„Az írás belső kényszer, az írói pálya pedig inkább luxus.” Szeptember végén jelenik meg kabai lóránt Avasi keserű című kötete. A könyvbemutatóra készülő szerzőt nem csak a versekről faggattuk.
– Mindenféle rád ragasztott titulusok, címkék és tevékenységjelölések között ott virít az is, hogy „költő”. Ráadásul éppen egy kötet megjelenése adja a faggatózás apropóját. Miként, miféle belső indításból – nem hiszem, hogy külső kényszer lenne! – vállalja föl valaki azt, hogy ma, Magyarországon „költő”? Miként lesz azzá?
– Manapság inkább azt írom, ha valahol kérik, hogy „ír, olvas, firkál stb.” – mert magam sem tudom, mit jelentene igazából az, hogy költő, már a konvencionálisan elfogadott jelentésén túl, már ha jól értem kérdésed lényegét. Mert egy dolog az, hogy verseket is írok (manapság mondjuk épp nem), de mi van ezen túl? Az írás (és egyéb alkotási folyamatok) mind belső szükségszerűségből fakadnak: ez bizony kényszer – de hogy „felvállalni” a költőséget? Ez azt jelentené ideális esetben, hogy az ember megélhet az írásból? Na ilyen nem nagyon van.
– Az írás kényszer, s eszerint az írói pálya kényszerpálya… a megélhetés reménye nélkül. A publikálás, a megmutatkozás viszont egészen másról szól. Egy környezettudatos kényszerpályamunkás nyilván csak akkor ad ki kötetet, ha úgy gondolja, hogy nem kár a papírért. Számodra megragadható az Avasi keserű című kötetnek az a motívuma/momentuma, ami miatt maradandó matériát igényel?
– Az írás belső kényszer, az írói pálya pedig inkább egy luxus, csakúgy, mint az irodalom maga. (A kényszerpálya más… mondjuk nevezhetjük – sok fenntartással! – kényszerpályának azt, hogy magyar szakra mentem tanulni, miután nem vettek fel a Képzőművészeti Főiskolára, s beláttam, nincs időm, nem tehetem meg, hogy évekig újra meg újra jelentkezem…) A publikálást pedig inkább érzem az írás természetes velejárójának – és ha van rá fogadókészség is, akkor valóban szükségszerű, hogy megengedje magának azt a luxust a szerző, hogy önálló kötet is létrejöjjön, az olvasó pedig azt, hogy megvásárolja azt a kézzel fogható terméket, a könyvet magát. (Másfelől tényleg keveset írok, és a könyveim példányszáma is kellőképp alacsony ahhoz, hogy ne maradjon felesleg belőlük…) Ama motívum/momentum pedig, amire rákérdezel, létezik már könyv nélkül is, az összeállított kéziratban, van itt egy (igazából több) történet (inkább tegyük idézőjelbe: „történet”, ugyanis explicit módon nincs kifejtve), amely erősen kötődik Miskolchoz (ahol születtem, és ahová középiskolába, egyetemre jártam) és Ongához (ahol felnőttem), na meg sok minden máshoz is, mégis találónak éreztem a Miskolci Likőrgyár „likőrkülönlegességének” nevét fölé írni cím gyanánt – mintha hazabeszélnék kicsit. Vagy ahogyan a könyv Facebook-oldalánfogalmaztam:„»Az Avas egy hegy, az Avasi Keserű egy ital« – mint azt Ficsku Páltól (is) tudjuk; s hogy megmásszuk a hegyet, hogy érezzük az Avasi ízét, nem kevés (nem) mellékes dolgot kell végeznünk, óhatatlanul balgaságokba bocsátkozva, elkerülhetetlenül belesétálva bizonyos tévedésekbe; miközben az Avasi a sírva vigadást, a felhorzsolt bőrt is jelenti; mindenesetre mondhatjuk, hogy igazi miskolcikum.”
– Eredetileg valami nosztalgiázó kérdést akartam előrántani a Miskolci Likőrgyár termékéről, aztán – körülnézve a világneccen – azt láttam, hogy ma is létezik! Nem lehetett, nem kellett volna – földhözragadt módon – berántani a szeszipart a kötet megjelentetésébe?
