A mai olvasó számára hátborzongató esti lektűr Kuo Csü-csing (Guo Jujing) hat évszázados műve, A szülők iránti odaadás 24 példázata.
Egy nő saját máját vágta ki, hogy táplálja beteg édesanyját, egy fiú egész éjszaka ruhátlanul virrasztott szunyókáló szülei mellett, hogy elűzze a vérszívó szúnyogokat, egy férfi pedig magát adta rabszolgaságra, hogy kifizesse apja temetésének költségeit.
Ezek a történetek annyira ismertek Kínában, mint Grimm meséi Nyugaton, a szöveg szerepel az iskolai tananyagban is, de ma már nem nagyon hat az ifjabb nemzedékre. Ezért a kormányzat átdolgozta a klasszikus alkotást, talán abban a reményben, hogy hatására egyre több kínai fog szakítani növekvő egocentrizmusával és ki tudja, tán még haza is fog telefonálni időnként szüleinek. Ám mint arról a The New York Times beszámolt, a kötet meglehetősen ironikus fogadtatásban részesült.
Az új szöveg gyakorlati javaslatokat tartalmaz arra, hogy miként lehet bearanyozni a szülők öregkorát. Az olvasókat arra biztatja, tanítsák meg a felmenőket arra, hogyan kell használni az internetet, esetleg vigyék el a mamát egy klasszikus film megtekintésére vagy fizessenek be egészségbiztosítást a nyugdíjas szülőknek.
„A család a társadalom magja” – mondta a lapnak Cuj Sü-huj (Cui Shuhui), a kínai nőszövetség illetékese, aki az időskor problémáival foglalkozó országos bizottsággal összefogva magatartási tanácsadót szerkesztett, és ennek előkészítésére két éven át gyűjtötték az anyagot koros kínaiakkal folytatott beszélgetésekben.
A jámbor szándékok eddig főleg gúnyos kommentárokra ihlették az olvasókat, ám a szerzők intencióitól függetlenül kiindulópontjává váltak az arról szóló vitának, hogy vajon a túlterhelt gyermekek helyett nem inkább a kormánynak lenne-e feladata gondoskodni Kína rohamosan gyarapodó idős korosztályáról.
A több mint 1,3 milliárd lakosú országban, ahol munkát keresve százmilliók hagyták el korábbi vidéki otthonaikat, a szülők iránti szeretet 24 új példája sokak szerint ugyanolyan távol áll a modern Kína gondjaitól, mint az évszázados előző lista.
Mit lehet például kezdeni azzal a tanáccsal, hogy a gyermekek minél gyakrabban vigyék utazásra szüleiket? Ezt megtehetik a sikeres szabad foglalkozásúak vagy vállalkozók, de elképzelhetetlen a munkások, különösen a 252 millió vándormunkás esetében – a turistáskodás öröme számukra szinte ismeretlen. Márpedig a hivatalos statisztikák szerint a vándormunkások száma évente 4,4 százalékkal nő, csak tavaly mintegy 11 millió vidéki érkezett faluról a kínai városokba, míg korosodó szüleik otthon maradtak.
Csang Jang (Zhang Yang) pekingi gyümölcsárus csak nevetett azon, hogy vakációra kellene vinnie szüleit. Gyakorlatilag folyamatosan dolgozik, magyarázta, még arra is csak ritkán jut ideje, hogy felkeresse szüleit Pekingtől 650 kilométerre található lakóhelyükön. „Előfordult, hogy négy év is eltelt két látogatásom között. Itt Pekingben az üzlet jól megy, de furdal a lelkiismeret, mert távol vagyok a szüleimtől” – mondta.
Az egyre hajszoltabb ütemben élő társadalom követelményei ellenére a szülők iránti tisztelet és szeretet konfuciánus eszméje mélyen beágyazódott a kínai társadalomba. A hagyomány szerint a gyerekeknek szüleikkel kellett élniük és gondoskodniuk kellett róluk öregségükben – ez az egyetértés egyfajta biztonsági hálót jelentett a múltban. Ám ez a szokás gyorsan halványodik, ahogy a gyermekek szembesülnek az idős szüleikről való gondoskodással járó szervezési és pénzügyi terhekkel.
Különösen nehéz a helyzet az utóbbi években született számtalan egyke számára, aki az 1970-es években bevezetett szigorú családtervezési intézkedések után jött a világra. A demográfusok az úgynevezett üres fészkek számának sokasodásáról beszélnek: ezekben egyedül élnek az idős emberek, miközben gyermekeik távoli városokban építik fel a maguk otthonát.
Ma már a háztartások több mint 50 százalékát képezik ilyen üres fészkek, egyes városi területeken az arány 70 százalék. Az állami Hszinhua hírügynökség egyik 2011-es jelentése szerint a 185 millió 60 év feletti kínai csaknem fele távol él gyermekeitől – az előző nemzedék idején ez elképzelhetetlen lett volna.
Csen Hszü, aki egy PR-ügynökség munkatársa, saját szavai szerint sokat töpreng azon, hogy folytassa-e karrierjének építését vagy térjen vissza szüleihez a távoli Csecsiang (Zhejiang) tartományba. „Valahányszor hazalátogatok, látom, hogy öregszenek és ez elszomorít. De ha az ember hozzászokott a Pekingben adódó lehetőségekhez és kulturális kínálathoz, nehéz elhagyni a várost” – mondta Csen kisasszony egy kávéház asztalánál.
A demográfusok becslése szerint a 60 év fölötti kínaiak száma 2050-ig háromszorosára nő, miközben a kínaiak átlagéletkora meghaladja majd az amerikaiakét, jövedelmük viszont még a megélhetés szerényebb költségeit figyelembe véve sem lesz több az amerikai átlagjövedelem harmadánál.
Így érthető, hogy a kínai vezetés mind nagyobb fontosságot tulajdonít a szülők iránti tisztelet és szeretet gondolatának. Tavaly a kínai törvényhozás elé olyan javaslat került, amely kötelezővé tenné az otthon maradt élő szülők „gyakori” meglátogatását távol élő fiaik és lányaik számára – bár még elfogadása esetén sem lenne világos, hogyan lehet végrehajtani.
A 24 új példa mindenesetre az öregek magányát szeretné enyhíteni. Javasolja a fiataloknak, hogy minden évben egyszer rendezzenek születésnapi ünnepséget szüleiknek, vagy hallgassák őket figyelmesen, amikor felelevenítik a múltat. Még azt is szorgalmazzák, hogy segítsenek újraházasodni elözvegyült felmenőjüknek. Ennek nem minden érdekelt örül. „Igazán zavarba hozna a fiam, ha ilyesmivel próbálkozna. Ez ellenkezne a kínai hagyományokkal” – mondta az amerikai lap tudósítójának Hszü Csi-hao (Xu Zhihao) pekingi nyugdíjas a főváros egyik parkjában.
Forrás: MTI
{jcomments on}
