Szomorú évfordulónk volt október 2-án: immár több mint egy éve nincs köztünk Szakcsi Lakatos Béla. Egy szó szerint átláthatatlan, átfoghatatlan életművű ember, aki folyamatosan formálta és reformálta a magyar zenei életet, és akit pályatársak ezrei tekintenek örök inspirációnak. Eme zenészek közül most jó páran összeálltak, hogy a Szakcsi – Visszhangok című koncert keretében emlékezzenek zenésztársukra, mentorukra, barátjukra… vagy éppen édesapjukra. Szakcsi Jr-ral beszélgettem a koncert részleteiről, amely november 10-én, 19:30-kor lesz a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
Nagyon nehéz év áll Ön mögött, egy éve veszítette el az édesapját. Direkt került ennyire közel a koncert a halála évfordulójához?
Igen, volt egy ilyen aspektusa is. De nemcsak a halálának évfordulójára, hanem az életére, őrá, a zenészre emlékezünk. Még az év elején kezdeményezte Bércesi Barbara, aki nagyon jó viszonyban volt apukámmal, hogy tarthatnánk a Müpában egy ilyen emlékkoncertet, amelynek a szervezésből aztán én is kivettem a részemet.
Nagyon hosszú a közreműködők listája, és ők a koncert leírása szerint mind kapcsolatban álltak az édesapjával.
Ez az est fő tematikája. Arra a lehetetlen feladatra vállalkoztunk, hogy lemodellezzük az életpályáját: kronológiai sorrendben végigmegyünk a lemezein, és azok a muzsikusok működnek közre, akik ezeken a lemezeken játszottak, akik együtt turnéztak apámmal, vagy életének fontos állomásain jelen voltak. Persze rengeteg mindent ki kellett hagynunk, csak a nagyon fontos állomásokra szorítkozhattunk, hiszen az egész életmű bemutatása egy négy-öt órás vagy még annál is hosszabb koncert lett volna. A fontosabb dolgokat azért így is sikerült beleraknunk.
Mi mindent hallhatunk ebből a hatalmas életműből?
A koncert apám munkásságának elejével kezdődik, az 1970-ben alakult Rákfogó együttessel, vagyis azokkal, akik még élnek belőle. Ők voltak Magyarország első fúziós jazz-rock együttese, az ő koncertjeiken szólalt meg először Fender zongora, elektromos hangszerek: friss, újszerű hangzást hoztak a magyar zenei életbe. Furcsa fintora a sorsnak, hogy apám utolsó formációja pont a Rákfogó megújított változata volt.
Utána jönnek sorban a fontosabb állomások: az 1979-től együtt játszó Saturnus együttes Babos Gyulával, és így tovább, végig az összes lemezen, az összes formáción. De persze ha a közönség végig csak jazzt hallana, az nagyon tömény lenne, illetve nem is képezné le ennek a páratlan életműnek a teljességét. Ami nagyon fontos, az a koncert vége: apám ugyanis nagyon szerette a klasszikus zenét. Odáig volt érte, rengeteget hallgatta, sőt, fiatalon klasszikus zongoraművész akart lenni. Az én feleségem, Csík Laura is klasszikus zongoraművész, őt is nagyon szerette. Az is kifejezetten fontos volt neki, hogy öcsém, Robi is játsszon klasszikus zenét, inkább efelé terelte, nem a jazz-zongorista pálya felé.
Szóval ez a második rész úgy fog kinézni, hogy meghívtuk a Grazioso szimfonikus zenekart. Koncertmesterük Bangó Ferenc Kossuth-díjas hegedűművész, ő a Nemzeti Filharmonikusoknál is betölti ezt a pozíciót, és Alpaslan Ertüngealp fog vezényelni. Előbb Robi eljátssza velük Mozart A-dúr zongoraversenyének adagio tételét, majd apám utolsó művét, A Tudás Fája című misztériumjátékot adja elő a zenekar – ez nagyon-nagyon fontos volt a számára, épp hogy meg tudta még írni. Szövegét Bolyki György írta, Tóth Ibolya volt a zenei rendezője, Farkas Mihály kiváló cimbalomművész pedig a producere. Az is különlegesség lesz ezen az esten, hogy A Tudás Fája eredetileg CD-n jelent meg, és még soha nem került színpadra, így amit élőben hallhatunk itt belőle, az tulajdonképpen ősbemutató is. Itt sem mehet le az egész darab, mert az két óráig tart és amúgy is nagy apparátus kellene hozzá, de a nyitányt lejátsszuk belőle. Ezzel fejeződik be a koncert.