– De, sőt tervben is volt, hogy megpróbáljuk támogatónak megnyerni a likőrgyárat (hogy akár a bemutatókra csúsztasson néhány flaska Avasit), de aztán a dolog, még mielőtt elindult volna, elakadt.
– Bánhatják, hiszen a Google-keresőben már most a kötetre vonatkozó találatok vannak az első helyeken. Így viszont reklámgyanú nélkül kérdezhetem: élsz-e vele, s ha igen, akkor – túl a lokálpatriótai hevületen – hová sorolod, mit ébreszt benned?
– Az Avasi keserűt konkrétan alig is lehet Borsodon, vagy inkább Miskolcon kívül kapni, bár egy kollégám állítja, talált már Budán egy hentest, aki forgalmazza. Persze alapvetően egy kommersz töményről van szó (még ha létezik „elegánsabb” változata is), valamivel édeskésebb és kevésbé karcos, mint a hasonló kategóriájú Várda (ez például jóval elterjedtebb); ízvilágban valahol az Unicum és a Jägermeister között áll. Ami engem illet, szeretem, és amikor csak Miskolcon járok, legalább egy féldecit meg is iszom belőle a Tiszai Pályaudvar restijében. És hogy mit ébreszt bennem? Az idézett szövegben, azt hiszem, elmondtam: felhorzsolt bőr, sírva vigadás;Miskolc fölött az ég.
– A Miskolc fölötti ég alatt miféle szellemi erők munkálkodnak, mi az, ami Pestről – vagy akárhonnan – nézve is vonzó? (Én az ország másik végéből átkukucskálva leginkább az Ápolókra és köreikre emlékszem.)
– Egyfelől nem sok jót mondanék, nem véletlen, hogy nem ott élek, ezért ezt elhallgatom. Inkább dadogok holmi hagyományokról, grafikai műhelyről, művésztelepről (egyik kedvenc festőm, Seres László is ott él), és hát persze hazabeszélek, ott a lapunk, a Műút folyóirat is…
– Munkáidat figyelve biztosra veszem, hogy nem te leszel a GPM (Gondolkodjunk Pozitívan Mozgalom) szóvivője. Honnan a nem túl rózsás közérzet? Milyennek látod az ország, az emberek, a kultúra, a körülötted lévők állapotát?
– Hogy honnan? Ember, Borsodban nőttem föl. És nagyon rossz, amit látok magam körül, vagy akár nagyobbat pillantva, az országra, konkrétan katasztrófaközeli a helyzet, ez szerintem eléggé látványos. Részletezzem?
– Egyesek szerint el lehet menni (már persze annak, akit nem nyűgöz két gyerek). Szerinted máshol jobb?… és ha igen, akkor miért nem?
– Persze hogy el lehet menni, bármelyik miniszterelnök mondja. És magam is nagyon errefelé hajlok jó ideje, és mostanság még inkább – persze az ember alapvetően maga elől menekül… Mindenesetre ha elmegyek, akkor olyan messzire fogok, hogy többé nem jövök vissza. És persze ez azzal jár, hogy mindent feladok. Mondjuk az Ellenlábas-szigetek jól hangzik.
– Meg nem erősített információk szerint Magyarország kormánya – elképzelhetetlen felismeréstől hajtva – elkülönítene néhány milliót az Avasi keserű népszerűsítésére! Ha ez megtörténne: mi kerülne az óriásplakátra? Milyen szöveggel menne a tévéreklám?
– Semmi, nem lenne se plakát, pláne óriás, se tévéreklám.
– Melyik verset/szöveget, kivel szavaltatnád a stadionok népének? A kötet melyik darabja lehetne székfoglaló a Magyar Művészeti Akadémián?
– Alighanem azt, amelyik végül be sem került a kötetbe, holott hibátlan szapphói strófák sorjáznak benne:
la merde
(hosszú sms egy volt szerelemnek)
meg se baszlak, nem nehezíted azt meg,
hogy levessem majd vehemensen terhed:
mert nevedből épp elegem van, menj már,
menj a picsába.
úgysem teszlek át ama delnőpolcra,
hol nem is lennél helyeden, sehogysem;
szépen mondom, mondjam-e érthetőbben?
menj a picsába.
(s mert mindez hiába kiáltott szó, vagy
mint a falra hányt, lepereg, most szólok:
mindjárt itt a rémese, azt ne várd meg,
menj a picsába.)
