„A legőrültebb a szájpadlásodra ragadó mogyorókrémtől való félelem.”
Az a borzongató érzés a bőröd alatt. Amitől felgyorsul a légzésed, és megfeszülnek az izmaid. A szíved olyan gyorsan kezd verni, hogy azt hiszed, kiugrik a mellkasodból. Érzed, ahogyan a szorongás elárasztja a fejedet, és felébreszti a legrosszabb rémálmaidat. A térdeid összecsuklanak, mert tudod, hogy nem menekülhetsz: ez a félelem.
De mi lenne, ha a legnagyobb félelmeink csak bámulnának minket, mi pedig menekülés helyett nevetnénk rajtuk? Bemutatjuk Powers Capotet, egy kubai pszichiátriai ápolót, aki a fóbiákat humorral és pólókkal kombinálja a Phobia Shop formájában. A pólóbolt weboldala szerint a Phobia Shop célja, hogy szórakoztassa az embereket, és arra ösztönözze őket, hogy nevessenek a félelmeiken.
Capoteval a félelmeiről beszélgettünk, arról, hogy mi késztette a pólóbolt beindítására, és hogyan tervezi felhívni a figyelmet a mentális betegségekre.
Milyen félelem késztetett arra, hogy belekezdj a Phobia Shop működtetésébe?
Powers Capote: Volt néhány. Ápolóként rengeteg félelmet lát az ember. A kórházban a tűktől való félelemmel találkozunk a leggyakrabban. Sok beteg szenved ettől. Nagyon jó vagyok az emberek megnyugtatásában. Rá tudom venni őket, hogy lazítsanak, annak ellenére, hogy hatalmas stressz alatt vannak, és nagyon félnek. Elkezdtem játszani a pólók ötletével, eleinte gyakori félelmekben gondolkodtam, majd kiterjesztettem az ötletet a kevésbé ismert fóbiákra is. Mindig is érdekelt az emberi elme, ezért szereztem mesterszakos diplomát pszichiátriából. A hét minden napján 24 órán keresztül csak a fóbiákkal foglalkozom.
Hogyan lett a tűktől való félelelmből pólóminta?
Amikor már megvolt az ötlet, több különböző üzenet kitalálásával játszadoztunk. Például, van egy olyan félelelem, amit Cacophobiának neveznek, ez a csúnya emberektől való félelmet jelenti.
Azt akartuk ráírni a pólóra, hogy “Nem sekélyes vagyok, hanem Cacophobiás!”
Némi kutatómunka azonban ráébresztett, hogy az emberek már nem szeretnek üzeneteket olvasgatni, inkább a logókat kedvelik. Így kezdtünk el logókat tervezni a fóbiáknak. Egy kicsit absztrakttá szerettük volna tenni őket. Itt van például a békáktól való félelem. A béka képe helyett fogtuk a béka lábait, és gonosz békalábakká változtattuk őket. Azt nem akartuk, hogy túl disney-s vagy túl sötét legyen, csak egy kis fricskát szerettünk volna adni neki. Legelőször a tűktől való félelemmel készültünk el. Rögtön egy voodoo baba jutott eszembe: a legtöbb ember azt gondolja, hogy a voodoo baba gonosz és félelmetes. Nem akartam, hogy túl morbid legyen, ezért rajzfilmfiguraszerű dizájnt készítettünk. Ezután összeálltam egy tervezőgrafikussal, és levédettük a logókat.
A tűktől való félelem után hogyan döntöttétek el, hogy melyik fóbiát válasszátok a következő pólódizájnhoz?
Az összes fóbiát megismertem, nagyon sok volt, de azért nem túl sok. Mindig is szerettem a jól megcsinált, jól kigondolt pólókat, az olyanokat, amelyek párbeszédet indítanak. Amikor belekezdtem a kutatómunkámba, rájöttem, hogy több száz fóbia létezik, és a költségvetésünk nem volt elég arra, hogy mindet feldolgozzuk. Így elkezdtem szelektálni, és kiválasztottam az első tizenhatot. Semmiképpen nem akartam a klasszikusokkal kezdeni, mint az Acarophobia vagy a Claustrophobia. Ezeket is el fogom készíteni, de egy más jellegű keverékkel akartunk indítani. És el akartunk kerülni mindent, ami sértő lehet.
Az eddigiek közül a legőrültebb a szájpadlásodra ragadó mogyorókrémtől való félelem. Arachibutyrophobiának hívják.
