+ Színház

A miskolci társulat 98%-ban Béres Attila igazgatói posztját támogatta

Béres Attila

Béres Attila marad a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója a következő öt évben is – döntött a város képviselő-testülete egyhangúlag.

Béres Attila marad a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója a következő öt évben is – döntött a város képviselő-testülete egyhangúlag csütörtökön.

Méder Noémi, a teátrum sajtókommunikációs munkatársa tájékoztatása szerint az igazgató a színház társulata előtt azt mondta, a közgyűlésen nemcsak neki, hanem a művészeti tanácsnak is bizalmat szavaztak, így Keszég Lászlóval, Rusznyák Gáborral, Szabó Mátéval, Szőcs Arturral, Cser Ádámmal és Kozma Attilával tovább folytathatják az évekkel ezelőtt elkezdett munkát.

Az igazgatóválasztás folyamatának és a várakozás legmeghatóbb pillanatának Béres Attila az egy héttel ezelőtti társulati szavazást nevezte meg, ahol a társulat 98 százaléka őt támogatta.

Az újraválasztott direktornak Veres Pál, Miskolc polgármestere is gratulált Facebook-oldalán, ahol azt írta, „hatalmas öröm” számára, hogy a város közgyűlése ismét bizalmat szavazott a színházigazgatónak.

Béres Attila mellett Horváth Ádám operaénekes pályázott a posztra.

A legfrissebb színházi hírek

Népszerűek

To Top