Te csak bámuld a vásznat kísértetéjek során, s próbálj nem visítani, mint malac, kit imént szúrtak tokán. Mostantól a Hátborzongorista klimpíroz neked; rémmeséket zongorálnak a zörgő csontkezek…
Előhang
Elaggott ház a külvárosban, hová csak ködös éjjel juthatsz el, mikor bolyongva a kihalt utcán arcodba mosdatlan szájú kísértet lehel, és te kábultan tántorogsz be a roggyant épület ajtaján, mi egykor – ha jól megnézed – mozi lehetett talán, ám most a székeket por lepi, a vászon csálé, s a repedt fal a festéket leveti. Az előtérben plakátok sora vár; régi film mind, melyhez kötelező a korhatár!
Borsódzó háttal ülsz a nézőtéren, a vetítés máris elindul, s zongorálni kezd két csontkéz, mely a sötétből kinyúl. Ő, aki a régmúlt filmek dohos levegőjét hozza vissza, neve szerint nem más, mint a mélán vigyorgó Hátborzongorista. Te csak bámuld a vásznat kísértetéjek során, s próbálj nem visítani, mint malac, kit imént szúrtak tokán.
Mostantól a Hátborzongorista klimpíroz neked; rémmeséket zongorálnak a zörgő csontkezek…
Grózer Manci
Szép lány volt a Grózer Manci, s jó házból való, az apja is csak ritkán verte, hisz nem minden házmester tahó. Ám a Manci többre vágyott, mint lépcsőt sikálni, kukát cígölni egyre, mert úgy vélte titkon, hogy torkában rejlő kincse által lehet még ő a sors kegyeltje. Hisz még a dolgát végezve felmosott, addig az apja részegen héderelt, ám Manci nem búslakodott, csak dalolt, áriázott és énekelt.
S jő végre egy csodás nap, mikor az újság megírta, hogy egy óriás tévécsatorna az ifjakat az egész országból meghívta, mivel dalverseny lesz, fényes énekkavalkád, hol a mi Grózer Mancink is kieresztheti a hangját. A kellő napon tehát Mancink a partvist a sarokba vágta, elvégre pléhhangon zörgő vödre helyett végre a világhír várta! Ám mielőtt kiléphetett volna a ház kapuján, apja tántorgott elé, megtiltva ostobán, hogy dalversenyre menjen, s ott énekelni kezdjen, mint madár a fán. Manci erre csak könnyeden legyintett, majd helyére téve a baltát, otthonról fürgén lelépett.
A stúdió előtt tolongó tömeg nem riasztotta őt, félretaszajtva sokakat máris az élre tört, ám végül meghallva énekét a háromtagú zsűri fülét tapasztva kergette el, így rikoltván néki: „még egy hang, s az ügyvédem beperel!”.
Grózer Manci azonban nem olyan fából faragtatott, mint akin holmi sápkóros zsűri kifoghatott! Ha ők el is hajtották, a műsornak még volt öt producere, hát a szép leány beindult, hogy bájával lábukról őket levegye. Az öt gonosz vigéc (köztük egy nő!) mind hajlott is a szóra, ám valójában egyiket sem érdekelte a lányban lakó nóta, csak röhögtek a szegény kis ostobán, s mind sorra kidobták őt még idejekorán.
Manci megint csak legyintett, hisz kitartó fajta, s a szelet másnap már a két rendezőnek csapta, válaszul azonban langymeleg sóhaj érkezett, hisz e két legény csupán egymásért epedezett.
Úgy tűnhetett ekkor, hogy Mancink biz elbukik, bár a ház alatti pince lassan megtelt dugig, hisz végül a szorgos leányt a tévéelnök is kikosarazta, hiába ment hozzá baltával panaszra. Ráadásként a döntő is majdnem elmaradt, mert a stábból addigra már szinte senki nem maradt. Manci mégis úgy döntött, hogy fellép, s magával cipelve a sokszor használt fejszét, a kulisszák mögött a nyerő énekest – kit ott talált – agyoncsapott, majd kilépve a fényre azon véresen egy édesbúst dalt szépen előadott.
Szegény Grózer Mancit persze lecsukták végül, ám a sok fáradtság lám mégis megtérül, hisz a leány cellája mélyén azóta is dalol, s hallgatja őt 13 szellem, kik útját akarták állni a múltban valahol.
KÉP: 12 Ghosts (horror film, 1960, rendező William Castle)
