Magyarországon a rendszerváltás óta számos független szervezet folytat színház-pedagógia jellegű tevékenységet, azonban az állami oktatás-, és kultúrpolitika a mai napig nem hajlandó hivatalos keretek közé emelni és normatív alapon támogatni a társadalom demokratikus fejlesztését.
Több mint ezer nemzetközi művész, kutató, drámapedagógus, diák és politikai döntéshozó, köztük több magyar szakember részvételével Párizsban rendezik meg július 8. és 13. között a 8. IDEA – színházi nevelési világkongresszust, amelynek témája a jövő művészeti oktatása a fiatalabb generációk számára.
Az 1992-ben mintegy ötven színház-pedagógiai szervezet által alapított International Drama/theatre Education Association (IDEA) – az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) fővédnökségével – három évenként megrendezésre kerülő világkongresszusának célja, hogy a korábban megfogalmazott gondolatok és a gyakorlatban folyó oktatás összhangban kerüljön egymással. A résztvevők megvitatják, hogy az egyes országokban milyen hely jut a művészeti képzésnek és azon belül is a színházi nevelésnek a gyermekek oktatásában.
A francia kulturális tárca támogatásával a nagy presztízsű Théatre de la Ville-ben és az Odéon színházban, valamint két egyetemen rendezett előadásokra és kerekasztal-beszélgetésekre Magyarországról meghívást kapott többek között Schilling Árpád, a Krétakör művészeti vezetője is, aki csütörtökön szólalt fel.
A rendező – az MTI-hez eljuttatott előadásában – a színház közösségteremtő lényegéről és a színház-pedagógiának a demokratikus politikai kultúra kialakításában betöltött szerepéről beszélt.
Schilling szerint amikor a pedagógia eszközül használja a drámát, akkor mindig egy olyan történetet keres, amellyel bemutathatja a közösség és az egyén közötti feszültségeket, átélhetővé és megérthetővé teheti a különböző szándékok és érdekek egymást erősítő vagy kioldó viszonyrendszerét, azaz modellhelyzeteket elemez. A színház-pedagógia célja ugyanis nem a dráma vagy a színház esztétikai értékeinek értelmezése és elfogadtatása, hanem a társadalom működésének megértetése, mégpedig úgy, hogy abban a passzív nézői és az aktív előadói szerep összeolvad.
A színház-pedagógia megjelenését a rendező a részvételi demokrácia gondolatának megszületésével hozta összefüggésbe, amelynek lényege, hogy az egyének minél sokrétűbben vegyenek részt a társadalmi és közösségi ügyekben, és a hagyományos képviseleti demokráciához képest több konkrét esetben nyilvánítsanak véleményt, fogalmazzanak meg javaslatokat, sőt kerüljenek döntési helyzetbe.
Mindezek fényében Schilling szerint a színház-pedagógia egyfajta mentális tréning minden korosztály számára: krízishelyzetekben különösen ajánlott. Példaként említette az Európai Unió jelenleg zajló átértékelődését, amelynek eredményeképp lehetőség nyílt a valóban közös európai identitás megalkotására, de a nemzetek és etnikumok közötti feszültségek növekedése is elképzelhető. Szerinte Európában még soha nem sikerült ennyiféle különböző érdeket tartósan összehangolni, és fenntartható módon működtetni egy ennyire szerteágazó politikai szövetséget. Ebben a helyzetben a színház-pedagógia szerinte a demokratizálás létező gyakorlata.
Schilling jelezte: Magyarországon a rendszerváltás óta számos független szervezet folytat ilyen jellegű tevékenységet, szerinte azonban az állami oktatás-, és kultúrpolitika a mai napig nem hajlandó hivatalos keretek közé emelni és normatív alapon támogatni a társadalom demokratikus fejlesztését, amelyet jól tükröz a demokratikus politikai kultúra állapota.
