Tihanyi Balázs és munkatársai egy különleges temetkezési helyet elemeztek a Hajdú-Bihar vármegyei sárrétudvari-hízóföldi temetőben, ahol a 10. századból származó női csontvázat találtak, teljes fegyverzettel eltemetve.
A felfedezés különösen figyelemre méltó, mivel ez az első ilyen jellegű sírlelet a régióban, és komoly kérdéseket vet fel a honfoglalás kori társadalomban betöltött női szerepekkel kapcsolatban.
1. A temetkezés kulturális és történeti kontextusa
A honfoglaló magyar törzsek 9. század végi, 10. század eleji letelepedése során a zsákmányszerző kalandozások váltak jellemzővé. Az ilyen periódusokból származó temetkezésekben gyakoriak a fegyverzettel eltemetett férfiak, ám a női katonák sírjai ritkák, sőt, gyakran vitatottak. Egy nő fegyverrel való eltemetése nem feltétlenül jelenti, hogy az elhunyt harcolt, de a sír leletanyaga és a körülmények alapos vizsgálata ebben az esetben erősíti a harcos női identitás hipotézisét.
2. Az interdiszciplináris kutatás eredményei
A kutatás genetikai és morfológiai vizsgálatokra támaszkodott, amelyek egyértelműen igazolták, hogy a 63. számú sírban nyugvó halott nő volt. A csontok állapota ugyan rossz, de a koponyából és más testrészekből nyert genetikai adatok, valamint a morfológiai jellemzők megerősítették a nemet. Az ilyen típusú interdiszciplináris vizsgálatok kiemelten fontosak, mivel lehetővé teszik a régi leletek új szempontok szerinti értelmezését.
3. Temetkezési tárgyak és társadalmi jelentőségük
A sírban talált tárgyak gazdagsága és változatossága különleges:
Fegyverek: Egy tegez, egy nyíl és nyílvesszőtöredékek utalnak arra, hogy az elhunyt kapcsolatban állhatott a harcos életmóddal.
Ékszerek: Ezüst hajgyűrű, üveggyöngyök és féldrágakő gyöngyök társadalmi státuszt vagy rangot jelezhettek.
Testhelyzet: Az enyhén ferde fekvés és a tárgyak szokatlan elrendezése egyedi szimbolikára vagy szándékra utal.
A temetkezés összetettsége a korszak társadalmi hierarchiájának és szimbolikus rendszereinek egyedi példája lehet.
