+ Fotó

Atlantisz kiemelkedik a tengerből

atlantisz

Már negyven évvel ezelőtt is olyan egyszerű és erős szimbólumokban öltött testet az ige a fotográfiáin, mint szép asszonyi arc, egy nyíló virág, egy égő gyertya, egy asszonyi emlő.

Írta: Nógrádi Gábor

Már negyven évvel ezelőtt is olyan egyszerű és erős szimbólumokban öltött testet az ige a fotográfiáin, mint szép asszonyi arc, egy nyíló virág, egy égő gyertya, egy asszonyi emlő.

ATLANTISZ Apáti Tóth Sándor fotókiállítása a FUGA Galériában (Bpest., V., Petőfi S. u. 5. január 15.- február 3.)

A felnőtt, gondolkodó ember tudja, hogy évei múlásával, amint lassan halad „az élet egyre mélyebb erdejében”, tisztul előtte a kép, mind egyszerűbb és szikárabb lesz a látvány, mígnem elérkezik a végső kapuhoz, ahol a köznapok viháncai már egészen lekopnak róla, és lassan nem marad más fontos dolog számára, mint a levegő, a víz, a kenyér és esetleg egy simogató kéz. Az alkotó ember is ezt az utat járja be, ha tehetséges. Ifjúsága vibráló, mindent kimondani akaró műveitől eljut a szikár, tömör, végső jelképekig.

atlantisz

Apáti-Tóth Sándor – A HARSONÁS

Igaz, Apáti Tóth Sándorra nem egészen vonatkozik ez a képlet. Már negyven évvel ezelőtt is olyan egyszerű és erős szimbólumokban öltött testet az ige a fotográfiáin, mint egy szép asszonyi arc, egy nyíló virág, egy égő gyertya, egy asszonyi emlő.

Új kiállítási anyagának nagy része ezeket az ifjonti derűsebb életjelenségeket elsüllyesztette az elmúlás képeibe.

Atlantisz volt ‒ nincs.

Vagy mégis?

Nagyapja órája, nagyanyja kiflije, körtéje, anyja kalapja, almája, s a kisasszony rózsája, báli cipője, levelei a mulandóság sűrített lenyomatai, amint az a kéz is, egy halálba hajló sápadt emberi kézfej, Antall József miniszterelnök keze.

Apáti Tóth Sándor, kamerával festett képei szerint egyszerre hisz és nem hisz az élet értelmében. Pesszimizmusa a feltartóztathatatlan vég bizonyítékait sorakoztatja a képeken, míg optimizmusa azt sugallja, hogy minden mi vagyunk, ami marad utánunk. S csak az tűnik el végleg, aki után semmi sem marad.

A fotográfusnak ettől már nem kell félnie.

Igy szeretnék elmúlni, belesimulva a mindenségbe, az enyészetbe, az életbe

Igy szeretnék elmúlni, elmúlni és megmaradni, megmaradni és megmutatkozni.

Megmaradni, mint a csiga a kőben, egy ismeretlen állat, egy régvolt ember lenyomata.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top