Ez a történet elég szokatlan ahhoz, hogy érdekeljen téged

Végy egy acélos tekintetű védőügyvédet, adj hozzá egy odaadó, csinos titkárnőt, keverj bele egy nyakigláb, mogorva detektívet, törj borsot egy Hamilton Burger (hamburger) nevű helyettes államügyész orra alá, fűszerezd paprikás hangulatú tárgyalótermi szócsatákkal, süss ki megszámlálhatatlan „esetet” és tégy mellé egy Guinness-rekordot – kész is van Erle Stanley Gardner sikerének receptje. Július 17-én volt születésének 125. évfordulója.

Nekem az esetem

Gardner javában büntető ügyvédként praktizált a 30-as évek elején, amikor bűnügyi sztorikat kezdett publikálni amerikai magazinokban. A korabeli lájkokon meg persze a gazdasági válság ellenére is tetemes honoráriumán felbuzdulva (állítólag évi húszezer dollárt keresett), nemsokára kirukkolt első könyvével, A bársony karmok esetével (The Case of the Velvet Claws). Aztán írt még vagy 120 regényt. Legtöbbjük főhőse, egyben legnépszerűbb hőse, Perry Mason, a sármos, jóképű, keményöklű Los Angeles-i ügyvéd, aki csavaros logikával és alkalomadtán egy jól irányzott balhoroggal oldja meg ügyeit, egy-egy angolul kínosan alliteráló „eset” címét viselő regényben (pl. The Case of Lucky Legs, The Case of the Caretaker’s Cat, The Case of the Shoplifter’s Shoe stb.). Gardner munkakedvének és bestsellereinek köszönhetően, eladott könyveinek számával Guinness-rekordot döntött, Magyarországon mégsem lett annyira ismert, manapság meg pláne nem tudják hova tenni – a kiadások régiek, nyelvezetük poros, nincs is minden regénye lefordítva. Nekem mégis az esetem valamennyi Perry Mason-történet, könyvespolcomon szép számmal sorakoznak a sárga Albatrosz-sorozatban és a Fekete Könyvek kiadásaiban.

„Perry Mason: Szerepe az ügyben egy rémült asszony telefonhívásával kezdődik.” (A félszemű tanú esete)

Leleményes gyilkosság, agyafúrt nyomozás, ügyes felépítés, amit ellensúlyoz egyfajta kellemes állandóság. Olvasás közben a múlt század első felének amerikai detektívregényes világát látom magam előtt: a felhajtott gallérú ballonkabátos hős (tárgyaláson öltönyös), akár egy klasszikus képregényben, mindig fölötte áll a többieknek, bájos titkárnője, Della Street pedig szőkén és talpraesetten asszisztál, tűzön-vízen át. Megnyugtatóan kiszámítható az esetek során lassan bontakozó szerelmi szál is Della & Perry között, ahogyan a kerületi ügyész rendszeres pofára esése szintén borítékolható, de Mason állandó megbízott nyomozóbarátja is folyton ugyanúgy panaszkodik a túl sok munkára vagy a túl rövid határidőre. A szereplőket mintha régi, idilli amcsi reklámplakátról vágták volna ki, olyan tökéletesek és szerepük szerint valók, így teremtve egyensúlyt meseszerűség és gyilkosság, a változatlan karakterek és a szokatlan bűntények közt. Gardner ezen a téren mindenképpen különbözik nagy elődjétől és mentorától, Raymond Chandlertől, akinek krimijeiben a kemény oldal felé billen el a mérleg. Úgy mondanám, Gardner könyvei finomabbak, nőknek valóak, Chandler pedig inkább a férfiaknak kedvez. Viszont vitathatatlan, hogy mindketten Edgar Allan Poe, a műfaj megteremtőjének köpenyéből bújtak ki, aki A holló című versében már feltalálta, hogyan kell tudományosan, lélektani fordulatokat használva detektívregényt írni, a sztori végénél kezdve, módszeresen visszafelé haladva – a hatás Gardner meglepő megoldásain jól tetten érhető.

„A történet elég szokatlan ahhoz, hogy érdekeljen téged.” (A művészi csapda esete)

Mason kizárólag érdekes ügyeket vállal. Nem a pénz hajtja, kíváncsisága űzi. Tehát annak rendje s módja szerint, leendő ügyfelei a legelképesztőbb problémákkal keresik fel irodáját, mi, olvasók pedig örülhetünk, hogy újra meg újra egy nem mindennapi, izgi eseten rághatjuk le körmeinket. Egyébként, mint nézők is nyomon követhetjük Masont egy a 60-as évek környékén a CBS csatornán futott sorozat 9 évadján keresztül, melyet 3 Emmy-díjjal ismertek el, de nekem annyira nem jöttek be az ottani karakterek, könyvben sokkal jobbak, ütősebbek.

Árnyékban, könnyű nyári olvasmánynak ajánlom, hűs limonádéval, vagy a helyett. „Egy autóbaleset, egy szerelmi történet, egy sánta kanári és Kandi Néni. Mi lehetne jobb?” (A sánta kanári esete)

Megosztás: