Röntgen címmel jelent meg Méhes Károly 2001 és 2012 között írt verseinek gyűjteménye, amiből itt négy verset és Vörös István ismertetőjét olvashatjátok.
Azt a mondatot
Minden nap észre fogom venni
azt a mondatot, amit csak én
hallhatok meg. Az, hogy minden
nap leírom majd azt a mondatot,
amit csak én írhatok le,
végtelen nagyképűség lenne.
Igazából napok óta nem vágyom
másra, mint hogy Prágában üljek,
fent, Strahovban, a Fekete Bivalyban,
szafaládét egyek mustárral és
persze sört igyak, ottani sört,
amint nyolcvankilenc tavaszán.
Lassan egy hete minden nap
eszembe jut az az álomi nap
a cseh szakikkal, akik ott
töltötték az egész délelőttöt,
sőt vélhetőleg egész életüket.
És ez a kép nem a múlt, nem
emlék, hanem lélekdarabka,
voltaképp én vagyok, csakis én.
Enlelkébe harapó ember,
ki önmagára vágyakozik.
Aztán eléred a hegyet
Aztán eléred a hegyet
a hegy kopár és zöld kövek
borítják a szél olyan mintha
a kövekhez szorítanád arcodat
Visszafordulsz de az út
ahol eddig jöttél nincs sehol
a köd mázsás kapuként
ereszkedett le mögötted
A hangok hiánya rémiszt
úgy hitted a csoda sosem néma
legalább egy sóhajt de szádat
két ujjal préselik össze
Mégis megnyugtat hogy
semmi sincs úgy ahogy vártad
a hegy tényleg több és
magasabb rendű mint te vagy
Nem hunyod le a szemed
nehogy megjelenjen bármi
emlék mert nagyon fájna: lám
nem érdemled meg a semmit
Retúr
Valaki régen
lámpással kezében
a havas éjszakában
elindult hátra.
Ment, haladt szépen
vissza az életében.
Úgy fájt a lába
mikor a szülőszobába
begyalogolt
s oly picinke volt
nem is tudott járni
történhetett már bármi.
Végtelen alagút
sötétjébe bújt
bele a nagy titokba
a helyére a tokba
s nem maradt más utána
egy néma száj sikoltása.
Egy nap van ilyen
A végtelen idő áramából
mint nyúl a cilinderből
előbújik a lányom
Meg kell néznem közelebbről
vajon más-e mint az álom
közben cummog az emlőn
Nézem a lelapuló orrát
két hajforgóját hosszú fejét
Mondják: mosolyog rád!
Hat éve hogy a lassú füstöket
a szülészet ablakából
lestem most már bármi jöhet
véltem s ez nem változott
ez az egy Többé nem csak
por és hamu vagyok
Méhes Károly, a középnemzedék egyik legkiválóbb, legaktívabb prózaírója, költőként indult, és sosem hagyott föl a versírással sem. Az utóbbi években két összegző jellegű memoár-regénnyel lépett az olvasók elé. A Túl élő-ben korai gyerekkorát és súlyos betegségének történetét mondta el, olyan eleven erővel és felkavaró (ön)iróniával, hogy munkája fontos állomása lett a magyar keserű-humor történetének (ezt ugyan még nem írták meg, de talán már Méhes miatt is érdemes lenne). E könyv folytatásaként jelent meg a Hegymenet. Itt négy pannonhalmai diákévét örökítette meg Méhes, művét beirányozva a jelentős iskolakönyvek, az Abigél és a Herry Potter közé, bár mivel nem ifjúsági munkáról van szó, ez a regény az Iskola a határon-nal való rokonságra is számot tarthat.
Ezek után határozta el Méhes Károly, hogy az eltelt egy tucat esztendő verstermését is összegezze, egyetlen akolba hajtsa, és aztán, mint a cím is mutatja, átvilágítsa, hogy a szövegeknek még a legrejtettebb zugaiban se maradjon semmi titok. A Röntgen nemcsak számvetés az eltelt 12 Méhes-évvel, melyben nem történt semmi különös, csak olyasmi, ami bármelyikünkkel megesett vagy megeshetett volna. A költő utazott: alkotóházba és nyaralni, bebarangolta Európát, gyerekei születtek, rácsodálkozott létezésükre, hűséget esküdött és újabb kapcsolatokba keveredett, közben saját magával is elmélyítette viszonyát, hűbb és hűtlenebb lett magához, felnőtt érett ember, férfi, akinek fanyar humorával ebben a kötetben is gyakran találkozhatunk, pl. a könyv egyik legjobb munkájában, ahol Kosztolányi Hajnali részegség-ét mondja el a saját szavaival. Illetve a versszavak Kosztolányiéi, lélegzetelállító verselését átveszik, de a föltárt világ egy kicsit szürkébb, egy kicsit maibb, egy kicsit igazabb, mint az eredetiben. Méhes világlátása mindig éles, pontos ebben a gazdag versanyagot felvonultató kötetben. Koráról adott jelentései nem légből kapottak, de van bennük légies könnyedség, emberi nehézkesség, felizzó, romantikus fokozatú szerelem. Ám amikor valami szélsőségesen pozitív vagy negatív dologra ragadtatná magát, rögtön figyelmezteti helyes arányérzéke, ellenpontoz, lassít, ironizál, vagy ha kell, komoly arcot vág.
Az évezred első tucat évének lírai horizontját nehezebben értenénk e nélkül a könyv nélkül, Méhes elkeseredett küzdelmet folyat, hogy ne legyen már éretlen fiatal, de még ne legyen megveszekedett öreg bölcs se. És gyakran talál a középbe, a céltábla közepébe, gyakran üt meg intenzíven mérsékelt hangot, ami megbékéltet minket a saját életünkkel is.
Vörös István