Valami, ami mindent megváltoztat, és már sosem lesz a világ olyan, mint előtte. Nem lehet. – Sárközi Richárd Sepercese
– Nyugodalmas estét, itt a lelkisegély-szolgálat, miben segíthetek?
– Nyugodalmas? Létezik még olyan?
– Mindannyian ebben reménykedünk. Mesélje el, mi nyomja a lelkét!
– Az én lelkemet? Az én lelkem nagyon nehéz most. Nem is tudom hol kezdjem.
– Történt valami?
– Igen, valami… Valami, ami mindent megváltoztat, és már sosem lesz a világ olyan, mint előtte. Nem lehet.
– Próbálja meg elmesélni, hátha tudok segíteni.
– Segítség? Áh! Az én esetben olyan már nem lehetséges. Az egész úgy kezdődött, hogy a feleségem elvitte autóval a gyerekeket az anyósomékhoz. Még picik, úgyhogy nekem kellett a fát díszíteni. Nem is foglalkoztam mással, csak a fával és a díszítéssel, hogy minden szép legyen… Hogy minden szép legyen nekik… A gyermekeimnek… (szipogás)
Nem tudom folytatni, nem tudom hogyan tovább, nem tudom, mit fogok ezentúl kezdeni magammal, fogalmam sincs, hogy lehet így élni.
– Beszélje ki magából! Meglátja, az segíteni fog. Folytassa, mi történt a díszítés után!
– Csörgött a telefon. Az a rohadt telefon… (sírás)
– Ki volt az?
– A feleségem. Akkor még nem sejtettem…
– Vannak dolgok, amelyekre nem lehet felkészülni. Még ha tudná az ember előre, hogy bekövetkezik, akkor sem.
– Vannak.
– Folytassa!
– Felvettem. A feleségem hangjában volt valami furcsa, izgatott volt, mégis fáradt. Végtelenül fáradt. Azt mondta… Sosem felejtem el, amit akkor mondott. A szavai itt visszhangzanak a fülemben, mintha folyamatosan őt hallanám. Azt kérdezte: Drágám, kész vagy? Itt vagyunk a lépcsőházban. Azt feleltem: igen, kész. És akkor megtörtént az, amire nem számítottam. Teljesen kétségbe vagyok esve.
– Mondja el, mi volt az. Könnyítsen magán!
– Felértek, ott voltak, és akkor belémhasított a felismerés: boldog vagyok!
– (Szipogás a túloldalról.)
– Boldog. Életemben először. Mondja meg, hogyan tovább!
– (Sírás és orrfújás.) Csak így tovább. Köszönöm, hogy hívott. Boldog karácsonyt!
– Boldogot!
