Csikorgás, Suzuki ölelkezik az egérszürke villanyoszloppal, lekarmolja róla a fedőszínt, narancssárga foltok keletkeznek rajta. (Röhrig Eszter írása)
Fejfájás. Szédülés. Indulás. Na, mi lesz már, megint beállt. A sor. Tükör, csak annyi ne lenne ezen a hülye kocsin. Táska, púdertok. Látom, látom, ez nem is én vagyok. Alapozó, rúzs, szempilla, na mi lesz már, nem vesztegelek itt tovább. Jaj, a táska fejre állt, kiborult, a notesz az ülés alá csúszott, most honnan tudjam, melyik utca, hányas szám, főleg, hogy hány óra, elkések úgyis, ez biztos. Hát ez meg? Miért pont most vág be elém? Csikorgás, Suzuki ölelkezik az egérszürke villanyoszloppal, lekarmolja róla a fedőszínt, narancssárga foltok keletkeznek rajta. Az ölelésből bontakozva, a kocsi félfordulatba dermed. Fekete nejlon surranva borul a testre, cipzár nincs rajta, hadd levegőzzön. Míg el nem szállítják. Kanyarodott volna. A sofőr. Volt neki lélekjelenléte. Nem ismeretlen okból. Jobbra akart kanyarodni, de mégis balra fordult. A kiskamion megúszta.
A környéken nem volt forgalomkorlátozás.