Szokatlan eseményre érkeztem a Bookr-be csütörtök este. Szerencsésen elszámolták magukat a szervezők Murakami Haruki Köddé vált elefánt című könyvének bemutatóján. Ilyen az, amikor sokkal többen jönnek el, mint amit reméltek volna. Duplán telt ház van, pótszéken ülnek vagy álldogálnak a falnál akik késtek egy percet. A pénztárból elfogyott a váltó, rengeteg könyvet adtak el. Mögöttem a gyereksarokban is helyet foglaltak a kisszéken, Horváth Dorka, az egyik szervező izgalomtól elcsukló hangon konferálja a programot. Látszik, hogy Murakami személyes ügy.
Az esemény facebook oldalán ez olvasható a könyvről:
A Köddé vált elefánt című kötet Murakami Haruki korai novelláinak legjavából válogat. Rafinált olvasmányok ezek, látszólag egyszerűek, mégis súlyosak. Különös, felkavaró és elgondolkodtató élmény valamennyi. Többségünk mégis azért szereti Murakamit, mert a szerző a megismerhetetlent járja körül, az olvasó pedig szeret belemerülni a misztikus, talányos, sokszor átláthatatlan meseszövésbe. A kötet tizenkét év novellatermését fűzi egy csokorba. A rövid elbeszélések már előrevetítik azoknak a kultikussá vált nagyregényeknek a sokkal összetettebb és bonyolultabb világát, amelyek meghozták a nagy áttörést, és Murakamit a világ egyik legismertebb, legolvasottabb szerzőjévé emelték.
Tulajdonképpen nem a lelkesedés szokatlan, hanem a program. Mivel nem európai könyvről van szó, nagy hangsúlyt kap a kulturális háttér. Meg az elefántok. Rácz I. Péter a kötet szerkesztője egy elefántos viccel indít:
Miért piros az elefánt szeme?
Hogy elbújhasson a cseresznyefán.
És miért nem látni soha piros szemű elefántot?
Mert olyan jól elbújt.
Elmondja, hogy az abszurd áthatja Murakami műveit. A valóság elemeit metafizikai valóság egészíti ki, hol vicces, hol melankolikus, de mindenképpen abszurd. Balázs Évával, a kötet másik szerkesztőjével beszélgetnek, előkerülnek más elefántok is az irodalomból, Mark Twain, José Saramago, egy nászajándék elefánt, amelyet elloptak. A szerkesztőnek gratulálnak a címért, az „elefánt eltűnik” nem lett volna ennyire izgalmas, angolra mégis így fordították (The Elephant Vanishes).
Kettő novellában is szerepel elefánt. Még elefántgyár is. Befut Schell Judit színésznő, felolvas két részletet, az egyik a Táncoló törpéből, főhőse álmában törpével beszélget, ébren az elefántgyár színekkel kódolt egységeiben dolgozik, mindig más testrészt gyárt, elefánthoz. Azaz a gyárban igazából felszaporítják őket, hogy ne kelljen négy évet várni egy új elefántra, ők heti tizenötöt készítenek, mert annyira szeretik őket. Tetszik mindenkinek, még akkor is, amikor véletlenül azt olvassa, hogy megettem a macskát, megetettem helyett. Kedvesen passzol az abszurdhoz.
Aztán A kis zöld szörny következik. Akinek érzelmek látszanak a szemében, és az orrával bekopog az ajtón. Majd kulcsnak használja, és beszagol a házba. Meg beleolvas a főhősnő gondolataiba. De valahogy mégis aranyos. A szándéka meg aztán főleg, nem gonosz, a nő kedvenc fája mellől mászik elő a földből. Kérdés, mit tesz vele a kedves embernő.
Rajzó-Kontor Kornélia, a Magyarországi Japán Tea Egyesület elnöke a japán teaművészetről, a mögötte meghúzódó filozófiáról, a „tea útjáról” tart előadást. Ahhoz képest, hogy egészen leköti a hallgatóságot, állandóan bocsánatot kér, hogy mindjárt befejezi, de természetesen folytatja az izgalmas témáját. Felvet kérdéseket, hogy miképp válik egy egyszerű tevékenység művészetté, mesél a buddhizmus képeiről, meg arról, hogy a porrá őrölt zöld tea kilója 500 000 és egy millió forint között mozog.
Az előadás fő célja, hogy hátteret adjon Murakami olvasásához, akinek a nagyapja buddhista szerzetes volt. A sűrű szabadkozás ellenére sikerül. Hogy még teljesebb legyen a hangulat, a végén Harada Chika kalligráfus bármit beleír a Köddé vált elefánt elejébe, de akár egy fehér lapra is. Természetesen japánul.