Rajzoltunk egy hatalmas szendvicset, az egyik oldalán gonosz tekintetű mogyorókrémmel, és egy nagy, ijedt szájjal a másikon. Annak ellenére, hogy ez az egyik legfurcsább félelem, a legjobban keresett pólóink között van.
A következő egy olyan félelelem volt, amely gyakori a barátaim között: a főzéstől való félelem. Mindenkinek van egy anyukája vagy nővére, akik utál főzni, ha éppen nem ők maguk paráznak tőle. A pólóhoz egy fazék képét használtuk.
Nekem a nedves álmoktól való félelelem a legérdekesebb. Azok az emberek, akik ettől félnek, általában nagyon vallásosak, és azt tanították nekik, hogy a szexuális vágyak a gonosztól valóak.
Miért kell ennyire alaposan meggondolnod, hogy melyik félelmet választod?
Nem kifigurázni akarom a fóbiákat, hanem azt szeretném, ha az emberek befogadnák őket. Ráadásul lehet belőlük bolondos logót és pólót készíteni. Azt akarom, hogy az emberek befogadják a félelmeiket és nevessenek.
Te magad így fogadod be a félelmeidet?
Igen, egyszerűen befogadom őket. Az életemben történt változások miatt egy új gondolkodási módszert fejlesztettem ki, amely az elfogadáson alapul. Elfogadom a félelmeimet.
Kinek szánod a pólóidat?
Nem feltétlenül kell, hogy legyen egy fóbiád ahhoz, hogy viselhesd őket. Találkoztam egy hölggyel, aki megvette a hústól való félelmet, de nem azért, mert valóban fél tőle, hanem mert éppen egy grillpartira igyekezett. Olyan pólókat is akartam csinálni, amelyek különleges alkalmakhoz illenek. A könyvektől való félelmet a végzősöknek készítettem – nem csak olyan gyerekeknek, akik utálják a könyveket. Azt gondoltam, hogy ez szuper ajándék lehetne. A dolog túlmegy a fóbiákon. Az is a céljaim közé tartozik, hogy felhívjam az emberek figyelmét a mentális betegségekre.
Hogyan kapcsolódik a mentális zavarok kérdése ezekhez a pólókhoz?
Ápolóként évek óta az egészségügyben dolgozom, és észrevettem, hogy az emberek előítéletesek a mentális betegségekkel szemben. Ez szörnyű, ráadásul hatalmas mennyiségű mentális problémákkal kapcsolatos kutatómunka megy kárba, mert nem használják fel az eredményeket. A mellrák vagy a cukorbetegség esetében ez nem így van.
Senki sem fél attól, hogy arról beszéljen, hogyan élte túl a rákot. Az emberek nem érzik azt, hogy ítélkeznének felettük. De ha depresszióban vagy függőségben szenvedsz, azzal senki sem tud mit kezdeni.
Még a szakmabeliek között is vannak néhányan, akik nem szeretnek depressziós betegekkel dolgozni, mert lehetnek öngyilkos hajlamaik.
Egyszerűen fel szeretném kelteni az emberek figyelmét, még ha csak apróságokban is. Ezek közül a fóbiák közül néhány megbéníthatja az embert. Sokan el sem hagyják a házat, vagy képtelenek emberek között lenni, vagy nem tudnak beszállni a liftbe. Remélem, hogy amit csinálok, ablakot nyit más témákra is, és nem csak a furcsa, vicces félelmekről fog szólni, hanem súlyosabb problémákról, amelyeket a társadalom remélhetőleg el tud majd fogadni, és akar majd róluk beszélni.
Dolgozol együtt karitatív szervezetekkel?
A jövőben fogok. Autista gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Nekik nagyon sok fóbiájuk van. De még nem vagyok biztos benne, mivel olyan sok ötletem van, hogy hogyan járulhatnék hozzá a környezetem életéhez. Még nem döntöttem el.
Mit gondolsz, mi lesz a Phobia Shopból?
Ismert márka lesz, amely képes megmosolyogtatni az embereket, több nyelven is megszólal, és más kultúrákhoz is el tudja juttatni az üzenetet. Ha a vállalkozás sikeres lesz, szeretnék létrehozni egy szervezetet, amely segít a mentális betegségekben szenvedő embereken.
– Amelia Arce
A cikk fordítás. Az interjú eredeti nyelven itt érhető el.
