Őze Áron kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját
Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai egyhangú döntéssel a Gedeon József Amfiteátrum-díjat az idén – közölte a szervezet csütörtökön.
A díjat Pócza Zoltán, a szövetség elnöke, a Kőszegi Várszínház igazgatója szerda este adta át a művésznek a színház A bosszú fogadója című ősbemutatója után, amelynek Őze Áron a rendezője.
Őze Áron a díj átvétele után elmondta:
már főiskolásként játszott nyári szabadtéri színházban, a Gyulai Várszínházban, éppen Gedeon József vezetése idején. Azóta is szinte minden évben megfordult színészként, újabban főként rendezőként a nyári színházakban.
„Szeretem a szabadterek szabadságát, a különleges helyszíneit, ezt az egyedülálló struktúrát, amely a magyarországi szabadtéri színházakat jellemzi” – tette hozzá.
Alkotóként és a dunaújvárosi Bartók Színház igazgatójaként is fontosnak tartja a kőszínházak és a szabadtéri színházak együttműködését. „Nagyon megtisztelő ez a díj” – hangsúlyozta, köszönetet mondva a szövetség tagjainak az elismerésért.
Kiemelte azt is, hogy a színház csapatmunka. „Ebben a díjban is sok mindenki benne van, aki segíti a munkámat. Nekik is nagyon köszönöm” – tette hozzá.
Pócza Zoltánt elmondta, hogy Őze Áront több szabadtéri színház is jelölte az elismerésre.
Az Amfiteátrum-díjat – amely 2017-től viseli Gedeon József nevét, ezzel is őrizve a szövetség alapítójának emlékét – évente ítélik oda egy-egy olyan színházi embernek, rendezőnek, színésznek, tervezőnek vagy más színházi dolgozónak, aki évtizedek óta tevékenyen jelen van a magyarországi szabadtéri színházi kultúrában.
Őze Áron először 1992-ben lépett fel a Gyulai Várszínházban, és míg a Nemzeti Színház tagja volt, hat éven át minden nyáron játszott Gyulán. Majd többször szerepelt és rendezett is a Szentendrei Teátrumban, a Zsámbéki Nyári Színházban, az Esztergomi Várszínházban, visszatért Gyulára is.
Szakácsi Sándorral együtt 2000-ben alapítója volt a szintén szabadtéri Pécsváradi Várszínháznak. Rendszeresen rendez 2022 óta a Kőszegi Várszínházban, ahol ezúttal F. Tóth Benedek darabját, A bosszú fogadóját állította színpadra.
A Szabadtéri Színházak Szövetsége 1997-ben alakult, a szakmai szervezetnek jelenleg 16 tagintézménye van.
Tavaly nyáron a szövetséghez tartozó szabadtéri színházaknak – három hónap alatt – összesen csaknem 500 ezer nézőjük volt, 39 saját bemutatóval várták a közönséget, és mintegy 600 előadást játszottak, többet, mint 2022-ben és 2023-ban – olvasható a közleményben, amely szerint a díj átadása hagyományosan azt is jelzi, hogy elindult a szabadtéri színházak szezonja.





