Eszedbe jutott már a tegnapról még csendben a szekrényben száradó zsömlét inkább levinni a legközelebbi aluljáróba? Jó, ha nem esik útba, csak kiakasztani a kapualjba. A kuka mellé? A soha fel nem veszem bolyhos pulcsit, sálat, kesztyűt, a nem járok többet tesire tornacipőt.
Itt köztünk (társadalomnak hívjuk) Te kiért vállalsz felelősséget?
Az Elveszettek – A hiányzó pillanat a 2012-től működő AHP (A hiányzó padtárs) alkalmi társulatának újabb előadása. Az Anblokk egyesület és a Káva Kulturális Műhely közös produkciója.
Számomra meg életem első részvételi színházas élménye. Így amikor az Elveszettek bemutatója előtt Takács Gábor drámatanár váratlanul megszólította a tisztelt közönséget, hogy ugye most mindjárt belépünk egy fikcióba és ő minket bizony arra kér, legyünk majd alkotó résztvevői az ott történteknek – nos, minden újságírói bátorságom elszállt. Szemléltem a cipőm orrát, sűrűn kavargattam az amúgy dermedtre hűlt kávét. Bevallom, gondolatban az optimális legkevésbé kínos/elegáns lelépési kísérleteket is gyorsan végigpörgettem.
Aztán beléptünk. A színészek jó hangosakat köszöntek, mi zavartan vissza-vissza hellóztunk. Mosolyogtak, bemutatkoztak. Mi helyet foglaltunk.
Fikciónk szerint a Verziók amatőr színjátszó társulat készülő előadásának fázisbemutatójára érkeztünk. Az előadás Luc Boltanski Nuits (Éjszakák) című drámáját dolgozza át, a történet igencsak summázott lényege pedig: egy család tagjai karácsonyi vacsorára készülődnek, mikor felbukkan egy sejtelmes idegen (Kardos János). Pillanatokkal később robbanás, tömegkatasztrófa az utca végén. A család a bajba kerültek segítségére sietne, azonban az idegen misztikus tekintélye lépten-nyomon megálljt parancsol. Bürokrácia, akadékoskodás, a tettek elől a szavak mögé menekülés. Addig elfontoskodott pillanatok, hogy mire kilépnének az ajtón, már nem marad túlélő a hóesésben. Ekkor megérkezik az eddig távollévő családfő, de a megterített asztalt beborító fagyos légkörben kérdésére, Mi történt? nem érkezik válasz. Csend. Gőzölög a leves, a szereplők a tányérjukba merednek.
Ebben a pillanatban újfent felpattant Takács Gábor, ránk nézett: Szerintetek? El fogják mondani, mi történt? Szembenéznek a felelősséggel vagy elhallgatják? A társulat arra kért, segítsünk befejezni a történetet. Nem úgy, hogy mese legyen, hanem úgy, hogy a mi társadalmunkról meséljen. Ha mindez itt történne ma köztünk, Magyarországon…elmondanák? Elmondanánk?
Ötleteltünk és ahogy az egy pár tíz fős egymásnak totál idegen közönség tagjaitól várható, látványosan nem értettünk egyet. Ki csendesen, ki kevésbé. A hiányzó padtárs társulatának előadása számtalan provokatív gesztust tett, azokat még egyszer annyi provokatív kérdés követte. Átadták a játékteret a néző fantáziájának és társadalom-, ön-, lelkiismeretének. Vitaindítónak ott volt a fehér nyakkendős kiráz a hideg fazon, aki nem engedte, hogy bárki is kilépjen az ajtón, aki nem engedte, hogy bárki is segítsen bárkinek. Akiben valamiféle instant hatalom megtestesítőjét kellett meglátnunk… Azért valami mégis hibádzott a dologban. A fehér nyakkendős ugyanis nem fenyegetett, nem zárta kulcsra az ajtót, nem fogott pisztolyt a fejedhez. A fehér nyakkendős csak egy dolgot kért: hallgass rá.
Ennek jegyében szabad elgondolkodni: Téged melyik nyakatekert kifogásod nem enged ki az ajtón, úgy általában? A született bürokrata vagy, akinek mindig eszébe jut valami sürgős tennivaló? Már mielőtt még tenne valamit. Vagy az, aki bármiféle jött-ment, mondvacsinált hatalomnak elhallgat? A regényt író rafinált bölcsészforma, aki Mihez értesz? Semmihez és kényelmesen hátradőlsz. Egyáltalán: nem érzed, hogy ez a bősz hatalomra ujjal mutogatás sántít egy kicsit?
Eddigi kultúrtapasztalataim szerint van az a színház, ami a) az áthallásosság rafinált cseleivel próbálja megpiszkálni az individualitás fotelébe belekényelmesedett nézőt, b) kertelés helyett direkt kommunikációval mutat tükröt. Harmadik opcióként meg van a színház, ami nem állít semmit, csak kérdez. Az Elveszettek elsősorban a fiatalabb generációnak, középiskolásoknak és a különböző civil szervezetek aktivistáinak készült darab, ami a társadalmi cselekvés és passzivitás témáját járja körül. A kérdés határozottan nem csak nekik szól. Te kiért vállalsz felelősséget? Ha holnap este bajba kerülök, számíthatok rád? Vagy átmész az utca túloldalára.
