Archív

Karácsonyi időgép

Folsovarosi templom es rendhaz

Visszazuhanunk a 18. századba, ahol Grozdits Hahó beszélget Somogyi Elek minorita szerzetessel.

Folsovarosi templom es rendhaz

Visszazuhanunk a 18. századba, ahol Grozdits Hahó beszélget Somogyi Elek minorita szerzetessel.

Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a minket körülvevő világ – és benne a Karácsony – nem változik. Pedig az ünnep olyan, mint az őszinte beszéd: koronként más és más. Éppen ezért érdemes egy interjú erejéig elutazni a XVIII. századi Szegedre, s megkérdezni Somogyi Elek (1752-1805) minorita szerzetest.

Látogatásunk idején Somogyi Elek a Szeged felsővárosi minorita templom mellett lakik és dolgozik. Nemrég jelent meg Idvességes múlatság című munkája Pesten, Füstkuti Landerer Mihály nyomdájában. A holtig tanuló, jó papot azért kerestük fel, mert ő még tudta a választ azokra a kérdésekre, amiket mi már fel sem merünk tenni. Nehezen indul a beszélgetés – nagyot fordul a világ kétszázegynehány év alatt! Aztán kialakul a közös nyelv, s Elek páter készségesen válaszol a legfurább, ördögtől sugallt kérdésekre is:

Minémű üdős volt a Boldogságos Szűz, midőn Krisztust méhébe fogadta? – szegezem neki a pikánsnak szán kérdést.

Életének tizennegyedik esztendeje után négy holnapokat eltöltvén, s az angyaltól köszöntvén vette Isten Fia megtestesülésének üzenetét – a szikár embernek szeme sem rebben, őt még nem fertőzte meg a felvilágosodás: hittel tud. De nincsen benne prűd képmutatás, az álszemérmes álszentség sem:

Miért született Krisztus férfiúnak jegyeztetett szűztől? – kérdezem ártatlan képpel, hiszen erre a kérdésre a következő ezredforduló táján mindenki pirul és dadog.

Azért, hogy senkinek ne lenne oly gonosz vélekedése az ő anyja felől, mintha tisztátalan élet miatt esett volna teherbe. Annak okáért inkább akarta azt szenvedni Urunk, hogy üdő szerint (azok, akik őtet nem jól ismerék) József fiának, és házasságból született magzatnak tartassék, noha férfiúi cselekedet nélkül fogantaték és születék – Elek páter szemében mintha huncutság csillogna, és érveit a praktikum oldaláról is megtámogatja. – Továbbá szükséges, hogy szűz Máriának jegyese lenne, ki mind őreá, mind fiára gondot visel.

Mely helyen született Krisztus? – teszem fel zavaromban a könnyed kérdést, amire mindenki tudja a választ. – Az istállóban ott valának-e az ökör és a szamár? – próbálkozik a bennem lakó kisördög, de a válasz erre is kész:

Igen is ott valának – mondja a páter a legnagyobb természetességgel –, mert szent Jeromos Paula asszony felől azt írja: Betlehembe érkezvén bement a Megváltónk barlangjába, és ott látá a szent Szűznek szállását, és az istállót, amelyben megismeré az ökör az ő Urát, és a szamár az ő Ura jászolát.

Karácsonyról beszélgetve tisztázni kell, hogy először „Nagy Karácsonyról” beszélünk, bevallom, a megkülönböztetés gondolata nem érintett meg, amikor gyermekien nagy pofával a „kiskarácsony, nagykarácsony”- t énekeltem.

Ezt a szót faragták a régi magyarok a deák szóból Incarnatio, megtestesülés, Carnatio, s abból rontották a szót karácsony – magyarázza kérdezés nélkül, mert már biztos benne, hogy furcsa szavaimmal csak hihetetlen tudatlanságomat próbálom elfedni. Nem-létező tekintélyemet sikerül helyreállítani, amikor a betlehemezésről beszélünk, de XXI. századi önbizalmam pillanatok alatt porba hull, amikor kiderül, hogy nagykarácsonykor nincs ajándék! Az ajándékozás ideje kiskarácsony, azaz újesztendő napja! De, ha az egyházi újév Adventtel kezdődik, időszámításunk pedig – elméletileg! – Krisztus születéséhez van igazítva, mitől újesztendő az újév, pontosabban:

Miért neveztetik ez a nap újeszendőnek?

Egyedül csak azért, mivel a világi esztendő ezen a napon veszi kezdetét – vonja meg a vállát Somogyi Elek – a régi rómaiak is a maguk esztendejét azért kezdték ez üdő tájt, mivel a nap is e tájban tér meg az égnek abroncsán, s hosszabbodik, a világosság növekedik, a setétség pedig kisebbedik.

Az újévi ajándékozásról pedig így beszél a rég elhunyt szerzetes:

Ezt a szokást követik még mostanában is sokan, kiváltképpen a nagyúri renden és méltóságban lévő személyek, midőn egymásnak ajándékokkal az igaz barátságnak és szeretetnek kedvéért szoktak kedveskedni. Bonifácius nevű ötödik pápa a többi között egykor az angliai Edelburga királynénak küldött ajándékul egy ezüst tükröt és egy aranyozott elefántcsontból való fésűt. Nem ok és titok nélkül küldettettek ezek a csekély ajándékok a szentséges pápától; mert ezek által meg akarta jelenteni a királynénak, mennyire szükséges néki a fésű és a tükör. Szükséges volt néki a tükör, hogy a tükörben nézze magát és vizsgálja meg lelkiismeretét, és lelki szemeivel lássa meg az ő bűneit, istentelenségeit. Szükséges volt a fésű, hogy ezzel fésülné az ő fejét, azaz tartana penitenciát, és a szent gyónás által tisztítaná meg lelkét a sok utálatos bűnöktől.

Azóta, az ajándékozás áthelyeztetett, s (m)értéke is megváltozott. Somogyi Elekkel még hosszan beszélgettünk a hideg szerzetesi cellában, s megtudtam, ki volt, aki körülmetélte Krisztust, sőt azt is, „minémű ábrázatú és termetű volt Krisztus”, de ez már igazán nem szorítható egy karácsonyi interjú keretei közé…

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top