avatar
2011. május 26. /

Sámánmandala, a szakrális tér

DRUMMEgy sámán hiteles beszámolója

 

„Eredetileg közép, tehát szintáttörés lehetséges helyszíne minden szent tér, vagyis minden olyan tér, ahol hierophaniára kerül sor, s olyan realitások (vagy erők, alakok stb.) jelennek meg, amelyek nem e világból valók…” Mircea Eliade: Samanizmus és kozmológia IN: A samanizmus

A mandala (szanszkrit: मण्डल, maṇḍala) általánosan a kozmosz illetve különféle istenek ábrázolása. Elkészítési folyamata maga is egyfajta meditatív szertartás. A sámánmandala minden egyes eleme révülés során kerül a tudat felszínére, aztán azok vizuális formában manifesztálódnak. A mandala egy olyan szakrális tér, ahol a tudat mélységeiből előhívott képek segítségével lehetőség nyílik a psziché egyes részeivel és ezáltal a kozmosz különböző részeivel való kapcsolatba kerülésre. A mandala készítője az egyes elemeket egyetlen vizuális felületen realizálja, a részeket egymással összekapcsolja, megteremti azok egységét: a személyes Világegyetemet.

 

Utaztam. Az alsó világ négy égtája közül először délre, ahol egy hatalmas jéghegyen egy jegesmedvét láttam. A jéghegyből csak egy kis rész látszódott a felszínén, a nagyobbik rész a víz alatt volt. Megkérdeztem a medvét, hogy mit hozott nekem.

– Olyan erős vagy! Én vagyok az erőd! – mondta a jegesmedve.

Szó szerint idézem, mert mestereket szó szerint vagy sehogy.

A medve az őserő, a születés, a bennünk szunnyadó ösztön. A medve maga a nagy gyógyító. A tavaszi nap első sugarainál bújik ki a barlangjából. A jegesmedve fehér színével egy tisztább, spirituálisabb formája a medveségnek.

Ugyanakkor zöldes kígyóformák tekeregtek elő és egyenesen az égbe törtek. A smaragdkígyók Vénusz hírnökei, kundalínikígyók, amik feltekerednek a világfára.

Északon egy kis rubinvörös katicabogarat találtam. Milyen szép! Azt mondta:

– Fel, fel! Nyílj fel! Szállj fel! Fel, fel!

Keletre tartottam. A keleti erdős pusztán tizenkét ágú agancsai között gyémánttobozt tartó szarvassal találkoztam. Megismertem egyből: a csodaszarvas volt.

– Én vagyok az otthonod, a szeretet, a tisztaság.

És a gyémánttoboz ragyogni kezdett a szarvai között.

Ezután nyugatnak vettem az irányt, ahol egy fehér madár repült szembe velem. Kis pamacsok voltak a fején, mint a fülesbagolynak, de fehér volt, akár a hóbagoly. Jóváhagyást, beavatást jelez. Azt mondta:

– Egy vagy közülünk.

És ezzel véget ért az alsó világban való utazásom.

Legközelebb a középső világ négy erejéről, a női és férfi princípiumokról, a romboló és építő erőkről fogok mesélni.


És azzal összetekerte a sámánmandalát.

 

Lejegyezte: Sz.J.

folyt.köv.

{jcomments on}

Megosztás: