A nyomtatott vs. online sajtó viadalában kifejezetten problémás a képzőművészet terepe. Hogyan célszerű vizuális művészeteket közvetíteni? Mondjuk egy magazin esetében? Első lépésként nem árthat a szöveget telepakolni képekkel. És ha ezen már továbblépnénk? Hogyan nyújthat egy döntően verbális platform ennél többet?
Például ha megkísérelnénk egy kiállítást tudósítás-leírás helyett élményszerűen eljuttatni a közönséghez. Felhívni a körülöttünk élők figyelmét, hogy a képzőművészet közügy, mert aktualitása megkerülhetetlen, mindenütt jelenvaló. Rávilágítani, hogy a kortárs szó azt is jelenti „velünk élő” – és nem kell tőle feltétlen megijedni.
Az Artmagazin sajtótájékoztatójának apropója – a hetvenedik nyomtatott megjelenésen túl – a folyóirat internetes felületének beharangozása volt. Az idén tizenkettedik évfolyamával jelentkező Artmagazin korábban kéthavonta, majd mostanra már évente tízszer megjelenő képzőművészeti lap. Bár a cikkek tematikája széles skálán mozog, a magazin profiljának sajátja, hogy megpróbál elsősorban jelenvaló művészeti problémákra koncentrálni. Így kerültek elő a legutóbbi számban például Erdély Miklós eltűnőben lévő fotómozaikjai, amelyek hajdan szerte az országban reklám-falburkolatként díszelegtek. Mára azonban alig menthetőek elő a vakolat alól. Íme, egy négy emeletes művészi OTP-reklám:
Az online változat reformja 2013-ban indult el, azóta bővül a rovatok száma. Bár még megy a fejlesztgetés, alakulóban van a koncepció, amint a szerkesztők elmondták: a portál megérett a nyilvánosság elé lépésre. Picit ezért ott helyben végig is vettük pro-kontra, mik az online média előnyei: napról napra, nincs lapzárta, de megvan a visszacsatolós-kommentelős lehetőség, demokratikus platform. Az iméntiek hangsúlyozása helyett inkább felkeltheti az érdeklődést a művészet-közvetítés, mint célkitűzés. Az Artmagazin Online bár nem szakít nyomtatott felmenőjével- az archívumból előhívhatók a régi anyagok, sőt nem sokára lapozható pdf-ben is meglesz -, de elsődleges célja a közérthetőség. Közelebb hozni a kortárs képzőművészetet egy mindenki számára befogadhatóbb, oldottabb formában. Ahogy Winkler Nóra megjegyezte, a szó kortárs olyan, mint a női ha művészetről van szó: sokakat elijeszt. Mik a lehetőségek? Kettőt emelnénk ki.
Videoblog. A rovat Esterházy Marcell vezetésével kiállításmegnyitókról, pop-up kiállításokról, kulturális helyekről, filmakciókról készít „blogbejegyzéseket”. A filmes műfajnak köszönhetően megközelítve egy személyesebb kiállításélmény lehetőségét. A képi anyagra rákerülnek művészinterjúk, kurátori „tárlatvezetések”. Blogszerűségét éppen ez adja: az öt-tíz perces videók távol állnak az ismeretterjesztő műfaji világától. Könnyen feldolgozható, ámde izgalmas információadag. A közel háromszáz percnyi archívumból beemeltünk egy darabot. Privát nacionalizmus..
Rosta. Az oldal talán leginnovatívabb rovata. A kortárs művészet aktív jelenlétét népszerűsíti. Mint a társadalom mindennapjaira érkező reakció lehetőségét mutatja meg. Csáki László animációsfilm-rendező krétával rajzolt egypercesei Mélyi József művészettörténész gondolatait illusztrálják. A Rosta ötlete a Majakovszkij-féle Roszta-ablakokra épít: a sajátos híradási technika hajdan képregényszerű plakátokkal próbált a lehető leggyorsabban reagálni a polgárháború történéseire. A Rosta-egypercesek irányadója ennek jegyében az aktualitás: kortárs művészeti ügyek, kultúrpolitizálás.
Sorolhatnánk még, a teljesség igénye nélkül: az Első kézből rovata művészekkel folytatott hosszabb interjúkat tartalmaz, a Videoblog időigényesebb változata, vagy kifejezetten figyelmet érdemel a Passz című webes közgyűjtemény. Ezúttal a hangsúly tehát a pörgős, online információ-áramláson volt. Mert szüksége van erre még a képzőművészetnek is. Bármennyire esetünkben is előnyt élvez a könnyen utolérhető internetes forma – be kell valljuk -a magazin nyomtatott kiadásaitól azért mégis egy picit ellágyultunk. Nyomtatott vs. online: a kezünkbe adott lapszámokat – dekoratív címlappal, nagy képekkel – még mindig jól esik hazavinni és feltenni a polcra.
