Meghívót kaptam Zoób Kati Textúra című kiállítására a Petőfi Irodalmi Múzeumba, ahol a textilművész 150 évet felölelő textilgyűjteményét mutatta be, kortárs és klasszikus irodalmi szerzők szövegeinek társaságában. Mint kortárs szereplő elindultam a kiállításra, ám előtte bementem néhány boltba textilt, vagyis nyári nadrágot vásárolni. Ám hogy, hogy nem, mindenütt beriasztottam a kódleolvasó kaput. De hol itt az összefüggés?
Egyelőre nem tudjuk, mert először a kiállítás-megnyitót szemléztük, amelyen „teltházas közönség” előtt mondott köszöntőt Csorba Csilla, a PIM igazgatója, majd Zoób Kati mesélt a textíliák múltjáról, és az ún. textilnyelvről, ami kivált izgalomba hoz egy írót: textilnyelven írni egy regényt.
A kiállítás anyagához Karafiáth Orsolya költő és Verebics Katalin képzőművész performansza volt az átvezető. A költő szőke parókában, romantikus hangulatú verseket szavalt a színpadon sétálva, meg-megállva, miközben a képzőművész különböző színű csíkokat húzott rája. A produkció azonban elég gyorsan véget ért, ezért a képzőművész nem tudta teljesen befesteni a fehér kiskosztumöt és a szabadon hagyott bőrfelületeket.
Aztán átvonultunk a kiállítótérbe és a képeken látható remek formák és anyagok között ámuldoztunk.
Későn este értem haza, és elővettem a táskámból a meghívó papírját. És tessék, itt a magyarázat a vásárlókapu riasztására. A meghívón ugyanis különböző vastagságú fekete vonalak szabdalják az alatta lévő világos, szövetruhát ábrázoló teret. Magyarán egy titkos vonalkódot cipeltem a táskámban. Hát nem csodálatos ez?
A kiállítás egészen őszig látható.{jcomments on}
