Jelenleg az országban azoknak könnyebb támogatást kapniuk, akik társulatban gondolkodnak, mert a társulat sztereotípiát épít, ezért könnyebb dönteni a sorsa felől.
Milyen létjogosultsága van a független színházi alkotásnak? Egyáltalán, hogyan maradhat fenn, ki finanszírozza? A Trafóban jártam egy szakmai beszélgetésen, ahol a színház- és táncművészeti szakma képviselői a továbblépés lehetőségeit latolgatták. A Változó struktúrák, változó/alkalmazkodó stratégiák című beszélgetést rögzítették a Trafóban, szándékukban áll eljuttatni az illetékes lobbista szervezeteknek, kurátoroknak, politikusoknak.
Tegnap a béremelésükért tüntettek a kulturális dolgozók, a közönség részvételéről a színházban korábban közöltünk interjút.
Beszélgettek Csizmadia Tibor rendező, az SZFE tanára, Goda Gábor, az ARTUS alapítója, művészeti vezetője, Boross Martin, a STEREO Akt egyik alapítója, Nagy Zoltán, a SÍN Kulturális Egyesület ügyvezető igazgatója.
Megfogalmazódott, hogy jelenleg az országban azoknak könnyebb támogatást kapniuk, akik társulatban gondolkodnak, mert a társulat sztereotípiát épít, ezért könnyebb dönteni a sorsa felől. Viszont egyre kevesebben választják a hosszútávú együttműködést, projektek létrehozásán dolgoznak, ezért a döntéshozás részéről szükséges és indokolt volna a szemléletváltás. Nem éves szinten, hanem tervek alapján volna célszerű dönteni a támogatottságról, megismerve a projektek alkotóinak munkásságát, a jelenlegi alkotói közeg egy laza, nagy társulat módjára működik.
A produkciós házak fontossága is szóba került, ott biztosítható a produkciók menedzseléséhez szükséges infrastruktúra, de elhangzott az is, hogy tanítani kellene az önmenedzselés módszereit. A produkciós házak esetében a folytonos alkotási lehetőség biztosítása, a művészeti megvalósulások megóvása volna a cél, és hogy az újabb alkotógeneráció dinamikus közösséget létrehozva kommunikáljon egymással, hogy a külföld ne legyen kényszer. Lehetőséget teremthet, mert ahogy Boross Martin fogalmazott, az érdeklődés nem geográfiai kérdés, az ember arra indul, ahol az ötletéhez megtalálja azokat, akikkel együttműködhet, mobilis világban élünk.
Felmerült az a kérdés is, hogy a közhasznú ötletek megvalósítása jobban számíthat támogatottságra. Az alkotók intelligens kultúrpolitikai döntéshozást szeretnének, amely hasznosság alapján támogat.
Kovács Gerzson, az EMMI Táncművészeti Bizottságának tagja felhozott egy brit példát, amelyben a brit táncszakma összefogásában megszületett egy manifesztum, amelyben közös céljaik figyelembe vételére szólítják fel a kormányt. A kiáltványt legalább hatvan szervezet írta alá, elkészültét hat hónapig tartó egyeztetés előzte meg. Szerinte az identitás és a létjogosultság felmerülő kérdését is könnyebb volna megválaszolni, ha a szakma idehaza is hasonló összefogást kezdeményezne.