Édesapja életrajzai kitérnek arra, hogy klasszikus zongoristaként kezdte, de meglep, hogy később is ennyire közel maradt ehhez a világhoz. Vajon mennyire közel?
Bár néha kirándulást tett a klasszikus zenébe, de nem úgy, mint aki folyamatosan ezzel foglalkozik. Nagyon sokszor játszotta például Mozart D-dúr koronázási zongoraversenyét Hollerung Gáborral, de nem úgy, mint egy klasszikus zenész. Viszont pont ez volt benne a különleges: a kadenciákra improvizált, nem a megírtakat játszotta. Nem előadóként maradt meg benne a klasszikus zene, hanem az elméleti részével foglalkozott sokat, például Bachhal, Stravinskyval, Mozarttal, és ezeket a hatásokat is beleépítette a saját játékába. Amúgy is rengeteg forrásból inspirálódott, de többek között a klasszikus zenéből is.
Na igen, a látszólag könnyed improvizáció mögött hihetetlen tudás és zeneértés rejtőzött…
Mondhatjuk úgy is, hogy minél több információ van egy zenész fejében és az ujjaiban, minél több zenével van tisztában, annál jobban tud majd improvizálni. Ezek, ha nem is direkt módon, de tudat alatt megmaradnak az emberben, és az improvizáció alatt előjönnek. Egyébként apám nagyon szerette Eötvös Pétert, Kurtágot, Ligetit is, az ő darabjaikat is lelkesen tanulmányozta.
Gyűjtött cigány folklórt is. Ez is előkerül majd a koncerten?
Igen, megemlékezünk erről is. A ‘80-as évek elején egy híres cigány költő, Lakatos Menyhért vitte el apámat egy nagyon rosszul kinéző cigánytelepre. Szegény apám meglepődött, tényleg borzalmas körülmények között éltek az emberek, és éppen ott hallotta ezeket a különleges melódiákat, amelyeket szintén próbált beépíteni az életművébe. Egyébként akkoriban egy darabhoz ment gyűjteni, amelyen akkor dolgozott, és amely végül az első roma tematikájú musical lett, Piros karaván címmel. Csemer Géza írta a librettóját. És persze ott van a Na dara! lemez is, már a 2000-es évekből, amelyen apám a cigány folklórt keveri modern jazzel. Ebből is elhangoznak majd részletek a koncerten.
Milyen darabok lesznek?
Szinte csakis édesapám szerzeményei kerülnek elő. Pár kivétel van, de ezek is olyan művek, amelyek szorosan kötődnek apám életművéhez. Például a már említett Mozart-darab. Ez azért került bele, mert nagyon sokat beszélgettünk otthon Mozartról, és mindig arra jutottunk, hogy bár sok embernek vidámnak tűnik, nekünk Mozart egy picit szomorú. Ebben mindig egyetértettünk. Illetve egyetlen jazz-sztenderd hangzik még el, egy Thelonius Monk-szerzemény, a Round About Midnight. Ez pedig azért, mert akármilyen koncertet adott édesapám, ezt mindig eljátszotta. Pocsai Krisztinával énekeljük majd duóban.
Ki lesz jelen a színpadon a családból?
Három zongorista lesz a koncerten: Robi öcsém, én, valamint az unokatestvérünk, Oláh Kálmán, aki apámnak keresztfia is. Mi képviseljük a családot, és boldogan állunk majd egy színpadon a rengeteg vendéggel. Minden generáció képviselteti magát a műsorban, mindenki egy kicsit máshogy emlékezik apámra, és mindenki megszólaltat majd valamit ebből az óriási életműből. Talán tényleg az volt a legnehezebb ebben, hogy hol húzzuk meg a határt, kit hívjunk meg. Mert ha mindenkit meghívtunk volna, akihez apámnak valaha köze volt, akkor soha nem lett volna vége a koncertnek…
