Perintfalvi Rita írásában azt mutatja be, hogyan lehetünk képesek változtatni a helyzetünkön, megrögzött szokásainkon, egyáltalán annak a modelljéről olvashatunk, hogyan járhatunk magabiztosan a személyiségfejlődés útján.
Sok kemény helyzetet megéltem már az életben és mindig igyekeztem tanulni belőle. Néha sikerült is. Ez azért volt fontos, mert ha éppen valamilyen kudarc ért, azt megtapasztalva nem kevesebb akartam lenni, hanem több. Nem csupán a győzelmek és a sikerek gazdagítanak bennünket, hanem a bukásaink és kemény arcra eséseink is. Az életben minden, de tényleg minden lehet tanítás. És pont ez a szép benne.
A kérdés az, hogy a kudarcainkból akarunk-e tanulni? Van-e bennünk képesség az önreflexióra, s arra, hogy a bukás keserűsége után, túllépjünk az emésztő önvádon vagy azon, hogy a mindenért kizárólag másokat hibáztassunk. Mindkettő irány téves. Nem visz előre. Sőt, bebetonoz bennünket a saját korlátaink közé. Mert ha nem tanulunk a hibáinkból, akkor nem fejlődünk és nem tudunk előre lépni. Folyton ugyanott toporgunk és közben elszalad mellettünk az élet.
Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor egy régi baráttal beszélgettek és már hosszú-hosszú évek óta ugyanaz a lemez pörög nála, saját maga körül forog, mindig ugyanarról panaszkodik. Nem változik nála semmi. Már megint kihasználta egy pasi, már megint megcsalta egy nő, már megint kicsalták a pénzét, már megint nem kapta meg az előléptetést. Már megint és megint. Persze sokkal könnyebb másokon észrevenni a megakadást, mint saját magunkon. Hiszen nagyon nehéz az, hogy tükröt tartsunk a magunk számára. Ha pedig mások teszik meg ezt, az túl fájdalmas.
A hibáink, ahogy helyzetekben, emberi kapcsolatainkban viselkedünk, mintává válnak bennünk. Sőt habitussá lesznek. Egyre jobban megcsontosulnak és egyre inkább uralnak minket. Szinte a foglyaikká válunk. Úgy érezzük, hogy soha nem leszünk képesek a változásra. És attól a kínzó gondolattól, hogy már örökre ilyen lúzerek maradunk, még pocsékabbul érezzük magunkat. Pedig a változás lehetséges! Mégpedig ma! Nem holnap és nem holnapután, hanem ma.
Nagyon sok spirituális tradíciót vagy éppen filozófiai bölcseletet ismertem meg az évek folyamán, és ezek az utak mindig egy irányba mutattak. A változás kulcsa mindig a mában van. Soha nem a holnapban. Változni és változtatni csak itt és most lehet. Nem gondolkodni kell róla, nem hosszasan elemezni, hanem egyszerűen elkezdni csinálni! Bármilyen, hangsúlyozom bármilyen rossz szokás, habitus, viselkedési minta átírható. Csak el kell kezdeni.
És mindig csak a következő 24 órára szabad koncentrálni. Nem többre. A nap percekből áll. A perceket kell megnyerni és akkor meglesz a nap is a maga egészében. Este meg lehet pihenni és hálát adni azért, ami sikerült és elengedni azt, ami nem. S másnap újra kezdeni. Így lehet átkódolni minden rossz mintát. És így lehet a kudarcot sikerré formálni.
Nem igaz az, ha az ember egyszer beleragadt valamibe, akkor az már örökre úgyis marad. Ez csak akkor igaz, ha nem ismeri fel és nem is akar változtatni rajta. Mert a változás nem csupán lehetséges, de ez a létezők alapvető természete. Ezt már a görög bölcselő Hérakleitosz is felismerte, amikor azt mondta, hogy nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba, mert minden mozgásban van, semmi sem marad változatlan. Így te sem.
Csak rajtad múlik, hogy mit és hogyan teszel a következő 24 órában! Bontsd le percekre! Ne felejtsd, előbb a perceket kell megnyerned, hogy megnyerd a napot! Aztán ha ez a nap megvan, jöhet a következő! Így válhatsz egyre szabadabb és boldogabb emberré! Kezdd el!
Perintfalvi Rita írását az engedélyével közöltük Fcebook-oldaláról.
Korábbi beszélgetésünk Perintfalvi Rita teológussal:
