Kutatók megtalálták egy hiányzó láncszemet reprezentáló, apró ichthyosaurus maradványait, amely fókához hasonlóan mozgott a szárazon és úszott a vízben.
Közel 150 millió éven át az áramvonalas húsevő ichthyosaurusok voltak az óceánok csúcsragadozói. Az átlagembernek olybá tűnhetett, mint egy hosszú orrú tonhal, holott nem volt hal. Az ichthyosaurusok ugyanis a tengeri hüllők igen sikeres csoportját alkották, sokuk a mai delfinekre hajazott, mások nagyobbra nőttek egy ámbráscetnél is. Az elmélet szerint elődjeik a szárazföldet kedvelő hüllők voltak, amelyek egy tömeges kihalás után adaptálódtak a tengerhez. Azonban éveken át hiányzott eme izgalmas hipotézis egyik kulcseleme: bizonyíték arra, hogy a tengerlakó faj valaha tényleg szárazföldi adaptációkkal rendelkezett.
Most viszont amerikai és kínai paleontológusok rábukkantak eme fontos bizonyítékra, melyet a Nature folyóiratban írtak le. Egy évtizednyi kutatás után ugyanis 2011-ben fellelték egy kétéltű ichthyosaurus első kövületét, mely igen jó állapotban van és csak farokuszonyának egy része hiányzik. Nagy, rugalmas uszonyaival fókaszerű mozgásra volt képes a szárazon, erős csontszerkezete pedig lehetővé tette, hogy megbirkózzon a part menti hullámveréssel. Ta-Jung Csiang, a vizsgálat társszerzője szerint igazi mérföldkő a lelet, hiszen roppant rejtélyes volt, hogy ezek a tengeri hüllők mintha a semmiből bukkantak volna fel mintegy 250 millió éve.
Eredményeink előtt az összes ichthyosauruskövület teljesen tengeri életre berendezkedett állatról árulkodott. Igazi, fejtörést okozó családfa volt. Óriási hiátus tátongott eme tengeri élőlény és őse között, nem állt rendelkezésünkre bizonyíték vagy információ, ami őséhez, illetve a szárazföldhöz kötötte volna.
A fosszíliát a kínai Anhuj tartományban egy kőbányában fedezték fel. Mintegy 248 millió évvel ezelőtt élt korai ichthyosaurus maradványa. Megközelítőleg 40 centiméter hosszú, jóval rövidebb orral, rugalmas, porcos csuklóval – eme jellegzetességek alapján adták neki a Cartorhynchus lenticarpus nevet -, illetve vaskosabb csontokkal, mint a korábban azonosított ichthyosaurusok.
A fosszília Rjószuke Motani, a vizsgálat másik kutatója szerint az átmenetet reprezentálja. Csiang hozzátette, az állat valószínűleg a part menti vizekben portyázott, és a fenékről szippantotta fel a férgeket. A kutatás fényt vethet arra is, hogyan regenerálódott az élővilág négymillió évvel a perm-triászkori tömeges kihalás után. A kihalási esemény a fosszilis adatok alapján a tengeri fajok és a szárazföldi gerincesek nagy részét kiirtotta. Kiváltó oka máig vita tárgyát képezi, az egyik elmélet a globális felmelegedésre épít, amelyet valószínűleg a tengerfenékről származó metángáz váltott ki.
Az ichthyosaurusok gyorsan az új tengeri ökoszisztéma csúcsragadozóivá váltak, és 95 millió évvel ezelőtti kihalásukig jól boldogultak. Sokuk delfineket idézett, kivéve, hogy farokuszonyuk nem horizontális, hanem függőleges elhelyezkedésű volt. Halakkal és tintahalakkal táplálkoztak, emellett a fosszíliák tanúsága szerint elevenszülők voltak. Legnagyobb képviselőik közé tartozott a Shastasaurus, amely a 21 méteres testhosszot is elérte.
