Az Országos Szezonnyitó Táncház időpontjára időzítve jelent meg a folkMAGazin legfrissebb száma. A címlapon és a borító többi oldalán Györffy István 1911-ben készített fotói szerepelnek.
Sebő Ferenc lejegyzésében Korondi Lajos, a Maros Táncegyüttes egykori irányítója – egy igazi székely góbé – mesél a sóvidéki táncokról, sőt a tánc lényegéről és szerepéről: A falusi élet keretén belül a tánc az nem tánc olyan értelemben, ahogy mi, szakemberek nézzük a táncot. Az egy életforma, az egy közlési forma. Az az anyanyelv szerves része, és ezzel ki is fejezik magukat a táncosok, de meg is értik egymást. De megérti, amint az előbb említettem, a körben ülő közönség is azt a nyelvet, amit egymásnak közölnek a táncosok. Ez egy olyan csodálatos dolog, hogy amikor egy fiú táncol egy lánnyal, arról akárki mondjon akármit, ő a táncolás-idő alatt pontosabban megállapítja, hogy ki az az illető, akivel ő táncolt. Jellembeli hovatartozását, a munkaszeretetét, az ügyességét, az okosságát, mindent-mindent a táncolás alatt felmérhet. Felmérheti azt is, hogy őt szereti-e, vagy nem, felméri azt is, hogy békés természetű-e, vagy nem, szóval mindent a világon. A táncolás alatt tökéletes életrajzot kap a lányról, és jellemábrázolást. Olyannyira, hogy az többet soha az életbe nem tud hozzápótolni semmit. Ezt merem állítani. De a lány is pont így meg tudja állapítani a legényről. Még azt is meg tudja állapítani, hogy ez hozzám való vagy nem. „Hozzám igen komoly, igen tartásos, jobb, ha nem kezdek ki vele”. Vagy a legény is: „Jaj, ez igen rázza magát, és inkább örül annak, hogyha hátulról látják, hogy milyen szépen mozog a szoknyája, mint annak, hogy hozzám közeledjék. Hát ez olyan lesz, hogy majd a végén elkiáltom magamat, hogy »az én babám kerek farú, hozzá jár az egész falu«, jobb lesz, hogyha nem jutunk el idáig”. Értem? És ehhez hasonlók. Szóval ez egy rendkívül fontos dolog, hogy a táncolás maga olyan jellemábrázolás, olyan megnyilatkozás volt, egy olyan nyitottság, amelyen keresztül a táncoló pár betekinthetett.
Kóka Rozália gyermekrovatába most olyan mesék kerültek, melyekben az Úristen és Szent Péter együtt járják a vidéket, s közben Péter megtanulja, hogy istennek lenni sem könnyű, sőt az is kiderül, hogy Szent Péter miért nem jár kocsmába.
Szávai József a tavankúti (Szerbia) bunyevác hagyományőrzésről mesél, Novák Ferenc 1979-es tanulmánya – A néptáncmozgalom művészeti irányzatai – máig ható érvénnyel elemzi a különböző irányzatok céljait és lehetőségeit.
Ábrahám Judit távolabbra tekintő sorozatának most közölt darabja a langák falusi építészetével foglalkozik. Persze nem ilyen rejtélyesen, hiszen már az elején elmondja azt, amiről nem feltétlenül kell tudnunk: kik a langák?
India északi részén, a radzsasztáni Thar sivatag nyugati felében laknak a langa zenészek, akik mindmáig elevenen művelik Radzsasztán tradicionális zenéjét. Nem csak zenéjükben, hanem mindennapi szokásaikban, életvitelükben is őrzik India ősi, falusi kultúráját. Életterüket a közvetlen környezetükben fellelhető anyagokból alakítják ki. Így építik házaikat, és ház körüli melléképületeiket (magtár, kecske ól, fürdőző helyiség, stb.) Az épületek által meghatározott élettér legfontosabb jellemzője az íveltség.
A délvidéki származású Cseresnyés Magdolna saját családjának sorsát felelevenítve mesél 1944 októberéről, amikor a szerb csapatok, szovjetek támogatásával, visszafoglalták Bácskát, és az azt követő vérbosszú alkalmával többtízezer ártatlan bácskai magyar között negyvenkét bukovinai székely családfőt is meggyilkoltak.
A lap közepén található fényképek- Trifusz Péter képei – egy elhagyatott nyugat-dunántúli parasztportát mutatnak. Egy helyet, ahol megállt az élet 1924. június 30-án éjszaka, amikor – mint az a kísérőszövegből kiderül – négy lövés dördült a pajtában. A frissiben megjavíttatott forgópisztoly markolata az áldozatok testvérének kezében volt.
A Magtár rovatban Murányi Sándor Olivér író harcművész-néptáncos regényéből olvasható egy vérbőnek induló, de aztán népi kultúrába forduló részlet.
A hagyományos népi ételeket bemutató rovatban, gróf Zichy István 1908-as bugaci „kalandtúrája” okán olyan ételekkel ismerkedhet meg az olvasó, mint a tarhó, a lebbencs és a fordított kása.
Nem mellesleg, praktikus információként a lap napi bontásban, három oldalon közli a táncházak és folk-klubok listáját…
…és van még benne érdekesség zsákszámra!
{jcomments on}
