A mesterséges intelligencia térhódítása megosztja a közvéleményt. Sokan a kulturális hatásai miatt aggódnak, mások inkább a társadalmi következményeket hozzák fel a használata ellen érvként.
A másik tábor pedig üdvözli a technikai újítást, és igyekszik mielőbb beépíteni a mindennapokba a használatát – akár egy színházi ajánlóra van szükség, akár a munkavégzés támogatására.
Abban azonban megegyeznek a vélemények, hogy a mesterséges intelligencia már része lett az életünknek. Olyannyira igaz ez, hogy már az orvosdiagnosztikát is hatékonyan támogathatjuk vele.
Lepu M5 AI 5 csatornás EKG holter
A Smartmedical EKG diagnosztikai termékei között megtalálható Lepu M5 AI 5 csatornás EKG holter egy olyan okoseszköz, aminek a működését a mesterséges intelligencia is támogatja. A készülék a szívritmust tudja figyelemmel kísérni akár 72 órán keresztül, amit a kialakításának köszönhető kényelmes viselet is segít.
A mesterséges intelligencia a kapott eredmények kiértékelésében játszik szerepet, így nem kell minden apró kérdéssel a kezelőorvosunkhoz fordulni. Azonban az AI-funkció azt is jelezni tudja, amikor ezt haladéktalanul meg kell tennünk.
Az adatokat egyszerűen exportálhatjuk, és elküldhetjük orvosunknak, vagy elmenthetjük a számítógépünkön. A Lepu M5 kompatibilis a legáltalánosabb kórházi szoftverrel is – emiatt is alkalmas sokoldalú felhasználásra, az otthoni diagnosztikától egészen a kórházi környezetben való alkalmazásig.
A szív intelligens monitorozásának eszköze
Ez az EKG holter tökéletesen alkalmas arra, hogy akár 72 órán át folyamatosan mérje a szív működését. Ezt támogatja a kényelmes és kompakt kialakítás, valamint a nagy teljesítményű akkumulátor is, amivel hosszú távon is képet kaphatunk a szív állapotáról. A professzionális fejlesztésnek köszönhetően a készülék alkalmas arra, hogy kórházi körülmények között használják.
Az 5 csatornás EKG-rögzítés részletes ismereteket ad a szívritmusról, a mesterséges intelligencián alapuló kiértékelő funkció pedig gyorsabb és pontosabb diagnózis felállítását teszi lehetővé. A használata egyszerű, és lehetővé teszi, hogy valós időben figyeljük meg a szívműködést.
Kiknek ajánlják a készüléket?
A Lepu M5 AI EKG holtert elsősorban egészségügyben dolgozó szakemberek mindennapos munkájának megkönnyítésére fejlesztették ki. Ugyanakkor figyelembe vették a tervezéskor a beteg kényelmét is, valamint azt a körülményt, hogy a modern életvitel felfokozott tempója azonnali válaszokat követel.
Ez a szempont hívta életre az AI támogató szerepét, amit kiválóan ki lehet használni a mért eredmények elemzésében. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a továbbiakban nem lesz szükség szakemberekre, és gépek kezelnének bennünket. Az eredményeket minden esetben át kell beszélni a kezelőorvossal.
Az AI szerepe rohamosan növekszik, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy már az orvosdiagnosztika is eredményesen alkalmazza – megérkeztünk a jövőbe.




