Ez év szeptemberének elején rendeztek minikonferenciát gazdagság és szegénység témakörében Droppa György közéleti ember, környezetvédő közíró szervezésében Gödön. A konferenciáról Nógrádi Gábor korábbi írásában olvashattatok. Ennek apropóján észszerűnek látszott az ott elhangzott gondolatokat írásos formában összegyűjteni. A hozzászólásokat mától a gazdagság és szegénység címke alatt itt olvashatjátok. Hatodikként Tóth Zoltán közigazgatási szakember írását közöljük:
A pénz uralmáról és a szegénységről való emberi gondolkodás egyidős a családról, a magántulajdonról és az állam eredetéről való társadalmi gondolkodással. Több ezer év után folytatódott ez a gondolkodás Alsógödön. Beer Miklós r.k. püspök újszövetségi példázattal élt, és Jézust idézte: szegények mindig voltak és mindig lesznek. Iványi Gábor az 1988-89-es rendszerváltó időszakból mondott igaz történetet a SZETA megalapításának céljáról, amikor Solt Ottíliával együtt reménykedtek a mélyszegénység felszámolásában, de beletörött a bicskájuk a maguk szabta feladatba. Szunyogh Szabolcs a zsidó és keresztény vallási felfogás különbségeit elemezte: a zsidó felfogás szerint a szegénységet úgy lehet megszüntetni, hogy a tehetősek pénzkölcsönt adnak a szegényeknek, akik a pénzre alapozott munkájukkal maguk törnek ki a szegénységből, és visszafizetik a kölcsönt. A keresztény őstörténet szerint alamizsnát kell adni a szegényeknek; Jézus a gazdag ifjúnak a vagyonának a szétosztását javasolta a szegények között.
Az emberiség története mindig a pénz uralmáról szólt, alig voltak olyan társadalmi vagy egyéni kezdeményezések, amelyek a pénz uralmának a megszüntetéséről szóltak. Ritka kivételnek tekinthetjük a taoizmust, Jézus őskeresztény tanait, amelyeket a keresztény egyházak többsége látványosan megtagadott és megtagad ma is. A kivételek sorába tartoznak az utópista szocialisták is. A kommunista tanok magvalósítása néhány év után eltért az eredet célkitűzésektől és egy világméretű kísérlet után dugába dőlt.
Történelmileg sikeresnek Nyugat-Európában a szociáldemokrata kormányzás tekinthető, amely egy átfordított – lényegétől megfosztott – kommunista ideológián alapult: a pénz uralmának történeti elismerése mellett (kapitalizmus) a kapitalista (pénzuralmi) gazdaság által megtermelt profitból a népnek részesedést adott. Olyan részesedést, amelyet a kapitalizmus korábbi társadalmi-politikai formációi megtagadtak a dolgozóktól: az emberhez méltó életet. A szociáldemokrácia másik történelmi vívmánya, hogy a francia felvilágosodás elvei alapján az emberi élet anyagi lehetőségei mellett támogatta az emberi és politikai szabadságjogok megvalósítását, egy új alkotmányos rendet, a jóléti állam megvalósulását.
Az emberek, a társadalmi csoportok, a régiók, a földrészek közötti vagyoni, politikai és társadalmi egyenlőtlenség az emberiség egészének a saját jellemzője.
A legkisebb emberi közösségen, a családon belül is rendkívül nagyok a különbségek az emberek között: a pénzügyi és kulturális javak fogyasztásban, a családi hierarchiában, az öröklésben, az emlékezetpolitikában. A mikroközösségek egyenlőtlenségei fölvetülnek az egész társadalomra.
Az egyenlőtlenség mértéke az, amely megkülönbözteti a családokat, a társadalmi csoportokat, gazdaságokat, államokat, a régiókat, a földrészeket. Jelenleg nincs olyan átfogó gazdasági, politikai és társadalmi vízió, amely képes volna meghaladni a kapitalizmus mindent átható erejét. Azonban különböző államok, különböző mértékű demokráciái, autokráciái között különbséget tesz a világ értelmiségi része. A pénz uralmát prosperálóan megvalósító államok kormányai tűzzel-vassal védik felsőbbrendűségüket, míg a szegény országok – migrációval is részesülni akarnak a jólétből. Sőt terrorizmust is támogatnak a volt gyarmattartók ellen. Ezen nem meglepődni kell, hanem nemzetközi szinten orvosolni a történelmi bűnöket. Ez pedig nem történhet másként, mint a belső fogyasztás növekedésének csökkentésével. Nincs olyan politikus sehol a világon, aki ezt megtenné. Kivéve, ha a szavazóbázisa ezt igényelné. Van olyan szavazó, aki ezt javasolja?
Nyílik az olló a gazdagok és a szegények anyagi, kulturális viszonyai között. A gazdagok egyre kevesebben vannak, de egyre növekvő a vagyontömegük. A szegények egyre többen vannak, és egyre kisebb a vagyontömegük. A kapitalizmus fejlődésében gazdagodnak a gazdagok, szegényednek a szegények. Ez így van családonként, településenként, országonként, régiónként, földrészenként.
Hogyan tudnak segíteni a gazdagok a szegényeken? Az autokrata államokban, diktatúrákban a gazdagok nem akarnak segíteni a szegényeken, mert indokaik szerint dologtalanok, lusták és munkakerülők. A még demokratikus és jóléti államokban a profit szerény megosztásában gondolkodnak.
A középosztályok egy része mereven elzárkózik a szegényektől. Olyan mértékben, hogy a hajléktalanokba belerúgó rendőrt megdicsérik. Egy másik része azonban emberi értékektől, erkölcstől vezérelve adományokat ad.
A szegények igazi támogatói a szegények. Megosztják egymással az utolsó falatot, az utolsó korty italt. Nem élnek választójogukkal, és a semmibe meredve várják a véget.
Jó, hogy vannak olyanok, akik önkéntesként támogatják a szegényeket, és gondolkodnak egy szolidárisabb, igazságosabb jövő eljövetelében. Ők a világ emberi reménységei.
