Elisabeth Kübler-Ross és David Kessler: Élet leckék, — 2002, 2014—238 oldal, puhatábla, ISBN 9637964649
A Vigilia Kiadó több év után újból kiadta Elisabeth Kübler-Ross és David Kessler: Élet leckék című, a halál misztériumába személyes sorsokon keresztül beavató könyvét. A könyv, – bármennyire hihetetlen – élvezetes és megnyerő olvasmány, részben a betegséghez, a meghaláshoz való intim közeledése, részben a mindennapi élet örömeinek, a felfedezések katarzisának megtalálása folytán.
A két szerző közül érdemes elmélyülnünk Elisabeth Kübler-Ross(1926-2004) életrajzában. Kübler-Ross pszichiáterként évtizedeken keresztül foglalkozott haldoklókkal és a meghalással, a halált, mint szent és sérthetetlen következményt írta le, elemezte, dolgozta fel írásaiban.
Tudjuk, hogy a halálról alkotott ismereteink messze vannak a halál valódi mikéntjétől. A tudományosan alkotott tudás a test határáig ér, onnan tovább bizonytalanságba ütközik a gondolkodás. Onnantól a vallás, a mitológia következik, onnantól kezdve Platón, Kant, Kierkegaard, Hamvas Béla, Kemény Katalin filozófiája, élet- és halálképe lép működésbe. A jelenkor – egy csepp iróniával az mondható – nem kedvez a halálnak. A test megszűnése a természetességéből veszítette a legtöbbet. Polcz Alaine egy-egy írásában kitér rá, hogy amíg régen, a régi emberek szemében a halál természetes, az élet részeként kezelendő dolog volt, addig mára szégyenné vált, a halott testnél egykor virrasztottak, ma, mint egy nem odaillő, az élettel összeegyeztethetetlen „tárgyat”, azonnal elvitetik, elrejtik, „titokban” kezelik. Nem hogy a lélekről, a patológiák világáról nem tudunk semmit, s nem egyszer, mintha valóban nem is akarnánk ezt a tudást.
A könyvben esetről-esetre, betegségről-betegségre tesz meg velünk a két szerző egy elsőre ijesztőnek ható, mélységeiben különleges utazást, s próbálja meg a félelmek és kétségek eloszlatását. A könyv a tabuk feloldását célozza meg: ne féljünk a haláltól, s ha félünk, ne tartsuk vissza magunkban a félelem kimondását!
A két szerző könnyedén, fogyasztható nyelven és élvezetes stílusban beszél a legkomolyabb és legbonyolultabb témákról és kérdésekről. A tudományos ismeret finoman meghúzódik a háttérben, s nem érződik semmilyen szakmai hideg távolságtartás, a könyv egyszerűen és érthetően a bizalmába avat, megszólítja az olvasót. Az olvasóhoz, az olvasónak beszél.
Ami hibájaként, zavaró tényezőjeként róható fel a könyvnek, az kevésbé érinti a könyv fontosságát, tehát az amerikai életbeli tanácsokat adó könyvek kicsit hatásvadász építkezése, a kiindulóponttól a drámai csattanóig, bár mondom, ez némi rossz ízt ad csupán, lényegében nem von le semmit a könyvben megfogalmazott állítások értékéből.
A könyv minden halandónak ajánlott legalább egyszeri olvasásra, a halhatatlanoknak pedig azért, hogy több szeretetet és megértést tanúsítsanak az emberek iránt. Zárásképp nem írhatok többet, mint amit Polcz Alaine mondott az egyik vele készített utolsó interjújában: „Az élet nem a halállal végződik.”
