A Szépművészeti Múzeummal együttműködésben rendezett tárlat Bartók Béla és a magyar modernizmus művészetét tekinti át 90 festményen, 15 grafikán, több mint 50 fotón, zenei és irodalmi dokumentumon keresztül.
A cikk szerint az október közepén nyílt tárlat a magyar modernizmus művészetének szentelt eddigi legnagyobb volumenű kiállítások egyike, amely Bartók nemzetközi hírnevét felhasználva nyújt szélesebb betekintést a magyar művészet és politikai élet változásaiba az 1905 és 1920 közötti időszakban.
„Azért esett a választásunk Bartókra, mert egyrészt nemzetközileg ismert, másrészt, mert a magyar modernizmus képviselőinek egész garmadája vette körül” – mondta Claire Bernardi, a Musée d’Orsay főmuzeológusa, francia művészettörténész, Barki Gergely és Rockenbauer Zoltán mellett a tárlat egyik kurátora. „Ez az első alkalom, hogy ilyen kaliberű – zenét, képzőművészetet és filmet ötvöző – tárlatot láthatunk” – húzta alá Barki, aki telefonon válaszolt a lap kérdéseire.
Mint mondta, a kiállítás címadója Bartók fiatalon komponált zongoradarabja, az Allegro Barbaro.
Amikor Bartók 1911-ben megírta az Allegro Barbarót, az olyan volt mint egy önarckép, mivel a zenéje teljesen friss és újszerű volt, majdhogynem túlságosan is modern a magyar közönség számára.
A zene és a képzőművészet finoman keveredik egymással a tárlaton, amelynek minden termében más-más Bartók-szerzemény hallható. A kortárs művészeti múzeumok esetében korántsem szokatlan a zene és a képzőművészet ötvözése. A New York-i Modern Művészetek Múzeumának 2011-es, Looking at Music című háromrészes sorozata a videoklippek 1980-as és 1990-es évekbeli felemelkedésével foglalkozott, és a videoművészettel párba állítva mutatta be a korai popvideókat.
Ez azonban egészen új terület egy szépművészeti múzeum számára
mondta Bernardi.
A párizsi Musée d’Orsay zenei témájú sorozatában 2011-ben Gustav Mahler, egy évre rá pedig Claude Debussy került terítékre, ám azokon a tárlatokon a látogatók csupán egyetlen helyen tudtak zenét hallgatni, míg a mostani kiállításon számos Bartók-műben – atonális, disszonáns és nem utolsó sorban hangos szerzeményben – merülhetnek el.
A látogatók először magyar festők – többek között Berény Róbert, Czigány Dezső és Pór Bertalan -, valamint Paul Gauguin önarcképeivel találkozhatnak, majd a tárlat egyszerre kronologikus és tematikus rendszerben tekinti át a magyar modernizmust.
A belépő azt látja, hogy minden szem rá szegeződik; provokátorok pillantásai, amelyek azt mondják, mi magyarok vagyunk, nem a régi hagyományok követői, hanem az újak elindítói
húzta alá Bernardi.
Az 1900-as évek elején a magyarok számára is Párizs jelentette a viszonyítási pontot: Bartók, Ady és társai, a Nyolcak és más festők egyaránt a francia fővárosba utaztak inspirációért. Barki szerint a francia modernizmus képviselőit főként a festmény felszíne érdekelte, míg „az intellektuális és spirituális élet leginkább a magyar művészek asztala volt”. A magyar népi kultúra Bartók személyes, vidéki gyűjtőútjain készült fényképein keresztül elevenedik meg a tárlaton, első ízben tárulva a nagyközönség elé.
A kiállítás központi részében a Nyolcak alkotásai kaptak helyet, míg az utolsó teremben kubista festmények és rajzok sorakoznak, Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című híres szerzeményének kíséretében. A 2014. január 5-ig látogatható kiállításhoz a Musée d’Orsay számos magyar vonatkozású kísérőprogramot, többek közt koncerteket, tárlatvezetéseket és irodalmi kávéházakat is szervez – írta a The New York Times.
