A sztárijgrádi csoda

Benedeket kollégája üzenete várta reggel a sztárijgrádi szálloda recepcióján: „Váratlanul Pétervárra kellett utaznom a hajnali géppel. Tegnap félrerakattam egy ikont egy régiségboltban. Csak készpénzt fogadnak el, de nem volt nálam annyi. 250 dollár az ára. Légy szíves, menj el érte, fizesd ki, és hozd el. Nagyon köszönöm, Géza.” Utána még az üzlet címe, és egy megjegyzés : „Ne izgulj, csak egy értéktelen, gyenge utánzat.” Utólag visszagondolva a „Ne izgulj” kitételre gyanút kellett volna fognia, de átsiklott felette.

Egy helyi bankkal folytatott tárgyalás után Benedek elindult megkeresni a régiségüzletet. A kis kócerájban egy apró, szakállas öregember bizalmatlanul méregetve fogadta. Géza nevének említésére felderült az arca, egy pillanat alatt kitessékelte az üzletben tébláboló embereket, bezárta az üzlet ajtaját, majd kicipelte a hátsó helyiségből a félretett műtárgyat. Benedek hátrahőkölt. Nem egy ikon, hanem egy másfél méter magas, legalább fél méter széles, hat gyönyörű ikonnal díszített kereszt állt előtte. Egy pillanatra felmerült benne, hogy elnézést kér, valami félreértés történt, sarkon fordul, és egyszerűen elhagyja az üzletet, de a látványtól valósággal lebénult. Szinte önkívületi állapotban csak a megbízás teljesítésére összpontosított anélkül, hogy végiggondolta volna az azzal járó következményeket.

− Tessék, itt van, de négyszáz − mondta az öreg. Benedek ellenvetését, hogy a kollégája üzenetében kétszázötven dollár áll, az öreg azzal verte vissza, hogy a nyelvi nehézségek miatt Géza nyilván félreértette az árat. Rövid, de intenzív alkudozás végén háromszáz dollárban egyeztek meg. Kifizette, az öreg remegő kezekkel régi Pravdákba csomagolta, spárgával úgy-ahogy összekötözte, majd felsegítette a vállára. Legalább húsz kiló volt. Ahogy kilépett az üzletből a hideg levegőn azonnal kijózanodott. Őrültség, ott kellett volna hagyni a francba − nyilallt bele − de már késő volt.

Odakint hóvihar tombolt, az első szélroham letépte az újságpapírokat a keresztről. Elég messze volt még a szálloda, de nem volt választása, folytatta útját a behavazott úton, vállán a csupasz kegytárggyal. Itt meg kell említeni, hogy Benedeknek hosszú, szőke szakálla volt, kissé kopott irhabundát, és egy lehajtott fülű usánkát viselt.

Egy nagy park közepén áthaladva néhány kóbor kutya csaholva a nyomába eredt. A szembejövő járókelők keresztet vetettek, néhányan megfordultak, és követni kezdték. Felgyorsította lépteit, de hiába, a követők száma nőttön-nőtt. A tömeg pravoszláv zsoltárokat kezdett énekelni, egy öregasszony elkapta a kabátja szegélyét, és megcsókolta. Egy fiatal lány autogramot kért. A helyzet kezdett egyre kínosabbá válni. Eszébe ötlött, hogy ha a főnökei fülébe jutna az eset, nemigen tudná kidumálni, hogy az üzleti úton két tárgyalás között Messiás jelmezben rögtönzött passiójátékot ad elő.

Egy buszmegálló mellett haladt el a menet, a bent álló jármű éppen indulni készült. Felugrott a buszra, kezével áldást intett a meglepett tömegnek. Szerencséjére a busz majdnem üres volt. Gyorsan levetette az irhabundáját, és beburkolta vele a keresztet. A következő megállónál leszállt, és vállalva a tüdőgyulladás kockázatát, zakóban tette meg a hátralévő utat a szállodáig. Mivel a kulcsot reggel elfelejtette leadni, a hátsó bejáraton át észrevétlenül fel tudta csempészni a keresztet a szobájába. Felhívta a helyi képviselőjüket, hogy sürgős ügyben azonnal jöjjön oda. Amikor Alekszej a szobába lépve meglátta Benedek szerzeményét, tátva maradt a szája, majd keresztet vetett.

− Mit akarsz ezzel csinálni? Repülővel nem tudod kivinni, de én se vállalom, még autóval sem – szögezte le azonnal.
– Lebeszélnélek róla, még ha akarnád is. De mit mondjak Gézának, ha enélkül repülök haza?
− Mondd neki, hogy elkobozták a vámnál. Mégis, hogy képzelte? Biztos lebukás.
−Na jó, de mi legyen vele?
– Egyelőre hazaviszem, majd kitalálok valamit – mondta Alekszej, majd felnyalábolta a keresztet, és magával vitte. Benedeknek nagy kő esett le a szívéről. Hogy nehogy valaki felismerje, másnapi elutazásáig már nem mert kimenni a hotelből.

Másnap hajnalban Alekszej nekitámasztotta a keresztet a nagytemplom kapujának, bedörömbölt a sekrestyésház ajtaján, és elhajtott. A többi már ismert a sajtóból. Az összes napilap első oldalon hozta a kereszt megjelenését a templom kapujában, és a különös kálváriát. Valamennyi csodának minősítette az esetet, csak egy helyi újság volt ünneprontó. Azt írta, hogy a busz utasai szerint a próféta külsejű ismeretlen nem kezelt jegyet, holott nem valószínű, hogy bérlete lett volna. Milyen megváltó az, aki még a menetjegyét sem váltja meg? – tette fel szarkasztikusan a kérdést az újságíró.

A templom pópája szakértői bizottságot kért fel az ikonegyüttes vizsgálatára. A bizottságnak gyerekjáték volt megállapítania az eredetét, a verdikt egyértelmű volt: azonos az 1716-ban Zagorszk egyik templomából elrabolt kereszttel. 1440 körül készült, Andrej Rubljov iskolájából került ki, bár az sem kizárható, hogy maga a Mester keze nyomát viseli.

Restaurálás után Sztárijgrád ortodox nagytemplomában állították fel az ikonosztáz közepén, ünnepélyes hálaadó mise keretében, melyet maga a moszkvai patriárka celebrált. Ezzel egyidejűleg elrendelte, hogy az ikonokkal díszített kereszt az egyetemes anyaszentegyház kebelére való csodás visszatérésének évfordulóját minden évben körmenettel ünnepeljék.

Az ereklye csodálatos visszatérését megelőző passió titokzatos szereplőjének kiléte – bár számos teória keletkezett – máig megoldatlan rejtély maradt.

Lackó Gábor

A legfrissebb irodalmi cikkek

Megosztás: