A Krétakör 2013/2014-ben Szabadiskola címmel indított közéleti aktivizáló programot középiskolásoknak, mert ezt a korosztályt is komolyan kellene végre venni! Bevonnni a közéleti és társadalmi kérdésekbe, a közügyekről való gondolkodásba. A második évfolyam, a 2014 őszi szemeszter a budapesti Goethe Intézettel együttműködésben jött létre.
A szabadiskolai alkotó tevékenység szemmel látható eredménye az a plakátkampány, melyhez a plakátot létrehozók – érthető okokból – nem kértek engedélyt egy olyan városvezetéstől, mely a probléma megoldása helyett annak láthatatlanná tételében érzi magát érdekeltnek. (Nem is csodálkozunk azon, hogy a kihelyezett plakátok gyorsabban fogynak, mint ahogy a gerillakampányok esetében ez megszokott.)
December van, és Magyarországon emberek élnek az utcán a XXI. században.
A hajléktalanok valóságáról szóló plakátok előtt – mintha egy rossz viccben élnénk – leginkább a hajléktalanok állnak meg.
„Változtasd a köveket kenyerekké!” –
Nem a sátán szól. Milliók zokogják.
Egyetlen jajkiáltás a világ,
Egyetlen kéztördelő mozdulat,
Egyetlenegy roppant fenyegetés.
A nyomorúság völgyei fölött
A bosszúálló Isten hegyei
Feltornyosulnak irgalmatlanul,
Nem indulnak változni kenyerekké.
„Változtasd a köveket kenyerekké!”
Hallom én is a rettentő igét,
Mint végítélet, úgy zuhan reám,
Szíven talál, mint kővé vált kenyér.
Az életemet mostan kérik számon,
Most köveznek kővé vált kenyerekkel.
Megálljatok… nagyon bűnös vagyok,
De talán mégsem úgy, mint hiszitek.
Én nem vettem el senki kenyerét,
Csak ép nem tudtam kenyeret keresni,
Csak éltem, éltem, ingyen, irgalomból,
Az Isten irgalmának hegyeit
Bebolyongtam virágot szedegetve,
Tudom, nem ér most falat kenyeret
Az egész szárazvirág-gyüjtemény.
„Változtasd a köveket kenyerekké!” –
Máskor talán feleltem volna rá,
Szóltam volna: „Nem csak kenyérrel éltek!”
Most torkom, szívem egyként elszorul,
Szédül a szó és megfullad a hang.
Csak Egy, csak Egy, csak Egy felelhet így, –
Nem én, nem én, az Ő nevébe se…
Testvéreim, ha volna rá hatalmam,
Testvéreim, ha tőlem függene,
Holnap puha sziklákon pihennétek,
Kenyérhegyek nőnének számotokra,
Hegyóriások csupa szín-kenyérből,
Merő aranykalácsból Alpesek…
„Változtasd a köveket kenyerekké!”
Hegyeket változtatnék – nem lehet.
Kenyértelen, kegyetlen kővilágban
Lehajtom megadással fejemet.
Testvéreim, ne könyörüljetek.
Kenyértelen, kegyetlen kővilágban,
A bosszúálló Isten hegyein
Én nektek most is csak virágot téptem.
Zuhogj fejemre, kővé vált kenyér:
Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem.
A képriport címe és a képek közötti versrészletek Reményik Sándor (1890-1941) KENYÉR HELYETT című verséből vannak.
(Csata Judit fotográfiái a Librarius és a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok közötti együttműködés keretében készültek.)
