Szombaton rendezték meg az Olvasás Éjszakáját, bámulatos mennyiségű kiadó, szerző, helyszín bevonásával. Az este városszerte együtt olvasott nép és írótársadalom és mint az az egyre gyarapodó Éjszakák esetében lenni szokott, nem volt könnyű szelektálni . Választásunk a Mazel Tovban a Bookline Night keretében megrendezett Reads & Beats eseményre esett. Indokolt megjegyezni: nem a programfüzetben találomra rábökés vezérelt utunkon.
Úgy gondoltuk, hogy félretéve minden negatív múltunkat és előítéletünket, adunk még egy sanszot a zenés irodalomként címkézett programoknak. Nem arról van szó, persze, hogy ne értékeltük volna a szélesebb közönség felé nyitó, eddig megtett lépéseket. Tudjuk mi, hogy az irodalom egy igencsak szűk rétegnek hívószó szombat estére. Azt is, hogy ellenben ha Erdős Virág mellé odatesszük Kollár-Klemencz Lászlót, esetleg Lackfi János Beck Zoli, a 30Y énekese oldalán tűnik fel, ez a szűk kör csak tágul valamicskét. Jó eséllyel az arcról ismerjük egymást irodalompártolók mellett benéz egy-egy, a zenészek iránt érdeklődő is. Egyáltalán, a kombináció nagyon is működhetne: csak eddig még ritkán volt szerencsénk szövegfelolvasás és zenélés nem erőltetett, hanem gyümölcsöző társításához. Nem elég, ha a kettő külön-külön jó, együtt is kéne, hogy valami többet nyújtson. Az ötlet, hogy az Olvasás Éjszakája alkalmából ezúttal öt szerző, a megszokottabb akusztik duó helyett, öt dj-vel párba állítva lép színre, pozitívan merész és számunkra újfajta próbálkozás. Az érdeklődésünk megjött. A költők csapatában: Bartók Imre, Péterfy Gergely, Simon Márton, Térey János és Ugron Zsolna. Dj-párjaik pedig: Dj Bootsie, Vanis, modul aka mango, iamyank és yvien monq.
Nagy volt a várakozás és elsőként nagyokat is pislogtunk. A Mazel Tov szombat estéje egy irodalmi esemény megvendégelésére tűnt a lehető legalkalmatlanabbnak. Még akkor is, ha most rendhagyó szövegfelolvasásokra készültünk. Volt émelyítő sültszag, iszonyatos tömeg és ebből adódóan még kontrollálhatatlanabb hangzavar. Talán senkit nem lep meg a zsúfolt hétvégi kilenc óra. A szervezők remek ráérzéssel még a „színpadot” is annak az ajtónak az oldalában helyezték el, ahol az est folyamán sültekkel telepakolt tálcával sprinteltek fel-alá a pincérek. Őket arckifejezésből ítélve az agyvérzés környékezte, megértjük. Ebben a környezetben na, az – egyébként amúgy sem színésznek, hanem írónak született – írók szövegfelolvasását megspékelni még a fülükbe dübörgő dj-kkel, merészség helyett kissé kínkeservessé tette az estét. A közönség nyakat nyújtogatva próbált meg roppantul koncentrálni az elhangzó szövegekre. Nehéz volt így bármit is követni, a figyelmet fenntartani és sajnos élvezni is. Kritikus pont volt a vendégsereg is. Például a két hölgy, akik véletlen a színpadon keveredtek elmélyült csacsogásba. Olyannyira elmélyültbe, hogy amikor egyik költőnk már feléjük fordulva odamondta versét (talán nem túlzás, hogy a sorok mögül egy kusst illett volna kihallani) sem mutatták jelét zavartságnak.
Szóval minden ellenünk játszott, pedig merülős és érdekes szövegek voltak ezek – már az alapján, amit tényleg hallottunk is belőlük. Azonban hála a nem ideális helyszínnek lett az est nem várt jegyzet a Revizoron (is) zajlott slampoetry vs. i-ro-da-lom vita margójára. Prok és kontráktól mentesen: lehet firtatni, hogy a slam kötelezővé váló demagóg odamondogatásait – olykor bizony reklámnyelvet idéző rímbe öltöztetve – mennyire lehet irodalomnak nevezni. Esetleg az irodalom felé fordulni, hogy ha kéne a löket, akkor helló, lehetne mit ellesni ebből a misszionárius pózból. Az Olvasás Éjszakája annyit mutatott, hogy irodalom és közönsége találkozóján bizony a színpadi rutin és a befogadhatóság nagy úr. A slammer-költő felolvasása per „pörformansza” közben nem volt szükség nyaknyújtogatós fülelésre, megkísérelnénk: többen még oda is figyeltek, akik előtte nem. Persze, ettől még szinte biztos, hogy nem igazságos ez így – de van. Lám, Térey János kérdése is ez volt a lelépő Simon Marcihoz: „Ti gyakoroltatok?„
