, vagy pedig a nehezen forgatható részeket pótolják vele.
Végigkísérjük Mancs pályáját kölyökkorától egészen a csúcsig, közben pedig látjuk esendő, de végtelenül jószándékú gazdájának (Trill Zsolt) kibontakozását is. Érdekes módon a magyar ifjúsági filmekben régóta visszatérő elem a bürokrácia, és a Mancsban is ez jelenti a legnagyobb problémát: ugyanis Trill Zsolték kezdetben csak puszta hobbiként mentenek életeket, amihez szabály szerint egy engedély sem ártana, na meg egy biztos polgári állás sem. Mancs gazdájának magánéletéből talán kicsit túl sokat látunk, ahogyan viszont a Szarvas József által játszott klasszikus ellenlábas karakter motivációi elég homályosak és érthetetlenek.
A Mancsot a készítők családi mozinak szánták és ebben nem is látok hibát, persze ha egy ifjú kisiskolás kísérőm is lett volna, akkor ennek megvalósulásáról biztosabban tudnék nyilatkozni. Az aranyos kutyákon és a hőstetteken kívül talán egy igazán erős pozitív felnőtt szereplő hiányzik még: Trill Zsolt Zoltánja ugyan nagyon bátor és vakmerő, de emellett állandóan füllent is, ami nem szép dolog.
A 90 perc alatt végig azon gondolkodtam, hogy mire emlékeztet a Mancs. Az biztos, hogy az előbb említett királyi tévés ifjúsági sorozatok és tv-játékok hangulata tetten érhető. Persze ezt képzeletbeli kisiskolás kísérőm nagy valószínűséggel nem tudhatja, de neki úgysem ez a fontos, hanem az, hogy jól érezze magát.
